7óra7

Sehonnan sehova
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Sehonnan sehova

2011. 02. 18. | 7óra7

Forgách András érzékletesen fogalmazza meg, miről is van szó Nádas konstrukciójában: "A Szirénének ezúttal egy nagy mítosz negatív rekonstrukciója, teatralitástól duzzadó jelenetek és képek sorozata, könyörtelen tabló, valahol, mondom tréfásan, az Istenek alkonya és Az ember tragédiája, a Magyarok bejövetele és a Csillagok háborúja vidékén, és allegorikus színezetét is figyelembe véve voltaképpen a nagy Nádas-toposzok afféle érzéki gyűjteményének tekinthető –, igazi nemzeti dráma, különösen, ha tekintetbe vesszük Az élet álom címet viselő, a mű tengelyében álló második világháborús jelenetet, amelynek helyszínén Caspar David Friedrich romtemploma a sivatagban találkozik a végtelen orosz hómezőn haldokló magyar bakákkal."

Szirénének - Kovács Gergely, Hajduk Károly

>>> Török Ákos írása a Szirénének közönségtalálkozójáról

***

Hihetnénk, hogy e határokat feszegetni szándékozó előadásban nem a történet lesz a középpontban - hiszen a már említett szórólap amúgy is tartalmazza –, ehhez képest viszont meglepő, milyen fontosnak bizonyul a követhető sztori végigvitele. Ennek figyelembe vételével azon már nem csodálkozunk, hogy az elképesztő mennyiségű utalással irdatlan szálakat megnyitó történet szinte képtelen élni a színpadi szabadsággal, ugyanis a különböző referenciák, hivatkozások, idézetek csak az adott pillanatban léteznek, nem válnak a halmaz részévé, az ötletek amilyen hirtelen jönnek, olyan hirtelen távoznak. Marad a történet szálazgatása, mint egyetlen biztos pont, egy olyan darab kapcsán, amelyben az egész (sőt: az egész feletti) konstrukció lehetne izgalmas – ha lenne ilyen. Sajnos azonban Dömötör András rendező nem tudja komplex színiproduktummá tenni a gigantikus drámai korpuszt. A történeti keretet – a fiúk bolyongása Odüsszeuszt keresve – megtartva, három gumicsónakkal – Kharón ladikjai – a "szélesvásznú" színpadon, egyfajta mitológiai-történelmi-aktuálpolitikai revü zajlik előttünk. Horgas Péter terének balján Hádész gigantikus alteste, mellette a fogoly Perszephoné ketrece, jobbján egy szabadtéri bárpult rekonstrukciója, amelyben egy öttagú kórus foglal helyet. A jól kitalált, többre is hivatott térben azonban csak sorjáznak az elnyúló, ötleteket is csak szórványosan tartalmazó jelenetek, amik mintha egymástól elszigetelt szkeccsek lennének, valójában valódi tévelygés megy előttünk végbe: a kifejezetten nagy energiákkal dolgozó színészek mintha semmiféle interakcióban nem lennének a darabbal magával – és így velünk se. Egyes alakok egyes jelenetekben létrejönnek ugyan, de mindenféle viszonytól mentesen léteznek a színpadon, ahogyan az egyes jelenetek is – az egyébként "mellékes" történet látszólagos linearitásán kívül. Ez azon látszik a legszemléletesebben, hogy sem a kifejezetten ironikusra megírt jelenetek, sem az előadás furcsa, rendhagyó, groteszk színházi elemei nem válnak humorossá a nyilvánvaló szándék ellenére. Mivel azonban a produkció ezen komikus és tragikus elemek hullámzására van kihegyezve, képtelen létrejönni a megfelelő ritmus és szinte az első pillanattól az utolsóig áll a színpad.

Szirénének - Rajkai Zoltán, Szacsvay László, Kovács Gergely

Pedig a posztmodern revüforma éppen alkalmas a felvetett problémák (a generációk egymásnak feszülése, az identitás kérdése, a zsidókérdés, az én keresése mint kor-aktualitások és mint általános érvénnyel jelen lévő témák káosztánca a történelem útvesztőiben, alvilág és evilág határán) izgalmas felvonultatásához, ám az előadás egészét tekintve sokkal inkább mintha a műben egyébként meg is testesülő Bakunyin anarchiája, az irányító felsőbb erő nélküli sehonnan sehova haladás lenne az irányadó. Nincs valós határozottság, csak látszólagos és időleges egyéni megoldások vannak, azonban ezek összessége sem vezet sehová. Pedig igazán sokoldalú a Néreiszeket játszó Szacsvay László-Rajkai Zoltán-Kovács Gergő-trió (Szacsvay mint Martinovics önálló műsorszámként is megállja a helyét), igazán belead mindent az egyik Odüsszeusz jr. szerepében Kovács Lehel, a csüngően szerető kioktatás széles skálájának minden színét megmutatja az egyik anya szerepében Pelsőczy Réka, és maga a szirénének, Gál Gabi m. v. elővezetésében (zene: Zombola Péter m. v., Kákonyi Árpád m. v. és Sáry László) igazán remek.

Szirénének - lent: Kun Vilmos

Mindebből azonban némileg vontatott, ötletszerű, darabos jelenetfüzér jön létre, teljes előadás nem. Sőt: mintha bizonytalan lenne, mi miért történik, hogy egy-egy ötletnek hová kellene eljutnia, hogy mit akar ez az egész előadás. Mi sem tudjuk. A Szirénének a Kamrában egyáltalán nem ejti transzba azt, aki találkozik vele – inkább túlesik rajta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr668004859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.