7óra7

Aktuálpolitikai helyreigazítás
7óra7: (8/10)
Közösség: (10/10)

Aktuálpolitikai helyreigazítás

2011. 07. 13. | 7óra7

Az előadás októberi bemutatója és a gyulai Shakespeare Fesztiválon való szereplése között eltelt idő, olybá tűnik, jótékony hatással volt Polgár Csaba rendezésére. Mindaz, ami októberben még kiforratlan és nehezen vagy éppen nem működő ötletnek tűnt, az most júliusban egy precízen pörgő, átgondolt és sokrétűen összetett előadást ad ki. Minden bizonnyal nem csak az idő – és a vélhetően azóta folytatott rengeteg munka – volt ilyen hatással a produkcióra, hanem a Gyulai Várszínház kamaratermének sajátos tere is, ami úgy tűnik arra termett, hogy befogadja a Korijolánuszt. Izsák Lili és Borovi Dániel szocreál elemekkel operáló, hordozhatótévés-hűtőládás látványa és a szereplők '80-as éveket idéző jelmeze nem csak megtalálta a helyét ezen a különleges helyszínben, de élővé és már-már fájóan maivá tette az eseményeket.

Caius Martius (Kájusz Március), aki akár még a nép egyszerű fia is lehetne, de arisztokratának született, és anyjának köszönhetően sokkal inkább egy kiheverhetetlenül felsőbbrendűségi érzésben létező, az embereket semmibe vevő, zseniális katonává lesz, aki nemcsak megmenti Rómát a volszkiaktól (volszkusz), de el is foglalja városukat, Coriolit (így lesz Korijolánusz). A háborúból visszatérve pedig édesanyja és barátai érdekei előtt meghajolva consulnak (konzul) jelölteti magát. És itt ki is derül róla nevelésének és gondolkodásmódjának csalafintasága, az első megszólalásával porba aláz minden, a ranglétrán nála alacsonyabban helyezkedő embert, bántalmazza a néptribunokat – jó, mondjuk kiprovokálják – a diadalmenet pedig kisvártatva száműzetéssé változik át.

Korijolánusz - Barabás Richárd, Szilágyi Katalin, Polgár Csaba, Herczeg Tamás, Bánki Gergely, Baksa Imre, Kiss Diána Magdolna

Hiába részesítik a hős katonát politikai gyorstalpalóban, miszerint ha a nép, nemzet és egység szavakat a kellő mennyiségben mondja el egymás után, akkor nyert ügye van, ő egyszerűen képtelen erre. Az arisztokraták által kiállított, minden hájjal megkent néptribunok – maga az élő önellentmondás: a nép képviselőit az ország irányítói nevezik ki – pedig könnyedén maguk alá gyűrik, megszerezve a többségi hatalmat. Persze szöveg szerint mindvégig Rómában járunk, de hála Gáspár Ildikó és Bánki Gergely precíz dramaturgiai munkájának, illetve az áthallásokkal, mai elemekkel tűzdelt szövegnek (nem véletlen a mű eredeti címének Coriolanusról Korijolánuszra történő átírása) nincs részünk időutazásban. Sőt: egy igazán magával ragadó látleletet kapunk arról, hogy a "nép által megválasztott" vezetők és az elképzelt hősök milyen nagyívűen, általános ígéretekkel körítve veszik semmibe az embereket - akik mindig oda állnak, ahonnét többet remélnek holnap.

Korijolánusz - Takács Nóra Diána, Friedenthal Zoltán

Persze ehhez a szemrevaló látlelethez elengedhetetlen a társulat összetartó munkája, amely még a gyulai kamaraszínház szaunának is beillő termében is eltökélten működik. Önfeledten és kreatívan dolgoznak össze a legapróbb ötletektől a legnagyobbakig mindent, miközben játszi könnyedséggel kézdobolással, énekkel és némi vokális kísérettel a semmiből hozzák létre az egyszerűségében nagyon is összetett hangulatos és hatásos dalokat. Általuk emberek találkoznak emberekkel. Baksa Imre, Bánki Gergely és az erre az alkalomra beugró Polgár Csaba népi hármasa önmagával és egymással elfoglalva, megkérdőjelezhetetlen elszántsággal kel fel bármely regnáló rendszer ellen, ha a búzájukról van szó (a sör is a búzából lesz!). Herczeg Tamás és Szilágyi Katalin néptribunjai a kezdeti – talán túlzó – visszafogottságból és elnyomottságból a céljukhoz közeledve egyre vidámabb aljassággal irányítják az eseményeket – igazán a "eddig azt csináltuk, ami az alkotmányban van, mostantól az van az alkotmányban, amit csinálunk" kijelentéssel indulnak el érdekérvényesítő útjukra.

Korijolánusz - Bánki Gergely, Baksa Imre, Polgár Csaba

Friedenthal Zoltán néhol cinikus, a sikerről és dicsőségről tudomást sem vevő Korijolánusza míg az októberi bemutató során még két különböző, nem összeért aspektusból mutatkozott meg, addig mostanra a visszafogott egyszerűség, bosszúvágy, indulat és elnyomottság teljes értékű, egész emberré állt össze a színész alakításában. Takács Nóra Diána anyája pedig érzékletes támasztékot biztosít Korijolánusz múltját illetően. A színésznő remekül lavíroz az őszinte és a kiforgatott érzelmek között, az anyai gondoskodás változatait egyszerre szimpatikusnak és taszítónak mutatva. Máthé Zsolt Agrippája öntudatos és elszántan semmitmondó arisztokrata, s bár kevesebb eltökéltséggel, de hasonló érzékletességgel ragozza Barabás Richárd bölcsészalkatú politikusa is a semmit. Terhes Sándor a kezdeti megalázott és ötödjére legyőzött, röhejes Aufidiusa kegyetlen tisztasággal mutatja foga fehérjét: ő is csak céljai eléréséhez akarja felhasználni Márciust.

