7óra7

Furcsán vonzóbb
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Furcsán vonzóbb

2011. 03. 10. | 7óra7

Az ekkor megszülető bizarr, groteszk hangulat, ami egyszerre vonzó a versek által, és egyszerre taszító az azokat megtestesítő, végtagokra szétaplikálható bábuknak köszönhetően (báb és díszlet: Grosschmid Erik), _ámulatba ejtően_ kíséri végig az estét. Azonban sokszor nem sikerül ennek a _részeseivé válnunk_, sokszor inkább csupán csodálni lehet a színpadon történteket, vagy éppen csak nézni. Ez nagyrészt köszönhető annak, hogy sok dal hallhatatlan – az élő zene túlharsogja az egyébként hangosítható színészek énekét –, másrészt meglehetősen ellentmondásos az előadás formai világa.

Kétségtelenül látványos, ötletes – nagyon ritkán szellemes –, ahogyan a három bábuval játszik három színész néha párkapcsolatosdit, néha hódításosdit, néha összekavarósdit, néha kétségbeesetten, néha ijesztően. De Christian Morgenstern bitódalai, amelyek akasztófán, két világ között lógó emberek ellentmondásosságukban teljes, megfejthetetlenségükben igaz gondolatait közvetítik, és tulajdonképpen ezek a színpadon darabokra hulló, majd összeálló, hurokra kötött, személytelen személyek nagyrészt csak _versillusztrációk_. Az ötlet kétségtelenül érdeklődést keltő, és Ács Norbert, Kovács Judit és Teszárek Csaba néhol kicsit egymásba akadva ugyan, de a helyzeteket magabiztosan kezelve, ügyesen és játékosan keltik életre a bábukat. Egyes dalok önmagukban is működő, önálló produkciókká válnak (például a Zsófinak éneklő, szivarozó akasztófa nehezék, Emma sirály szabadságáról szóló ének és a kezek helyett lábakat viselő, megelevenedő Kőökör dala). De sok verset az érthetetlenség homálya fed el, és nem azért, mert nem lehet elidőzni egy-egy Morgenstern-soron, és megfejteni azt, hanem mert egész egyszerűen nem kerülnek kontextusba.

Bitódalok - Kovács Judit, Teszárek Csaba

Az előadásnak kétségtelenül van egy keretbe zárt íve – az akasztás kezdetétől a halálig eltelő köztes lét –, és vannak párkapcsolati reflexiói – sőt mindez több szinten is zajlik, hiszen az akasztott bábok és az őket mozgató színészek felváltva játszanak egymással (ezek azonban soha nincsenek például összhangba hozva). Ez a halál-szerelem-huzavona-halál-születés-halál szerkezet viszont némi gellert kap az előadás második felében, amikor is minden egyes vers vagy dal olyan, mintha lezárná az előadást (dramaturg: Dobák Lívia). Darvas Benedek zenéi mindehhez megteremtik a varietés hangzást, egy-két finoman eltúlzott, furcsaságot sejtető dallammal megtoldva, és ezt a zenekar lendületesen is játssza (Póta György, Dudás Zsombor, Wertetics Szlobodán) - ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nem egy színpadi kép látványa már önmagában is lenyűgözi a nézőt (a férfi kezek, amik a gyereket ringató nőt ringatják), és még a hatásvadászatot is vállalható, szezonális keretek között űzik (például a felakasztott kisgyerek képe ilyen).

Bitódalok - Ács Norbert

Amikor lehet érteni, hallani a színészeket, akkor javarészt izgalmas dolgok csengetik meg a fülünket, és ha nem akarunk minden egyes elemet valahol elhelyezni, hanem csak csodálkozunk nézőtársainkkal együtt, akkor nagyon kellemes néznivalók kerekednek elénk. Amik _tényleg szépek_, de ebben a formában nem jelentenek többet annál, mint amikor egy nem-akasztott ember eláraszt minket a férfi-nő problémák tengerével. A dolog így se más, csak furcsaságában sokkal _vonzóbbnak tűnik_.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr518002697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.