7óra7

Biztonságos távolból
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Biztonságos távolból

2011. 07. 27. | 7óra7

A múltat bemutató kiállításon - amely az elkövetkezendő előadás kellékeiből jött létre - a szereplők vezetnek végig bennünket, ami akár még szórakoztató is lehetne, ha valódi, metsző iróniával végigvitt karakán színházpanoptikum-kritika születne a _tárlatvezetésből_, de ehelyett sejthetően félig személyesnek, félig paródiának szánt motyogások nyelik el az egész helyzet színpadi erejét, csupán Egger Géza néhány megjegyzését hagyva hírvivőjéül annak, hogy ebből egyébként remek _igazi_ paródia is kisülhetett volna. Aztán átmegyünk egy másik terembe, ahol az előadás végül is játszódik, és igen impozáns feldolgozásban meg is hallgathatjuk a hajdanvolt nagy színész (barátainak csak Puma) előadásában a _Hazám, hazám_at (a dzsesszzenészek amúgy remek rockoperai átiratában, amely persze a rockoperabiznisz paródiája lenne vélhetően). Ekkor már világos, hogy Kárpáti Pál rendezése a színészi létezés viszontagságairól fog mesélni a fiatal színészek öregkori alteregójuk ironikus parafrázisán keresztül. Ami nagyszerű is lenne, ha valaki megmondaná nekünk, hogy ez miért kell, hogy minket érdekeljen. Kik ezek a színészek? Miért fontos az ő sorsuk? Miért akarnak alkotni és dolgozni? Mit jelent nekik a színház? Mi volt Zsámbékon? Miért akarnak velünk beszélgetni? Egyáltalán, azon kívül, hogy személyes érintettségük deklarált, mitől lesz _valóban személyes_ ami itt zajlik?

A kővendég léptei - Egger Géza, Sipos György, Lábodi Ádám

A kővendég léptei - Egger Géza Talán az erőtől, ami egyébként szétveti valamennyi színészt? Egger Géza mindent a nagy túlzások, Lábodi Ádám a finomra hangolt szélsőségek, Sipos György pedig az abszurd felé irányába hangol, de mivel konkrét szerepformálás szándékoltan nincs, szerepek sincsenek, csupán felnagyított ujjgyakorlatok, ami bár bevállalósnak látszik, valóban nem vállal be semmit. Mindvégig el akarja hitetni a személyességet, de Kárpáti Pál rendező nem készteti valódi állítások kimondására a színészeket, mindvégig lebegteti őket fiktív és civil státusuk között, amiből aztán végül sem ez, sem az nem sül ki. Nem tudunk meg semmit senkiről, csak hogy őszintének és közvetlennek akar látszani. (Lehet, hogy az, de ezt nem sikerül _elhitetni_.) Az világos, hogy a konvencionális színházi eszközök elvetése ott szerepelt a top 5 célkitűzés között, de ezt nem sikerült a l'art pour l'art keretein túlmutatva véghezvinni. Minden konstruáltan akar laza és közvetlen lenni, és ezt az ellentétet nem sikerül feloldania az előadásnak, akármilyen hagosan beszéljenek és akármilyen nagy port verjenek a piszkos raktárépület egyébként is poros légterében. Azt meg már csak remélni lehet, hogy az egyik múzeumi tárgyként látható lehallgatókészülék alatt a sárgadinnyés gulyásleves receptjén folytatott vad vita nem valami politikai utalásnak szánatik, mert ilyen közhelyet ilyen kibontatlanul parlagon hevertetni demagógia lenne csupán.

A kővendég léptei - Sipos György

Csizmadia András, Komjáti Áron és Szabó-Sipos Ágoston viszont remekül húzzák, pengetik és ütik, a népzene és drum and bass is hibátlanul megy a szüntelen muzsikáló triónak. De az előadás is ígéretet tesz olykor egyfajta David Lynch-es misztikum kibontására, de amikor éppen belevetné magát az irracionalitás kétségtelenül szédítő mélységébe - megtorpan és megáll. Nem mer belenézni a szakadékba, de igazából még a szélén sem mer táncolni, csak biztos távolból morfondírozik azon, hogy vajon létezik-e. Talán érdemes lett volna belevetni magukat a mélybe, a válasz biztosan ott lett volna arra is, hogy mi miért kellünk ehhez az egészhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr298005041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.