7óra7

A gép forog
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

A gép forog

2011. 07. 05. | 7óra7

Az ember tragédiája (Szegedi Szabadtéri Játékok)

De az oldás szándéka egyre erősebb kötésben realizálódik, már mindenki a Dóm téri két torony közé felállított amfiteátrum-szerű díszletet (Olekszandr Bilozub munkája) figyeli. Közepén egy fekete lyuk – ez bocsátja ki magából és nyeli el az egyes színek kisebb-nagyobb elemeit. Űrallegória a Mindenség közepén, s az egészet az Úr uralja, fentről dörgi, hogy elkészült a nagy mű, s miközben a beregszászi őselőadás földjét (alapmetafora: bölcső és sír, múlt és jövendő, az értékek forrása, ami megműveletlenül csak piszok) ássák, _dolgozzák meg_ a munkások – az emberek –, Ádámmal és Évával, az angyalok dicsőítik az Urat az elkészült műért, kivéve Lucifert, aki fekete démonként különféle amorf alakzatokat öltve cinikusan viszonyul a produktumhoz, s rögvest megkísérti a tudással Évát, aki - mi sem természetesebb – magáévá tesz a szerteszóródó felkínált almák közül egyet, egyenest Lucifer kezéből, s az Úr azonmód kiakolbólítja az emberpárt a Paradicsomból.

Az ember tragédiája (Szegedi Szabadtéri Játékok) - Ónodi Eszter, Rátóti Zoltán

Az előadás első félórája vizuálisan, fizikailag és formai értelemben is rendkívül gazdag – Vidnyánszky Attila rendező inspiráltan és meggyőző lelkesedéssel veti bele magát és színészeit a Tragédia rétegzettségébe. Kiváló felütés, sodró lendület, rendkívüli színházi élményt ígérő alapvetés, amely egyszerre eszköztelen és grandiózus. A színlapon azonban nem véletlenül szerepel az a kitétel, hogy "drámai költemény", a rendező a történelmi színekben gondosan megszervezi az éppen tárgyalt eszme színházi illusztrációját, és a részletek kiválóan működnek is, ám ahogyan haladunk előre az egyes színekben, úgy veszítjük el a nagy egészet, a rendszert, amibe bele kellene helyeznünk mindazt, amit Ádám, Lucifer és (a "megszokottnál" sokkal hangsúlyosabban) Éva tapasztal. A részletgazdag epizódok azonban lassítanak, s széthúzzák az előadás - koncepciójában nyilvánvalóan meglévő - egységét. Vidnyánszky, illeszkedve a patetikus közeghez, elveti a racionális, kézzelfogható (ha úgy tetszik: materiális) összefüggés-rendszert, és egy látomásos, valóban hangsúlyosan lírai színházi képfolyamot alkot, amelynek a feltételezhető célja az, hogy az egyes színek leginkább egy-egy _érzésként_ "mosódjanak át" a nézőn.

Azonban e költői ábrázolásmód gellert kap azon a rendezői szándékon, hogy _legyen betöltve_ a tér. Mivel folyamatosan nagyon sokan vannak a színen - többnyire körbe szervezve, vagy körben haladva (vissza-visszatérő motívumként) –, sokszor elég nehéz egyáltalán észlelni, ki kivel beszélget (ez az első szektorokban nyilván kevésbé problematikus), és a hangosítás sem a lehető legtökéletesebb. Ami igazán mutatja, hogy a különböző szándékok kioltják egymást, az az, hogy időnként – indokolatlanul – kifejezetten deklamálásba váltanak a színészek, néhol pedig a teret próbálják túlkiabálni.

