7óra7

Majd az idő begyógyítja
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

Majd az idő begyógyítja

2011. 10. 02. | 7óra7

Jeanne d'Arc – Johanna – pedig csak erre tud apellálni, semmi másra. Pásztorlány, akinek hite van, egyebe semmi. Ereje nem a testből, hanem a szellemből, kitartása nem akaratból, hanem hitből fakad. S még ha kinevetik is, a józan ember rájön, hogy ezt az elhivatottságot méltányolni kell. Így jut Johanna is egyről a kettőre. Neki Szent Katalin azt mondta, hogy – és akkor az úgy is van. A cél világos: kitartani Isten mellett. Isten a franciák mellé állt, tehát van esély kiűzni az angolokat az országból. Hogy a franciák országában a franciák legyenek a maguk urai. Johanna útja során találkozik a hatalom mindenféle fokával: várkapitánnyal, hadvezérrel és királlyal – végül mindet maga mögé állítja. Helyesebben ő az élükre áll. Katonaruhát visel, fegyvert forgat, tiszta tekintettel és tiszta lélekkel halad előre az úton.

A bicskája – no jó: kardja – egyetlen dologba törik bele: a politikába. Amikor a tiszta hit, a morális elkötelezettség és a feddhetetlen erkölcs a gátlástalansággal, a ravaszsággal és a számítással szembesül, ha összeütközik a szellem és az érdek, akkor nem biztos, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Sőt – talán ez a ritkábbik eset, pedig hány film, könyv (és színielőadás) igyekszik meggyőzni bennünket az ellenkezőjéről. Igazságot az emlékezet és az idő szolgáltathat – talán ez lehet az emberiség vigasza. Johanna nem azzal sért érdeket, hogy legyőzi az angolokat, hanem azzal, ahogyan teszi ezt. Hogy megkérdőjelezi az égi és földi hatalom helytartóit. Azzal, hogy megmutatja: lehet jönni alulról. Hogy maga mögé képes állítani sokakat. Márpedig ez veszélyes. Sőt: bűn, s ha már itt tartunk, egyenesen eretnekség. Van-e igazsága az inkvizíciónak, amely elítéli Johannát? A saját szemszögéből természetesen van. Nem is lehet más igaza. El kell-e fogadnunk ezt? A válasz egyértelmű nem. Ahogyan Johanna is rehabilitáltatik. Igaz, akkor már 400 éve sült meg elevenen a máglyán. A lány maga választja a kínhalált. Hiszen az is jobb annál, amit emberi érzésű bírái szántak neki, az életfogytig való börtönbüntetésnél. A szabadságtól való megfosztás az igazi kínhalál, a máglya csak a testet öli meg, az eszmét nem.

Szent Johanna - Nagy Zsolt, Bánfalvi Eszter

Szent Johanna - Bánfalvi Eszter S mindebben csupán egyetlen dolgot kell kicserélnünk ahhoz, hogy valami nagyon elemi dolgot tudjunk átbeszélni ezen az estén. Ha Johannát nem katonának, hanem művésznek tekintjük – valódi, ösztönös művésznek –, abban a pillanatban átértelmeződik minden. Bánfalvi Eszter belső tűztől minden máglya nélkül is égő, az elhivatottság tetőfokát megjáró, romlatlan és naiv Johannája érzékeny művészallegória. Ugyancsak rendkívül érzékeny és összetett kép, amit a hatalom képviselői mutatnak. Kulka János Warwick grófja, Richard de Beauchamp szerepében sima modorú, érzelemmentes technokrata, a vesztésre képtelen gépember. Znamenák István a cinikus John de Stogumber káplánban a pattogó kishivatalnokot, a stílus- és humorhiányban szenvedő ideggombócot erősíti fel. Fodor Tamás Cuchon püspökként nem örül, hogy azokkal kell üzletelnie, akikkel, de megteszi. Kéz kezet mos: a protestantizmus ellen az ördöggel – és a nacionalizmus elleninek nevezett, valójában egyszerű hatalomért folyó harccal – is cimborál. Nagy Zsolt Baudricourt kapitány szerepében a józan paraszti eszet, Bodrogi Gyula (a reimsi érsek) a politikai széljárásra való érzékenységet, a könnyen hajló gerincet mutatja meg. Földi Ádám jelentősebb formátum nélküli, laza, ám játékra nyitott dauphin, királlyá koronázása után megérinti a hatalom szele: mintha karót nyelt volna, úgy nyomja a korona és a palást egyensúlyozásának kényszere. László Zsolt a felvilágosult korlátoltság, a racionális szemellenzősség összetettségét valósítja meg Lemaitre inkvizítort alakítva. De ebben az előadásban a felsoroltakon kívül is mindenki _ki van találva_ - a rendező ugyanis már-már puritán módon, szinte kizárólag tér, színész és szöveg viszonyára kihegyezve mutatja meg G. B. Shaw e verzióban helyenként némileg túlírtnak mutatkozó darabját, ami – Nádasdy Ádám szellemes, pörgős, néhol már-már szemtelenül, de sohasem stílustalanul direkt fordításában – sokkal inkább afféle aktuális tandrámának, parabolának hat – amelynek csupán egy-két jelenete nem tudja lekötni végig a figyelmet – mint százéves színműnek.

Szent Johanna - Váncsa Gábor, Kulka János, László Zsolt, Fodor Tamás

Alföldi Róbert gyakorlatilag díszlet nélkül, néhol szikárra stilizálva, időnként egy-egy szimbolikus, többnyire vicces kellékkel – papírtyúkok, úszómester-trónus vagy épp parlamenti Apple-notebookok - feldobva játszatja ember és hatalom, eszme és politika harcát, bár felmerül, vajon lehet-e harcnak nevezni azt, amit az egyik fél nem is folytat? Alföldi jelenidejű, abszurd drámává nagyítja Johanna történetét, akit elégetése közepette négyszáz év múlva nem egyszerűen felmentenek, hanem szentté avatnak. Jó kérdés, hogy mit kezd ennyi idő elteltével a felmentett Johanna. Semmit, nyilván, ott áll elégetve, lecsupaszítva a semmi közepén. Marad a legenda. Sebaj, majd az idő begyógyítja: négyszáz év elég lehet rá. Nem biztos, hogy van annyink.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr848005113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.