7óra7

Csábító ötletek
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Csábító ötletek

2011. 04. 06. | 7óra7

_Látszólag_ nem egy klasszikus Rómeó és Júlia sztorival állunk szemben. Shakespeare szövegének Varró Dániel általi, élő, játékos, hétköznapiságtól - és akár az obszcenitástól - egyáltalán nem megrettenő, sőt azt szellemesen, rímekbe foglalva kezelő fordítását Eszenyi Enikő rendező hangsúlyosan a mába helyezi. Olyannyira, hogy Capuleték a Vígszínházban élnek, Montague-ék jobb híján csak egy bál erejéig juthatnak be az épületbe, aztán már csak Rómeó, csókot lopni újdonsült szerelmétől. A fiatal felbuzdulván azon, hogy megtalálta az igazi igazit, üstöllést rohan Lőrinc baráthoz – aki a Margit híd alatt, egy hippi WV-ben tanyázik –, hogy adja össze őket. A szerelem majdnem be is teljesül, csak a színház melletti Ditrói Mór utcában a Montague-geng kicsit összebalhézik Capuleték bandájával, némi késelés és fojtogatás kíséretében. Két haláleset, majd egy kis büntetés a Hercegtől, aki esetünkben nem más, mint a város lakóinak – ezek lennénk mi – kioktatója. Majd némi méregkeverés, ügyeskedés – ugorjunk is a végére, az előadás is nagyvonalúan lapozgatja a vége felé a jeleneteket –, és a két szerelmes meghal – ez ugye annyira nem meglepő, hiszen már az elején is elmondták.

Rómeó és Júlia - Géczi Zoltán

Ami sokkal inkább meglepő, hogy bár ötlet- és látványbörze tobzódik a színpadon, minden nézőt szinte egyesével megfogva és húzva be az előadás világába – a kiszólástól, a nézőtéren játszástól, a privát beszélgetéstől kezdve tényleg minden van itt, nehogy valaki kívülállónak érezze magát –, végül mégis azon kapjuk magunkat, hogy a kétségtelen látványosságon és energikumon kívül nem nagyon tudjuk megfogalmazni, hogy mi is zajlik előttünk. A helyzet az, hogy Montague és Capulet, a két szemben álló család közül az utóbbi a Vígszínház lakója, előbbiről pedig semmit se tudunk, azon kívül, hogy az előadás eleji egyik vetítésen egy vita során a nevét narancssárgával, ellenfeléét pedig pirossal írták ki – vagy fordítva, ez most mindegy. Valamint azt is tudjuk – minekutána a Herceg hangsúlyosan nekünk beszélve elmondta –, hogy mi, nézők nagyjából azonosak vagyunk azokkal az emberekkel, akik pár éve, némi gyújtogatás és közbútortördelés kíséretében pár napra átrendezték Budapest látképét – legalábbis erre engednek következtetni a projektoron masírozó rohamrendőrök. Továbbá ehhez hozzátartozik az is, hogy az előadás hangsúlyosan színházban kezdődik – színészeket látunk, amint melegítenek, készülnek az előadásra. S mindehhez jön még a két szerelmes is valahogyan, és ezek között az elemek között kéne egyensúlyt teremteni - csak nem nagyon sikerül.

Rómeó és Júlia - Mészáros Máté, Bata Éva

Hiába ugyanis a jelentős mértékben végbemenő, kétségtelenül _ötletes modernizálás_, a szándék, hogy ez a Rómeó és Júlia itt, közöttünk, napjainkban játszódik – a puszta látványon túl – nem realizálódik. Kentaur díszlete, összhangban Csontos Balázs világításával és Kamondi Zoltán képeivel gyakorlatilag hét nyelven beszél: mindent tud, épp hogy csak _nem játssza el_ az előadást. Klasszikus és modern jelmezekbe bújtatott szereplők császkálnak a gótikus hangulatot magára öltő színházbelsőben. Csak épp sokszor azt nem tudjuk, hogy valójában _kik_ vannak a jelmezek mögött (dramaturg: Kovács Krisztina). Varju Kálmán Rómeója jó ötletből indít – a srác a költői képeit egy kis füzetecskébe írja fel –, ám végül azon túl, hogy néha kangörcse van, nem tudunk meg róla semmit. Varju egy általános tinédzserkép felé igyekszik venni az irányt, ami általános is marad. Bata Éva némi távolságtartással igyekszik lerángatni Júlia érzéseit a földre, de míg a kezdeti szerelem esetében csak kevéssé, addig az előadás végi ridegség és megjátszás esetében alakításából már jobban felsejlik egy karakter. Nem igazán sikerült eldönteni, hogy Júlia tulajdonképpen egy érett, pajkos lány – a színésznő egyébként remekül játszik a célzásokkal az erkélyjelenetben, és itt határozottan egy felnőtt Júlia van színen – vagy csak egy általános szerelmi lángolásokban kitörő kislány. Börcsök Enikő szeretnivaló, az élet viszontagságaival nagyon is tisztában lévő, az események között rafináltan lavírozó, kicsit elméretezett beszélőkével megáldott Dajka. Gyuriska János nagy lendülettel, újabb és újabb ötletekkel igyekszik maximális energiaszinten tartani Mercutio szinte követhetetlen nyelveléseit. Dengyel Iván a nemtörődömséget, a figyelmetlen nagyvonalúságot emeli ki Capuletből, akiből azonban – ha nem fogadják el utasításait – képes előtörni a vadállat – utóbbi azonban a Júliával való veszekedés során meglehetősen erőtlenül jelenik meg. Mellette Pápai Erika Lady Capuletje az alárendelt, mindent elviselő nő. Mészáros Máté pörgős, laza Benvoliót alakít, Lőrinc barátból pedig leginkább a határozatlanságot és megoldásai esetlenségét emeli ki. A színész mindkét szerepében remekül találja meg az apró kis poénokat, és szellemesen is aknázza ki az azokban rejlő színi lehetőségeket. Molnár Áron indulatos, hátranyalt hajú, tenyérbemászó Tybalt, Rétfalvi Tamás pedig szorongásokat rejt el Paris üzletember-figurájába.

Rómeó és Júlia - Varjú Kálmán, Bata Éva

Presser Gábor zenéje pontosan érzékelteti, hogy épp romantikus, akciódús vagy feszült pillanat megy végbe a színpadon, és segít is ráhangolódni – a számok közül egyedül a régi olasz popslágerek felcsendülése nem érthető (persze a Rómeó és Júlia elvileg Itáliában játszódik, és így szólhatnának is ezek a zenék - de mi köze van ennek a mai Budapesthez?). Ám az előadás végére már a jelenetek következetes egymásba kapcsolása helyett a _hatás_ válik a fő szervező erővé (teljesen lényegtelen, hogy hogyan kerül oda mindenki Júlia sírjához, hogy honnan tudják meg, mi történt, itt csak az a fontos, hogy meghaltak, de hogy miért?), nem is szólva a látvány furcsaságairól: azóta törheti a fejét mindenki, hogy vajon miért válik egyik pillanatról a másikra romhalmazzá a Vígszínház.

A szándék, hogy aktualizáljuk és modernizáljuk a Rómeó és Júliát, hogy tegyük azt élővé a fiatalok számára, vitán felül állóan _nemes_, azonban a Vígszínház előadásán a maiság kényszeresnek, s nem magától értetődőnek érezhető. Amikor működésbe kellett volna lépniük a történetet összefűző erőknek, azt pótolandó csak egy kis misztikus hangulat idéződött fel, hála a félhomálynak, a füstnek és a sejtelmes dallamoknak, amik mögött a puszta hatáson túl igazából nincs semmi. Hiába tűnik úgy, és hiába állítja magáról azt az előadás, hogy ez itt és most igenis nekünk szól, valójában ennél távolabb csak nehezen lehetne tőlünk, hiszen nem valami kapcsán látjuk a Rómeó és Júliát, hanem egy lenyűgöző forma igyekszik hatni ránk. De ettől még nem válik aktuálissá, örökérvényűvé meg pláne nem - bár könnyű azt hinni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808002657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása