7óra7

Viszontnézésre
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Viszontnézésre

2011. 02. 10. | 7óra7

Az 1982 és 1992 között 85 epizódban az egész világon óriási sikerrel játszott szertelen komédia a finomság és a nyersesség hihetetlen érzékű kevercse. Mert páratlan érzék szükséges ahhoz, hogy egy, a _német_ megszállás alatt álló _francia_ kisváros kávézójában játszódó, _angol_ pilóták rejtegetéséről és különféle műkincsek jövőbeni haszonélvezetéről szóló történetfolyam tíz éven át érdekes lehessen a tévénézők számára. Jeremy Lloyd és David Croft nagyon érti a műfajt, és pontosan tudják, hogy ez csak úgy működik, ha mindenki megkapja a magáét: tételük szerint mindegy, hogy valaki az ellenálláshoz, a Gestapóhoz, a német hadsereghez, az angol kémekhez vagy a helyi lakosokhoz tartozik: mindenki a saját bizniszének érdekérvényesítésével van elfoglalva, ekképpen folyamatosan rá van szorulva a másik (amúgy a halálos ellensége) segítségére, és a létrejövő érdekharcok nagyszerűen lerántják a leplet mindennapjaink buheramátrixáról. A karakterek klisék ugyan, de erős figurák. René Artois, a kávézó tulajdonosa nem áldozat, csak annak szerepében tündököl, ha arról van szó. Amint a sors úgy hozza, szívesen vált nemzeti hősbe csakúgy mint gyakorló orgazdába, hű férjből forró vérű szeretőbe, lelkiismeretes vendéglátóból kapzsi svihákba. És a szerencse forgandó: hol a hibbant, hiú német ezredes és az önbizalomtúltengésben szenvedő olasz százados kerül felülre, hol a gyáva és önző René és háza népe, hol a kissé furcsa hegedűvirtuóz Gestapo-tiszt.

Halló, halló! - Józsa Imre, Besenczi Árpád, Fehér Anna

Vagyis a közeg csak apropó, az adott alá-fölérendeltségi viszonyrendszer számtalan humoros helyzet és konfliktus forrása, nem több. A Halló, halló! _nem_ a második világháború eseményeiről és borzalmairól szól. Hibát követ el, aki ezt a komédiát tekinti állásfoglalásnak. Sajnos Méhes László rendező annak tekinti, mi több, Renét föl is áldozza a végén. Áldozattá válik, még pontosabban , ami tragikus félreértésről tanúskodik, persze ez a félreértés nem csupán a teljesen érthetetlen és felesleges utolsó jelenetben érhető tetten.