Az ember tragédiája (Szegedi Szabadtéri Játékok) - balra: Rátóti Zoltán és Gáspár Sándor

Az alkalmi, csak ezen egyszeri produkcióra létrejött társulat pontosan, precízen, rendkívüli fegyelmezettséggel teljesít. Érezhetően mindannyian át szeretnék adni azt, amit a rendezői szándék közvetíteni kíván. Ami nagyon sokat segít ebben, az Verebes Ernő rendkívül sokoldalú, oratórikus zenéje, az előadás muzikalitása amúgy is intenzív, bár néhol a zenei idézetek inkább hirtelen ötletnek, mint érthető választásnak tűnnek. (Mert igencsak hatásos a Szegény legény vagyok én... kezdetű népdal első hangjait repetitíven bejátszani – csak annyiszor csendül fel, hogy az ember óhatatlanul keresi a miértjét, de nem leli.) Rátóti Zoltán Ádámként leginkább sodródik saját magával, _énjének zárt egyéniségét_ keresve, haladtában egyre lemondóbban, de jó idealista módjára konokul mégiscsak menve előre Lucifer útján. Trill Zsolt Luciferje _Ádámmal együtt keresi az utat_, amin persze őt a kételkedés, a személyiségéből adódó ellentmondás indítja el, s alapállása is más: őt nem lepi meg a sorozatos bukás, erre számít, csak épp azt nem veszi számításba, hogy hátha maga az út a lényeg, nem a cél. Igaz, konkrét cél nem neki adatik, hanem Ádámnak: "Anyának érzem, óh, Ádám, magam" – Ónodi Eszter tényleg _értelmet ad_ ennek a mondatnak, Ádám útjának, meg úgy az egész majdnem három és fél órának, amelynek során egyébként Ónodi Évája a saját, Ádáméval párhuzamos útját járja be.

Az ember tragédiája (Szegedi Szabadtéri Játékok) - Rátóti Zoltán, Trill Zsolt, Ónodi Eszter

Rajtuk kívül Péter apostol az, aki kiemelkedően karakteres jelenléttel van a színen: Blaskó Péter szájából nem fölös prédikációnak, hanem őszinte elképedésből fakadó, de értelmes, racionális érvelésnek hat a világi bűnöket korholó monológ. S pont ez az, ami a többi színekből hiányozni látszik – Péter apostol ugyanis egyenesben fogalmaz, azt mond, amit mondani szeretne, s mást nem is mondhat. Az előadás azonban mintha – hasonlóan a tömeghez – körbe-körbejárná saját magát, mintha valami (ami semmiképpen nem a technikai lebonyolítás kérdése, sokkal inkább valamiféle kompromisszumnak vélhető) visszatartaná Vidnyánszky Attilát attól, hogy simán egybefolyassa a szép (sokszor már _túl szép_), aprólékos munkával kidolgozott kis részleteket. Mintha a makrót feláldozta volna a mikró ellenében, a _líra_ túlzásba esne a _színház_ rovására. Mintha a tér betöltése, a tömeg koreografálása elvonta volna a rendező figyelmét-energiáját attól, hogy a nagy mű egybedolgozását elvégezze, inkább nagyrészt ráhagyja a nézőre ezt a feladatot. Jellemző, hogy az olyan, alig néhány eszközzel és színésszel megoldott jelenetek, mint például az Űr vagy az Eszkimó-világ sokkal-sokkal hatásosabbak, erősebben átjönnek a Dóm tér giganézőterére, mint akár az athéni, akár a londoni színek. Amikor egyetlen lámpáson függ Ádám, minden értelemben az ég és a föld között, akkor és ott, direktben, kitettben és egyenesben – egyértelműen működik az előadás. Ott nincs semmi pátosz, nincs kiabálás, nincs deklamálás, nincs semmi nem odavaló, ami elvonná a figyelmünket, ami széthúzná, ami lelassítaná a _színházat_ - ott csak _az ember_ van, az ő kérdéseivel. Akkor forog a gép, igen, de a mű befejezve – egyelőre – nincsen. Persze: talán nem is lehet.

_(Szegedi Szabadtéri Játékok, 2011. július 1.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr198005021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.