7óra7

Nézhetünk
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Nézhetünk

2011. 05. 05. | 7óra7

Persze ilyenkor az ember megpróbálja megfejteni, hol lehet az a bizonyos, projektor által mutatott másik szoba. Bizony eltelik egy kis idő, mire a sok recsegésből-ropogásból, a lassan pengetett cselló hangjából és az ébredező nő beszédéből kivesszük, hogy fölöttünk. Akkor most menjünk fel? És ha lent lemaradunk valamiről? Álljunk a lépcsőre – leleményes nézők leleményes megoldása –, nem is vagyunk sokan – talán heten –, úgyhogy mindenki elfér rajta (persze nem beszéljük meg, de a csoport csatlakozik egymáshoz). Láss csodát, tényleg van fent valaki, egy, a lentinél idősebb, zárkózottabb nő. A társa fel is megy hozzá, aztán játszanak valamivel. Majd érkezik egy fiatal harmadik, a többiekétől meglehetősen elütő öltözékben – amennyire a fehér gésaruhától a rózsaszín miniszoknya elüt (tényleg ez a látvány tárul elénk). Valami munkára jött. Elindul a történet.

Amit leginkább gesztusokból és különféle egymásra vetített, áriákkal, mozgásokkal megtámogatott színpadi jelekből lehet összetenni – meg szövegből, ha épp nem maradunk le róla. Ez a középső nő _vélhetően_ feladott egy kamu álláshirdetést, hogy szerezzen valakit magának, ez a valaki meg is érkezik, őt megpróbálja megváltoztatni, a magáévá tenni, és amikor ez nem sikerül, még egy „nekem így is jó leszel” mondattal igyekezne korrigálni, de a megszeppent lány már távozik, és vele féltékenységi rohamban az idősebbik nő is. De hogy tulajdonképpen mi is ez?

Időközben nagyon is sok mindennek _tűnik_. Ágens rendezése folyamatos asszociációkból építi egymásra a különféle elemeket, és az építkezés alatt eszünkbe is juttathat pár dolgot. Nő és nő közötti különbséget, harcot a másik megszabadításáért, a populista világot, ami nem engedi szabadjára az embert, hűséget és féltékenységet. És a vetített képek között meglehetősen _szép kompozíciók_ is sorakoznak (például a fehér lepedőn heverő nő, vagy a hason zongorázó lélek), de valahogy csak nem akarnak ezek egyek lenni.

nőInTime

Leginkább mert meglehetősen viszonylagos minden: nincs kontextus, ami segítene értelmezni az eseményeket. A gésaruhában egy láthatóan tiszta nő van, aki valamiért akarja a fiatalabbat (talán leginkább szexuális értelemben), aki viszont romlott lenne attól, mert nem komolyzenét hallgat, és mert nem idillikus képek, hanem különféle színes fotók szaladgálnak a testén? Egyáltalán miért van ez az egész itt előttünk? Kik ezek a nők? Milyenek? Madák Zsuzsanna fiatalja igyekszik vívódni és néha pimaszkodni a vele valamit kezdeni akaró másik kettővel, Bakos Éva pedig mértékletes visszafogottságban tartja az idősebbet, csak egy féltékenységi jelenet erejéig enged meg magának néhány intenzívebb mozdulatot. Ágens középső nője gyönyörű hangok közepette igyekszik átadni valamiféle tanító szándékot, miközben lehet, hogy csak a fiatal lány testére vágyik. De mindez viszonylagos, _nincs a színpadon az a keret_, amely által ezek képesek lennének túlmutatni önmagukon.

Ki lehet sakkozni pár dolgot - csak épp sok ellentmondásba ütközünk (elvileg nők mutatják meg egymásnak a lelkeiket, de a végén hirtelen fontossá válik a projektort tartó férfi, aki ugyanúgy kisétál, ahogyan előtte tették a többiek, de akkor ezek szerint mégse a nők, hanem a férfi tárta fel őket egymásnak?). Az előadásban valahol az elején elhangzik sok-sok művész neve. Az utolsó Fassbinderé. _Rainer Werner Fassbinder_ – húzza alá énekelve a középső nő. Miért fontos ez? Vélhetően sok filmet kell megtekintenie az egyébként is nehezen hozzáférhető alkotások közül az egyszeri nézőnek, mire véletlenül beleakad Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című mozijába, amiben hasonló események mennek végbe, mint most előttünk a színpadon.

Vélhetően van valami közös a kettőben – ahogyan bizonyos elemek (szobor, nők egymás között, filmes eszközök, elfojtottság) fel is lelhetőek az előadásban – de míg a Petra von Kant... igen, addig a nőInTime nem áll meg önmagában, sőt a filmmel együtt sem (de ez már csak azért se túl szerencsés, mert ha egy mű megértéséhez alaposan ismernünk kell egy másikat, akkor ott valami hiányzik). És így sajnos csak marad egy – érdekes előadás, amiben nem mellesleg nem megoldott a nézők helyzete (sétálnunk kellett volna? – akkor lemaradunk dolgokról; egy helyben maradni? – akkor is; ülnünk? – érezhetően útban voltunk; állnunk? – lemaradtunk képekről) és tulajdonképpen az sem, hogy az érdekes gondolatébresztő momentumokon túl _miért_ kellett ezt látnunk?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr528004959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.