7óra7

Ha nincs, aki felérje a tűzhelyet
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Ha nincs, aki felérje a tűzhelyet

2011. 02. 26. | 7óra7

Talányos Teodóra jóvoltából nem elég, hogy az Ilkának ellentmondó szülők olyan 35-40 centiméteresre zsugorodnak, de valahogyan egészen Indiáig keveredik mindenki, a szüntelen önbecsmérlő dongók, a töprengő elefántok és az öntevékeny papírrepülők birodalmába. Persze Ilka gyorsan megbánja a varázslatot, mert így például nincs, aki felérje a tűzhelyet, és vacsorát csináljon neki, csak egy szenilis nagybácsi, aki a vázát hol kávéscsészének, hol hamutartónak, hol telefonnak nézi. Tehát Ilka elmegy megkeresni töpörödött szüleit, amihez egy varázs-papírrepülő lesz segítségére. Ez a varázsrepülő viszont, hogy, hogy nem, olyan kalandokon viszi keresztül, amiből megtanulja: hiába foglalkoznak szülei többet a kis Kálmánkával, mint a már járóképes és tevékenységre fogható Ilkával, ettől még a szülőkre és az élet kereteire szükség van, különben minden szétfolyik és értéktelenné válik.

A könnyen érhető, egyszerű klisékből (beszélő állatok, nem odafigyelő, de jóravaló szülők stb.) felfűzött történet tanmesei hivatásának úgy tűnik eleget tesz, sőt, az utolsó pillanatban úgy folyatja egymásba a valóságot a képzelt világgal, hogy azt már soha többé semmi el nem választja egymástól, ám a varázslat nem születik meg. A misztikum és a meseszerűség túlnyomórészt a történetből táplálkozik, nem pedig a színészekből, vagy a színpadi formából. Ez persze nem azt jelenti, hogy Eke Angéla Ilkaként ne lenne tetőtől talpig kislány, Csillag Botond jámbor és szeretetteljes Apa, Peresznyi Erika szerethetően túlaggódó háztartásbeli, hogy Varga Balázs és Hegedűs Barbara ne lennének színesek a különböző duettekben, vagy Vicei Zsolt ne adná szórakoztatóan a szenilis öregembert és az elefántot. A könnyedség és a svung viszont általában hiányzik, és a tanmesei konklúziók is sokkal inkább a szövegre, magára a szituációra, semmint a színházi nyelvre vannak bízva. Így minden egy kicsit konstruáltnak hat - minden szükséges elem ott van a színpadon (színes kellékek, szerethető karakterek, ismerős figurák stb.), de ezek szintézise nincsen kibontva és kivezetve, így pedig a hatásfoka nem bizonyul túl magasnak. Laboda Kornél rendezése egyébként ritmusos, a minimál eszköztárat sokrétűen használja, amitől lehet például egy székből pillanatok alatt dömper, egy vázából pedig telefon, de a nézőtértől tartott két lépés távolság nem engedi, hogy az az alternatív világ átfolyjon a közönségre.

A történetet két zenész kíséri végig, Markos Albert és Szesztai Dávid pedig hangulatos, bár kissé bátortalan kíséretnek bizonyulnak, és az előadás az _egészet_ tekintve ugyanilyen visszafogott: mintha még ismerkednének Ilkával és az ő világával, de ha még nem is érzik, úgy tűnik, részben értik már egymást.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr818002711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.