7óra7

Illúzió
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Illúzió

2011. 03. 13. | 7óra7

Kár lenne elvitatni, hogy A kölyök megható történet. Egy csavargó talál egy elhagyott csecsemőt, és ahelyett, hogy veszni hagyná, karakán, életre való kölyköt farag belőle. Igazi Batman és Robin lesznek, csak éppen ők kedves, jóravaló tolvajok és csalók, akik mértéktartó csibészséggel épp csak annyit vesznek el, amennyire szükségük van, és ez romantikus. Hogy-hogy nem, egyszer csak kiderül, hogy az anya egy felkapott – immár milliomos – bárénekes, aki vissza szeretné szerezni fiát, és kétségtelen bizonyítékot is talál arra nézve, hogy ez a kölyök az ő elhagyott fia. Nem a vér a fontos, hanem a szeretet, így persze, hogy nem győzhet az anya. A musicalátirat keretbe teszi a sztorit: Chaplin éppen a kórházba indulna újszülött fiát meglátogatni, amikor értesül a gyerek haláláról, és hogy felesége elhagyja munkamániája miatt; ebben az állapotban találkozik egy gyerekkel, és már is kész a filmötlet.

A kölyök - Szilágyi Annamária

A kölyök - Szilágyi Annamária, Márkus Melinda Ezzel természetesen az előadásnak azt is vállalnia kell, hogy Chaplint, mint embert is ábrázolja, ez viszont – talán mert a jelzésérték ez esetben nem működhet – csak addig jut, hogy van egy totálisan közhelyes zseniképre felépített allűrtárház, akit történetesen Chaplinnek hívnak, de igazából bárki lehetne. Gömöri Krisztián a Csavargó szerepében már jól másolja a filmfigurát, és a kisfiúval énekelt duett üzembiztosan hozza azt a bizonyos meghatást. Különösebb innováció azonban sem a karakterekben, sem Pozsgai Zsolt rendezésében nem fedezhető fel: minden névértéken van kezelve, így sem színpadi gegek, sem frappáns színpadi formák nem színesítik az estét. Minden el van énekelve, és el van játszva úgy, ahogy az le van írva: boldogan, bánatosan, hevülten, hüledezve stb. Tekintve, hogy sem a kilencvenes évek magyar popzenéjének hangzását markánsan magán viselő zene, sem az önmagában különösebb líraiságot nem hordozó szöveg izgalmasnak csak igen korlátozottan mondható, a színpadi támogatottságuktól való ilyetén megfosztásuk tényleg nagy hiánynak tűnik.

Aki ennek ellenére nagyobb mennyiségű vitalitást tud vinni a karakterbe, az Szilágyi Annamária, aki egy házmesterné és Teréz anya olyan elegyét alkotja, amiben még egy bordélyházi „madame” személyiségjegyei is fel-fel bukkanhatnak, és mindemellett tud Madame Foyer alakjából tenyeres-talpas komikát faragni. Ellenben Márkus Melinda Lucyját igazából egy darab, szimbólummá emelt, ám kissé aránytalanul használt vihogás jelenti, Csorba Kata Maryje egyetlen vonásból, az elveszett gyerek utáni sóvárgásból létezik, és hasonlóan egyszerű, világos - és korlátozottan izgalmas - valamennyi figura.

Hogy mennyire nem működik ez az egész illúziósdi, az jól látszik a két keretjelenetből, amiben minden egyes mondat és gesztus annak ellenére hat iszonyú konstruáltnak, hogy még dokumentarista igényekkel is fellép, hiszen Chaplin egyik életrajzi motívuma adja az alapanyagot. De ha nincs meg a közös ismeretanyag, hogy a meglévő űrt mivel töltsük ki, akkor borul az illúzióra épített konstrukció. Úgy egyébként persze úgy működik, mint bármelyik hollywoodi filmnél: ha az ötvenedik percben kapcsolódunk be a történetbe, akkor is pontosan tudjuk, hogy mi történt, meg azt is, hogy mi fog jönni ez után. Persze nem kapcsolunk el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr438002689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.