7óra7

Boldog lesz-e az apokalipszis?
7óra7: (8/10)
Közösség: (10/10)

Boldog lesz-e az apokalipszis?

2011. 06. 21. | 7óra7

Riečanékat betelepítik a városba, egész pontosan a családfő egy hentesüzletet kap – nem kell érte fizetnie, az övé lesz –, ami korábban egy magyaré volt. A magyarnak már nyoma sincs, helyesebben egyetlen nyoma van, a segédje, Lančarič, akinek a sorsát Riečanra bízza Dobrík, a javak osztásával foglalkozó hivatalnok. Riečan szerény, becsületes és dolgos ember; nincs neki semmi baja Lančaričcsal – pedig ő "egy magyar", Dobrík erőteljesen sugallja is neki, hogy szabaduljon meg tőle –, miért ne maradhatna. S Lančarič meghálálja a gondoskodást: fellendíti az üzletmenetet, csak úgy dől a pénz, szinte megszámlálhatatlanul. Lančaričnak ötletei vannak – de partnert főként Riečan feleségében talál, aki gátlástalanul hajlandó Lančarič zavaros és nem föltétlenül törvényes, bár kétségtelenül ügyes, és a közeg adta lehetőségeket a végletekig kihasználó húzásait támogatni. A népviseletben, félelemmel és szégyellősen érkező Riečanné (és Eva, a lányuk) szeme nagyon is kinyílik a városi életfelfogásra. Az eltelt három év alatt mindent megtagadnak: legfőképpen mindazt, amit Riečan képvisel, aki érkeztében pontosan ugyanolyan, mint távoztában. Mert távozás lesz a végén: Riečan visszatér a faluba, oda, ahová jött – a család szétszakad, bár kérdés, hogy volt-e ez valaha is egy család.

A hentessegéd - Szabó Szvrcsek Anita, Mokos Attila, Holocsy Krisztina

A hentessegéd - Bandor Éva, Fabó Tobor, Mokos Attila Rastislav Ballek m. v. rendezése nem egyszerű feladvány. Válaszok helyett szorító kérdések bontakoznak ki az első felvonásban lassabban csordogáló, majd a második részben sűrű, világos vonalvezetésű, tűpontos dramaturgiával ábrázolt történetből. Apokaliptikus meserevüt varázsol a színpadra. Dalbetétek övezik a hétköznapi pokol kialakulásának stációit, miközben a pokol egyáltalán nem szemmel látható. Az csak úgy kialakul, ahogyan az élet hozza. Ballek gondosan pakolja egymásra az egymás előtti ismeretlenség, bizalmatlanság, az örök értékeknek mondott dolgok végleges elvesztésének egyes köreit. Juraj Gráfel díszlete egy hentesüzlet, egy kávéház, egy húsfeldolgozó és egy lakásbelső (nappali és étkező) rekvizítumait vonultatja fel, egymásba játszatva a térbeli síkokat. A metamorfózis nem szemmel látható – Gadus Erika m. v. kiváló jelmezei segítik a nézőt érzékeltetve az átalakulás fokát.

Miért is szól bele a történelem, a politika az emberek életébe? Kár, hogy a kérdést nem tehetjük be történelmi panoptikumunkba. Ballek találó formaválasztása mutatja, hogy nem vitrindrámáról, egy letűnt kor letűnt gondjairól szól az előadás, hanem az emberi magatartásról (tartásról és tarthatatlanságról) egy olyan közegben, amit nem az ember választ, hanem rákényszerítik. S ezzel így van mindenki, ennek tarthatatlan és abszurd voltát mutatja a hatalommal bíró hivatalnokot üldöző kérelmező kisemberek sora (Terry Gilliam Braziljában van hasonló, a folyosón közlekedő főnök mögött mameluk ügyintézők sorjáznak végeláthatatlanul), a folyamatosan szóló zongoraszó, a sanzonok, az a "dekadens haláltánc", aminek legfőbb letéteményese Filadelfi: Ollé Erik alakítása az előadás kulcsa – a mindvégig jelen lévő férfit szinte szó szerint elemészti a kor. Filadelfi mindent belekiabál a világba, miközben semmit nem mond. Időnként tombol, időnként mozdulatlanul figyel, kiszámíthatóan váratlan, magába fordulóan extrovertált.

Itt nem dönt senki semmiről, itt mindenki egyszerűen oda _kerül_, ahol éppen van. Lančarič ezt a helyzetet kiválóan használja – természetesen a saját hasznára. De ő is képtelen a maga felállította szabályok szerint működni, a rendszer őt is bedarálja – Mokos Attila érzelemmentesen, már-már gépiesen hűvös embertelenséggel éli meg Lančarič figuráját: csupán túlélni akaró egyszerű embert mutat, aminek mélységében szigorú önzés és gátlástalanság áll. Bandor Éva önmagából kivetkőző Riečannéja groteszk színekkel, a realitás és a vaskos karikatúra között nagyszerűen egyensúlyozva jelenik meg, Tar Renáta Evájának személyiségét a szinte kizárólagos önzésből építi fel. Fabó Tibor Riečanja nyugalommal, önmagába fordulva, lakonikusan veszi tudomásul mindazt, amit rámér a sors.

A hentessegéd - Fabó Tibor, Mokos Attila

Kár, hogy Ballek nem használja ki eléggé a társulat többi jelen lévő tagját is – beleférne az első felvonás lassabb tempójába, hogy még több szinten kibontható legyen az allegória, és így totális színházzá válhasson az előadás. Mindazonáltal az eredmény így is vitathatatlan: érvényes kérdések tucatjával távozunk az előadásról, a részvétlen hideg technokrácia lehetetlenségéről, a naivitás élhetetlenségéről, a metamorfózis tettenérhetőségéről gondolkodunk, és még abban sem vagyunk biztosak, hogy bizonyosan boldogtalan-e az apokalipszis.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr268002597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása