7óra7

Trendi
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Trendi

2011. 05. 22. | 7óra7

Pedig Madách megírt néhány olyan mondatot, ami ma is megállja a helyét mint aktuálközéleti reflexió, és ezek mellett az előadás sem megy el szó nélkül, hát jól bele is mondja a közönség szeme közé, hogy milyen jól rímelnek Athén, Róma és Franciaország népeszményeinek nagy szavai ma is.

Pedig az angyalok karát kereszténypop-nyálbandának titulálni - milyen felháborító dolog (és ebben a formában mennyire vicces).

Pedig vöröslő kéjmámorban szopni-nyalni mennyire nem _comme il faut_ - mégis megteszik.

Pedig nyílt színen bárddal agyat szelni - milyen dolog már?!

Hogy miért marad ezek ellenére nyugodt, békés és kiegyensúlyozott a közönség? Talán mert ezeknek a formáknak valójában nem sok tétje van - csupán vizuális nagyításai a szövegnek, nem pedig értelmezési variánsai annak. Igazából mindent készen kapunk, nem kell semmit megrágnunk már.

Az ember tragédiája - Szatory Dávid

Az ember tragédiája - Blaskó Péter Így a _Tragédiának_ az a kötőszövete, amit iskoláinkban oly emlékezetesen megállapítottunk, és végül egyfajta filozófiai tézis-antitézis-szintézis-drámaként aposztrofáltunk, megszűnni látszik. Pedig ez akkor sem tűnt olyan nagyon ördögtől - Lucifertől - valónak, olyan izgalmas volt az jó kis spirális szerkezet, és valahogy nem látszik, hogy lineárisra változtatva sokkal izgalmasabb lenne. Mert igen, a Paradicsomban bűnbe esünk, igen, Egyiptomban elnyomnak minket, igen, Athénban ezt nem háláljuk meg, igen, Rómában pláne nem, és így tovább és tovább, de igazából nem születnek meg az eszmék, csak követik egymást. És bár a nép ott van mint standard, homogén közeg (talán túlságosan is homogén, amiben a Nemzeti Színház konditerme is masszívan közrejátszhat) - de minduntalan ugyanaz a tömeg bukik meg, ráadásul mindig ugyanúgy.

Hasonló standard marad Ádám és Éva is, akiket bár Szatory Dávid erősnek és esendőnek, Tenki Réka pedig formálhatónak és kiszolgáltatottnak mutat, a levegő nem izzik köztük, és afelé a hétköznapi eszménykép felé sem tartanak, amit az előadás fogyaszthatóan patetikus vége ígér. Mondjuk nincs is könnyű dolguk, mert a Nemzeti színpadának hátsó traktusát nehéz átjátszani, az pedig egy másik kérdés, hogy Alföldi Róbert miért is oda rendezte meg az előadás felét, amely egyébként nagyon szép képekből (díszlet: Menczel Róbert) táplálkozik, és ezekhez rendre jó humorral és kreatív asszociációkkal is tud nyúlni - így akár Stephen Hawking is érvényes lehet Az ember tragédiájában. A kérdés csak az, hogy mennyivel érvényesebb, mint Kepler? Egyáltalán: attól maibb lesz egy történet, hogy minden eleme a körülöttünk lévő tárgyakból és képekből van felépítve? Érvényesebb-e most nekünk a Tragédia, ha _csak trendi_? Mert úgy tűnik, hogy a forma oltárán elégtek a karakterek, és igazából a drámai szövet is, amit egyébként remekül helyettesít, de nem pótol a széksorok közé applikált néhány jelenet és az ugyancsak innen induló végkifejlet, amiben értelem és érzelem egyesül a világ tetején.

Az ember tragédiája - Mátyássy Bence, Bánfalvi Eszter, Földi Ádám, Makranczi Zalán, Mészáros Piroska, hátul: László Zsolt

Az ember tragédiája - Szatory Dávid, László Zsolt A legnagyobb siker hallhatóan László Zsoltnak jut, amit nem is nagyon lehet elvitatni tőle, mert külvárosi lazasággal deszkás cipőben cinikusan vezénylő Luciferje tényleg emberarcú sátán, bár az előadás közepe táján nem hárul rá túl nagy szerep. Ellenlábasa, a rosszban is a bölcs igazságot kereső Úr szerepében Blaskó Péter amennyire jámbor, annyira isteni figura. Rajtuk kívül Stohl Andrásnak jut egyedi szerep, amelyet bebugyolált eszkimóként abszolvál: síbakancsos hentese flúgos és ambivalens figura. Mátyássy Bence, Bánfalvi Eszter, Gerlits Réka, Mészáros Piroska, Radnay Csilla, Fehér Tibor, Makranczi Zalán, Földi Ádám, László Attila, Előd Álmos, Farkas Dénes, Gáspár Kata és Váncsa Gábor e. h. pedig az egy és oszthatatlan, állandó tömeget játsszák, azt mindenképpen bizonyítva, hogy a tömeget is érdemes színészekre bízni, hiszen így valódi alakja, formája és létezése lesz.

Ebben az előadásban egyébként minden a helyén van. Minden jelent valamit, és nem is kérdés, hogy mikor mit. Minden egyértelmű, minden kimondatik, minden kérdőjelmentes, ugyanakkor nem didaktikus - mégis, igazából nincs már vele túl sok dolgunk. Remélünk, és bízva bízunk benne, hogy ilyen szép vége is lehet a történetnek. Hátha Lucifer tényleg hazudik. Az is annyira trendi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr408004961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.