Halló, halló! - Besenczi Árpád, Csórics Balázs

Abban is, hogy René - dacára annak, hogy kapzsi, szerető(ke)t tart és mindenkit átver - tiszta és becsületes ember. Mindezek ellenére. Besenczi Árpád egyébként maximálisan korrekt játéka nemigen hagy efelől kétséget: a csípős megjegyzései nem félelemből vagy cinizmusból, hanem általában pillanatnyi dühből fakadnak. Ezektől tekintve maga a tiszta lelkű, nyílt és mindenekfelett jó ember, aki _a körülményekből fakadóan_ válik olyanná, amilyenné. Croft és Lloyd komédiája azonban nem _erkölcsi mondanivalót_ vagy történelmi igazságtételt szeretne saját művéből kicsiholni, _csak_ igazi komédiát. Ahhoz viszont több kellene, mint egy ötlet: Ullmann Mónika Yvette-je például veszettül selypít - és ennyi a figura, mármint a kétségtelenül kihívó vizuális megjelenésen kívül. Valentin Titánia (Mimi) minden megjelenésekor vetkőzni kezd. Fehér Anna (Michelle, az ellenállástól) minden megjelenésekor egy fegyverrel végez tornamutatványokat, hogy aztán az első mondatait csak szufláért kapkodva tudja elmondani. Gieler Csaba és Blazsovszky Ákos (a két bújtatott angol pilóta) minden megjelenésekor éktelen "allóalló"-zásba kezd, hogy mindenki fölfigyelhessen rájuk. Egy-egy (korántsem adekvát) ötlet egy-egy figurához, és nagyjából semmi több - a figurák esetleges, kontúrtalan alakok. Némileg határozottabb képet ad Újréti László (von Strohm ezredes), aki a parókával folytatott játék miatt legalább jelen tud lenni, vagy Dányi Krisztián, aki jól kerekít egy stílustalan nőcsábászt Bertorelli százados figurájából. Ők is - és különösen Józsa Imre (Crabtree) - nagyon sokat veszítenek azzal, hogy az előadás alkotói úgy döntöttek: nem tesznek különbséget az angol, a német, az olasz és a francia nyelvi jellegzetességek között. Jobb híján azt, amikor az angol pilóták és Michelle között létrejön egy _angol_ nyelvű párbeszéd, szlenghasználattal oldja meg a fordító, Ruttkay Zsófia, csak hát a fene se érti, hogy ezt így most hogy. A franciául erős angol akcentussal beszélő Crabtree viszont szép magyarsággal ad elő kerékbe tört mondatokat, ez speciel fölismerhető, hogy ez egy angol, aki azt hiszi magáról, hogy tud franciául, de csak azért, mert ezt előtte elmondják. Persze senki sem hiszi, hogy valaki, aki a nyelvet nem ismeri, a "viszontnézésre" köszönést használja.

Halló, halló! - Dányi Krisztián, Molnár Gyöngyi, Újréti László

Az, hogy az angolt törve ugyan, de beszélő Michelle miért nézi végig, hogy az éhes angolokat René ne értse, az már logikai bukfenc kérdése. Persze, ilyenkor jön az az ellenérv, hogy ez _csak komédia_, nem kell az ilyesmi következetlenségekre odafigyelni, hadd nevessen a néző. Csakhogy ha megsértjük az előadás világának szabályait (márpedig ennek a darabnak akad efféléje, például Edith _nem tud énekelni_, de ez Kocsis Judit alakításából nem derül ki), nem csodálkozhatunk azon, hogy szétzuhan az előadás. Pedig vannak jó dolgok is, akadnak a színpadon, akik megpróbálnak saját karaktert létrehozni: Esztergályos Cecília kifejezetten jól hozza az eszét már elivó, önnön karrierje csúcsának elhagyásáról tudomást venni nem akaró Fanny, René anyósának figuráját, Molnár Gyöngyi az extremitásokhoz vonzódó Helgája is kellemes alakítás. Zöld Csaba is érezhetően törekedik arra, hogy saját arcú Herr Flicket hozzon létre. Csórics Balázs visszafogott, a melegkliséket éppen idejében használó Gruber hadnagya igen finom, precíz munka, nem lehet véletlen, hogy az akció által kiváltott nyíltszíni tapsokat ő aratja le: háromszor a közönség elismerése mellett távozik a színről.

Halló, halló! - Kocsis Judit

Horesnyi Balázs díszletei szellemesek, betöltik a teret, és minden helyszín jól összeállítható a forgó és állandó elemek kombinációiból, Szakács Györgyi jelmezei arányosan egyediek, illetve idézik fel a tévéváltozat szereplőit. Erős Csaba zenei kísérete pedig kifejezetten kellemes atmoszférát hoz létre (Pejtsik Péter a David Croft szerezte főcímdal motívumaiból és sanzonokból, korabeli dalokból állította össze a zenei anyagot). Mindezzel együtt nem állítanánk, hogy rossz időtöltést jelentene az előadás majdnem három órája - csak éppen nem adaptációja, hanem - a néhány kiemelt megoldástól eltekintve - halványabb másolata a kiváló alapműnek, mert nem sikerült végig ritmusosan, a megfelelő helyen komolyan véve, a megfelelő helyen pedig mindent beleadva, harsányan komédiát játszani. Persze, ismerjük el, a vállalás alapvetően nehéz volt. Sebaj: elő a sorozat dvd-it: érdemesek _viszontnézésre_.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr298003087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása