7óra7

Szerelem, csak első látásra
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Szerelem, csak első látásra

2011. 03. 09. | 7óra7

A szappanoperaszerűség leginkább a színészek sokszor túlzó, karikatúraszerű, de gondos szerepépítésének köszönhető. Kimagasló Kőszegi Ákos, aki bátran, klisékből építkezve, de egyedien valósítja meg Ligurio karakterét, akinek jelleme nem nélkülözi a westernfilmek vadregényességét (merthogy az Itáliában játszódó történetet parodisztikusan-szellemesen csavaros módon spagettiwesterneket idéző helyszínbe és műfaji jellemzőkbe pakolta a rendező) és a szálakat szövő jósok misztikumát. Legalább ennyire fantáziadúsan ostoba és értetlen Nicia, aki látszólagos logikussággal próbálja elfedni tudatlanságát, ami Székhelyi József koncentráló tekintetével nemhogy nem didaktikus, hanem nagyon is élvezhető és átélhető. Bár a pap keveset van jelen a színen, Király Levente játékának köszönhetően mégis kiemelendő: egy ültő helyében annyira pajkosan, energikusan és kritikusan jeleníti meg karakterét, hogy nincs ember, aki ne érezne rá a hit követe álszentségének okára, és hiába tűnik egyértelmű és közhelyes poénnak a paráználkodó misemester, egyediségének következtében mégis emlékezetes alakítás. Mellettük méltó főszereplő Horváth Illés szenvedélyes és fiatalos álmodozója, aki sarkonként, maximális lelkesedéssel ugrik az önbecsapás ál-szerelmes zuhatagába. Barnák László sztoikus Sirója tökéletes partnere és látszólagos ellenpontozása Horváth játékának – látszólagos, hiszen bármennyire is megfontolt, okoskodó jellemnek tűnik, őt is csak egyetlen cél vezérli. Sallai Nóra Lukréciája megvalósítja a neki előlegezett szépséget és szenvedélyt, Fekete Gizi pedig mint egyszemélyes bordélyház parádézik Sostrata szerepében.
A színészeknek pedig tökéletes hangulatot teremt a Khell Csörsz–Balla Ildikó kettős által komponált látvány. Khell díszlete pontosan idézi meg azt a testiséget – fényváltások, változatos kontúrú színek, kihívó női ruhák –, amit az előadás ért szerelem alatt, és bármennyire is könnyen megszokható látkép, mindig mutat valami újdonságot – gondolok itt a virágos rétre vagy a valóban meglepetést okozó ágyra. Balla Ildikó cérnavonásai pedig könnyedén jellemeznek egy-egy karaktert, érzékeltetve túlfűtött, ám üres lényüket. Kiemelendő még Gáspár Erzsébet mozgalmas, ám mértéktartó, mégis igen lendületes és látványos koreográfiája, valamint az eklektikus, néha a fordulatokat filmszerű idézőjellel aláfestő, időnként pedig ugyancsak a Vadnyugatot (helyesebben Ennio Morriconét) idéző zene, mely paródiájában is tartalmasan színezi kellemesen az előadást. Hársing Hilda dramaturg azonban lehetett volna erősebben kritikai szemléletű, hiszen a jeleneteket még a kemény és pörgős játék ellenére sem tudták mindig izgalmassá tenni a színészek, pedig egy kis húzással makulátlanná válhatnának az amúgy egyáltalán nem lapos szóváltások és helyzetgyakorlatok (a második felvonásban vannak helyenként szájbarágósra túlírt epizódok, ilyen például a tetőpontot jelentő ágyjelenetet megelőző hosszú-hosszú dialógus).
A kellemes forma és a rendezői kreativitás nem tudja, de nem is akarja elrejteni Machiavelli dekadens ítéletét. Eszerint hiába a szép szavak: minden párkapcsolat kizárólag a nemi vágyra épül, még az igaznak tűnő pillanatok mögül is kibukik, hogy nem a szenvedély, hanem a túlpörgetett véráram a felsőbbrendű irányító hatalom. Nem valamiféle lelki egyesülés, hanem az örökítőanyag szétszórása irányítja azt, amit ma szerelemnek nevezünk, és kerüljön bármibe vagy bárkibe, mindenképpen ez határoz meg bennünket. ► (nya)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr978004185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása