7óra7

Száz poén egyet csinál
7óra7: (5/10)
Közösség: (10/10)

Száz poén egyet csinál

2011. 03. 30. | 7óra7

Dömötör és Rudi terve akkor kap gellert, amikor felbukkan az igazi gróf, aki legalább annyira meghülyül az elkövetkezendő félreértések sorozatától, mint körülötte bárki más. Végül sikerül elfogni a csalókat, akik egyben főhősök is, úgyhogy nem bukhatnak el csak úgy, tehát a börtönből még némi szemfényvesztés kíséretében, amerikai barátnőikkel boldogan rohanhatnak az óceáni esküvő felé. A 20. századi eleji látványvilágban (díszlet: Zöldy Z. Gergely, jelmez: Varjas Zsófi) azonban nem a történetről, hanem a benne létrejövő szituációkból kihámozható szóviccekről, szójátékokról és poénokról szól az előadás.

A karakterek nem mentek keresztül a sokszoros alapos elemzés munkafázisán (dramaturg: Jeli Viktória), az egyes jelenetek csak nagyon ritkán tartanak valahonnan valahová. Ugyanakkor Tasnádi Csaba rendezésében ezt ellensúlyozandó (szerencsére) nem indul be semmiféle giccsesen ál-romantikus, hazug merengés, sokkal inkább egy _irdatlanul gyors lendület_ hajtja az előadást, ahol csak úgy sorjáznak a humorbombák, illetve az annak szánt pillanatok.

Egy bolond százat csinál - Vida Péter és Molnár Erik Ezek gyártásában az összes szerepében élen jár Vida Péter: mint Dömötör, mint Dömötör által játszott Suarez gróf és mint Suarez gróf. Azonban az építkezésről kölcsönkért buldózerpark által is csak nagy nehezen sikerül a színpadra tolni azt a szóviccrengeteget, amit Vida soronként, a fél világ energiafogyasztását lepipáló erővel tálal. És persze ezekből néhány ül is rendesen, de hát nagy a szórás, végül csak egy-kettő lel értő fülekre, és ezek is rendszerint a felvonások végén következnek be, mivel a kezdést olyan lendülettel indítja a színész, amit gyakorlatilag nem is lehet feldolgozni. De míg a legvégére a poénok megtalálják a helyüket, a karakterek szinte teljesen elvesznek Vida alakításában – sokszor arra már nem jut elég ereje, hogy megtartsa az addig kitalált figurák gesztusait, vonásait. Molnár Sándor Tamás Rudija alázatos partnere Dömötörnek, társ minden szituációban, Jancsó Dórának valamiféle felsőbbrendűséget sikerül kisajtolnia Bettyből, Pap Lívia Ellyként tanúsított állandó mosolygással csikar ki érdekesnek ható ellentéteket. Molnár Erik óraműpontossággal dolgozta ki Jean, a gróf(ok)tól idegbajt kapó inas jeleneteit, Homonai István részeg rendőrként játszi könnyedséggel találja meg az egyensúlyt a nagyvonalú figuraábrázolás és a szórakoztatás között. És bár szerepépítésről nemigen beszélhetünk, mindegyik színész igyekszik igazodni a karakterek kitalált, pár apró jellemvonásához.

De igazából minden az óriási hév az áldozatává válik, ami a leginkább a dalokon és Krámer György koreográfiáin figyelhető meg a legszemléletesebben. A zenei betétek teljesen elveszítik a hangulatukat, mind zeneileg, mind éneklésileg, miközben szinte felfoghatatlan mennyiségű töltelékmozdulattal vannak kibélelve – gyakorlatilag élvezhetetlenek, ugyanakkor kontextus se igen akad, amiben megszólalnának.

Ugyanilyen nehéz felfogni egyébként az előadás egészét is - amikor a szójátékáradatban végre ellazul a hangulat, akkor kifejezetten üdítő és felszabadító pillanatok születnek, egyébként pedig minden egyes szó, minden egyes mozdulat abszolút egyszerű, primér módon bombázza az ember felfogóképességét, és ezek csak _nagy néha_ képesek szellemes, váratlan pillanatokká összeérni. Mint amikor három óra viccolvasás után három órán át viccet olvasunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr678002669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.