Sőt itt mindenki csak a saját céljainak akarja alárendelni nem csak a hőst, de mindent. Nincs magasabb rendű cél, csak önös érdek – ez pedig világosan látszik a Korijolánuszból. És ennek testet öltött szélsőségei amennyire nevetségesek – az előadásban kellő mennyiségben burjánzó ötletek (amik közül csak egy-kettő tűnik erőtlennek) világos, emészthető és közérthető formát adnak a politikai adok-kapoknak –, annyira élőek. A gyulai kamarateremből kilépve bárki bárhol találkozhat a Korijolánuszban látottakkal - csak már sokkal kevesebb ingerenciája lesz ahhoz, hogy nevessen rajtuk.

_(Shakespeare Fesztivál, Gyula, 2011. július 12.)_

***

h1. Köz-élet

Korijolánusz - Friedenthal Zoltán, Takács Nóra DiánaTétlen hőzöngés. Ez a mindenkori istenadta nép közös nevezője, nem csoda, hogy Shakespeare tolla sem állhatta meg ennek megörökítését. A római korban játszódó nép kontra vezér konfliktusnak hol is lenne jobb helye, mint a legvidámabb barakk gondtalan mindennapjaiban, amikor már megvolt minden ahhoz (értsd tévé, hozzá egy szobakonyha, hétvégi zsebtelek, családi kiszerelésű kóla), hogy a kispolgári elégedetlenkedés már a tökéletes öncélúságig süllyedjen. Ezt nagyon jó érzékkel fogja meg a HOPPart Társulat - csak ez egy előadás kitöltéséhez kevésnek bizonyul.

Pedig a törekvések nyilvánvalóak, hiszen Shakespeare Coriolanus drámáját Korijolánusz címmel, a késő szocreálban, Brecht és Kleist vendégszövegekkel színpadra állítani majdhogynem komplett politikai kiáltvány. Persze szembeötlő, hogy a mindenkori közélet nem nagyon változott az évszázadok során, így adja is magát a hangvétel: kár komolyan venni ezt az egészet, inkább nevessük ki úgy, hogy tudjuk, min nevetünk. És ezzel sincs semmi baj, mert a társulat és Polgár Csaba rendező is láthatóan nagyon jól tudja, hogy min kellene nevetnünk, csakhogy nem nevetünk. Legalábbis nem annyit, amennyit lehetne, pláne nem annyit, amennyit kellene ennyi ötlet és belefektetett energia árán.

A nép-vezér konfliktus (egy idegen-nemzeti ellentéttel is kibővített) sztorija tulajdonképpen egy hős vezér, Korijolánusz tündöklése és bukása, aki előbb megnyeri Rómát, aztán éles, felsőbbrendűséggel vegyített őszintesége miatt kitaszíttatik, majd legfőbb ellenségével szövetkezik Róma ellen, de az utolsó pillanatban meggondolja magát, hogy így váljon száműzötté. Friedenthal Zoltán pedig élesen vált érdes lelkű, a népet semmibe vevő, radikális hadvezér, és hétköznapi ember között. Így akár meg is születhetne egy összetett Korijolánusz, de nem sikerül ívet adni a karakternek, ahogy az előadásnak sem, ami ugyanebben a metódusban bízik: a kontextusba belepakolt részletek kiadják majd az egészet. De nem adják ki, mert bár van, ami összetartja őket, nincs, ami egybecsiszolná azokat, így pedig tétlenül lötyögnek a kijelölt keretben.

Korijolánusz - Bánki Gergely, Baksa Imre, Földi Ádám

Polgár Csaba valószínűleg mindent belepakolt ebbe az előadásba, amit a politika, a politikus, az elit és a nép jelent neki és a társulatnak (kreativitásból tényleg nincs hiány), de az ötletek nem adják ki az előadást, ami főként a stílusban kap gellert. Az alapvetően szórakoztató szándékkal megkomponált jelenetek ugyanis a poénok felépítettségét illetően igen deficites, így hiába a sok geg, játék, abszurd nyelvi és stiláris fordulat, egyszerűen nem ülnek. Ez alól megbízható kivételt képez a frusztrált, kisebbségi komplexusát kispolgári agresszióban kiélő népként kvartettet alkotó Bánki Gergely, Baksa Imre, Földi Ádám, Kiss Diána Magdolna, akik szépen karikíroznak néhány, jellegzetes tüntetésekről jól ismert típust, Terhes Sándor pedig elegánsan viszi el a folyton megszégyenülni kényszerülő hadvezér kisstílűségét egészen a groteszkig.

Korijolánusz - Földi Ádám, Bánki Gergely, Baksa Imre, Barabás Richárd

Az egyébként formailag sokszínű, _a capella_-dalokkal és kollektív instrumentálokkal tarkított előadás üdítő könnyedséggel beszél a politikáról, határozott távolságot tartva a két véglettől: a pártpolitikától és az álságos píszítől. Ebben a tekintetben pedig példaértékű, szándékában, hangvételében mindenek felett szimpatikus, csak egyelőre nagyrészt még kiforratlan.

*6 pont* _(MU Színház, 2010. október 2.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr248002865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.