A Kárpáti Péter és Perczel Enikő által darabolt, és sűrített történet három szálon futva próbál összefonódni. Előtérbe látszatra a Mester és Margarita a megszokottól elrugaszkodó „love story”-ja került, de legalább ennyire erős és fontos Woland, az ördög története - a legkevésbé talán a Jézust kivégeztető Pilátus-történet tekinthető vezérfonálnak. Szász János arra próbál rávilágítani, hogy mindhárom szál egymástól függ, kiegészítik egymást, és így teljesek.

Színészi teljesítményben nincs hiány. László Zsolt a Mester szerepében ösztönösen önmarcangoló jellem, tipikusan tragikus hős, akinek minden kétsége megfontolt és átélt gondolat. Blaskó Péter Wolanddal egyedien jeleníti meg az ördög jellegét. Nem egy öncélúan üvöltöző, mindenkit gondolkodás nélkül leölő gonosz, hanem nagystílű őrült, aki megfontoltan, és szándékkal cselekszik. Kiemelkedő még Csankó Zoltán élethű macskája. Úgy valósítja meg Behemótot, hogy egy percig sem kérdőjeleződik meg, hogy ő most tényleg egy nagyra nőtt, beszélő kandúr. Valamint ott van még a kimért, megfontolt, de bukását és hibáját érző Pilátus, akiből Benedek Miklós folyamatosan bont ki egy méltóságteljes, ugyanakkor célját vesztett embert, az elején még csak sejtetve mind fizikai, mind lelki vesztét, ami a befejezésre kiteljesül, s Pilátus beletörődik sorsába. Egyedül Szabó Márta Margaritája egy általánosságokból, és valós érzések nélkül felépített jellem, akiről nehéz eldönteni, hogy tényleg szereti-e a Mestert - annak ellenére, hogy egyértelműen jelzi ezt a szöveg.

A könnyed kis konyhafilozófiát Woland és a Mester között feszülő ellentét szolgáltatja, amelyben már-már túlzó blöffé válik az „ördög irányítja a világot” fémjelzésű bulgakovi gondolat. Ez sokkal inkább egy erős túlzás - bármennyire is vissza-visszatérő gondolat, nem mélyül -, mintsem tényleges szervezőerő. Ehhez pedig Khell Csörsz érzékien festői látványtervei, kitöltött mélységet produkáló falai tökéletesen idomulnak, kiegészülve Bányai Tamás változatos fényvilágával, amelyek ötletesen dolgoznak alá az utóbbi gondolatnak, csak kifejteni nem sikerül őket. Ugyanakkor különösen fantáziadús ötlet Woland eltüntetése, amely a megszólalásig emlékeztethet minket a filmekben látott stoptrükkre.

Bár Bulgakov művébe nem teljesen tört bele az alkotók bicskája, az előadás mégsem képes mindig túlmutatni önmagán, nem sikerül teljesen elmélyülnie, és körbejárnia egy gondolatot, vagy megjelenítenie egy komplexebb világképet. Így csak kaland marad, egy könnyed túra akörül, hogy mi van, ha az Ördög irányít, és az Isten csak a háttérből szemlélődik.