7óra7

Vázlatok
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Vázlatok

2011. 08. 07. | 7óra7

Nehéz lenne annak a dolga, aki egyértelmű választ szeretne találni arra, hogy a Lukács László rendezte előadás tulajdonképpen miről is akar beszélni. Márpedig úgy tűnik, valamiről nagyon szeretne. Az első rész szélesvásznon elénk tárulkozó, emeletes, lakásrendszer-szerűen berendezett díszlete mintha egy lakótelepi ház szűkösségét, zártságát, ridegségét tárná elénk az emberi embertelenséggel és sok hasonló szocióelemmel. Szimbólummal szimbólumot építenek, amelyek szimbolikus szimbólumokba torkollnak, azonban az ott mozgó emberek népies öltözéke, valamint a jelenet végén méltóságteljesen bevonuló szarvas rezzenéstelen nyugalommal oszlatja el a társadalmi-szociós terepen űződő gondolatokat. Meg minden egyéb gondolatot is. Nem mintha sok környékezne meg minket, hiszen a szereplők csak végrehajtják a mozdulatokat, az életképnek tűnő jelenetfüzér pedig könnyedén mellőz mindennemű valós emberi viszonyt és kapcsolatot. És akkor ott ülünk, vélhetően túl az előadás felén, amikor bejön ez a bizonyos szarvas, kötelességtudóan megyünk is utána a másik helyszínhez – ahogyan azt a rendező kérte –, a szomszéd terembe, azon kapva magunkat, hogy ugyan határozottan történt valami előttünk a színpadon – ezt nem lehet kétségbe vonni –, de ebből a történés- és képfolyamból nekünk nem sok jutott.

sziklarajz.hu

Az ember pedig azért csak szeretne valamit kapni azon a harcon túl, amit a jelenetek nézése közben folytat le magával, miközben próbál valahogy viszonyulni az eseményekhez. A második rész első jelenetében bundába bújt, sikongató nők befogadhatatlan, jószerével egészében értelmetlen szöveget recitálnak, közöttük egy férfi két, csigára szerelt hordót húzogat. Aztán az első rész egyik érthetetlennek tűnő jelenete, amelyben egy nő egy férfit mosdat meg, helyet talál magának a második részben, egy egészen sajátos, személyes, emberi hangvételű képben, amikor a férfi egyedül, egy pocsolyában fürdik meg. Akad még pár ilyen az előadásban. Például a fölénk belógatott, gallyakkal kibélelt, nézőket megvilágító lampionos jelenetben megjelenik egy nő, aki valami gépalkatrészt babusgat és foggal-körömmel védelmez, aztán egy másik nő, akit bebugyolálva behoznak, hasra fektetve, meztelenül, műtétre előkészítés közben az ideális férfiről ad számot. A bőröndből más-más eseményt kipakoló három nő is egészen sajátos hangvételt üt meg.

sziklarajz.hu - Kemény Rozália

Kontextust persze ezek a jelenetek sem teremtenek és se előttük, se utánuk nem teszi meg ezt semmi más. Bármennyire céltudatosan is hajtják végig a szereplők a rájuk rótt feladatokat, azokat végrehajtásként értelmezzük, és csak ebben a pár pillanatban – meg talán még egy-kettőben – képesek megütni bennünk olyan érzéseket, hogy mi, itt és most valami egészen személyeset látunk. Ezek a pillanatok viszont alkalmilag képesek feledtetni a jelentős méreteket öltő dramaturgiai lyukakat. Kérdés például, hogy miért kellett zenészeket szerepeltetni az előadásban, akiknek nagyon kevés feladat jut. Vagy, hogy mit jelent a címben a .hu – a sziklarajz még csak-csak megérthető, hiszen tesz némi utalást az előadás részévé váló rakétabázis falfirkáira. Talán a csodaszarvas motívumára utal? Mivel a vége felé haladva egyértelműen megállapítható, hogy kérdéseinkre már nem fogunk választ kapni, kénytelen vagyunk a sorjázó koreográfiákat figyelni, amik sokszor közhelyesek és önismétlőek, és ebből fakadóan ekkor már nem képesek lekötni minket.

Majd másodjára is megjelenik a szarvas, mi pedig értetlenül ülünk, hiszen az instrukció szerint követnünk kéne őt, csakhogy a színpadon még javában zajlanak az események. Amikor meg véget érnek, akkor már nem jön szarvas. Végül némi külső unszolás hatására elindulunk a harmadik részhez, de egyik pillanatról a másikra kint találjuk magunkat a szabadban, ahol pár perc várakozás után a rendező megköszöni a figyelmet – nézhetünk is értetlenül, hiszen az alkotók beígértek egy harmadik részt is. Nem maradt el, csak egy kicsit sután átsétáltattak bennünket egy élőképes installáción, az volt az – utólag már világos.

sziklarajz.hu - Mózes Zoltán

A sutaság nem bántóan értendő, hiszen az előadásnak – ha nem is végig –, de volt egy kifejezett bája. Egy olyan hangulata, ami nem menti az egyes jelenetek céltalanságát, közhelyszerűségét, de ameyben nyugodtan, megengedően, az egyes jó ötleteket befogadva lehetett az eseményekkel tartani. Bár vélhetően kevés lesz az ebből fennmaradandó pillanat, azonban ez a – leginkább workshop-prezentációra hasonlító – produkció ki- és megrajzolatlansága ellenére egy-egy kép kapcsán rácsodálkozást okozott, azon kívül pedig némi elfogadást tanított nekünk. Az pedig soha nem jön rosszul.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr868002561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása