7óra7

Mathias a zavarosban
7óra7: (4/10)
Közösség: (10/10)

Mathias a zavarosban

2011. 11. 12. | 7óra7

A zavart alapvetően az adja, hogy a Fazekas Mihály-Schwajda György darab Éry-Kovács András rendező által átírt változata hemzseg Shakespeare-től és egyéb hochkultur utalásoktól, amelyek többnyire teljesen működésképtelenek, ami nem csoda, lévén feloldhatatlan ellentét van az előadás célközönsége és a poénok által belőtt kulturális kompetencia között. Ez persze akkor nem lenne akkora baj, ha ez a Lúdas Mátyás a gyerekelőadások szórólap- és kritikaközhelyeinek megfelelően a kicsiknek és nagyoknak egyaránt égisze alatt született volna, de ez a Lúdas Mátyás nagyon határozottan a kicsiknek szól, legalábbis formailag, ugyanis az alaphang affektált, a játék pedig elnagyolt és csupán jelzésértékű. A játékra való felhívás viszont egyrészt üdvözlendő – a gyerekek láthatóan vágyják is –, másrészt kissé félszeg: sokáig nem mer a gyerekekkel, csak a gyerekeknek játszani, jobban mondva a gyerekeknek játszani a játékról.

Ezt a Lúdas Mátyást a ballonkabátos ember teremti meg és irányítja (de nem rendező, hanem színpadmesternek hívják valamiért), a játszók pedig olykor reflektálnak arra, hogy ők szerepet játszanak – színház a színházban ugye –, de mintha ez valahol félúton elveszne, és a megbolygatott színházi keretek között maga az előadás is elvész. Nem világos, hogy mit kellene elhinnünk és mit elképzelnünk, mi az, ami Matyival történik, és mi az, ami amolyan commedia dell'arte-s poén. Így lehet, hogy Thisbe – ki megy ki s be – és a sétapálca díszének felvillantott lenni vagy nem lenni még csak szimplán önmagukban álló, félrecsúszott poénok, ahogy Kukoricza János fel-felbukkanása is mindössze valami fura vendégszöveg, de van ennek a vonalnak szélsőséges változata is: Mátyásból Mathiast csinálni és világjáró kozmopolitává tenni a hetyke parasztfiút már inkább azt jelenti, hogy a dramaturgiai egyenetlenségek elkezdik belülről emészteni a Lúdas Mátyást. (Ugyanis nyilván csak a dal erejéig kellett volna Matyinak Mathiasszá alakulni, de ennek hosszútávú következményeivel láthatólag nem kalkuláltak előre.)

Ludas Mátyás

Igaz, Endrédy Gábor Lúdas Mátyásának egyébként sincsenek világos keretei, bár kétségtelen: modernizált Ludas Matyi ez a Lúdas Mátyás, köldökig gombolt galléros, olykor testi, gyakran lelki Elvis Presley-hasonmás ő, sármosra faragott, hogy a libák jól bele tudjanak szeretni. Nagy Karina Galibája pedig ezt aranyosan meg is teszi, egyébként minden porcikájával azon van, hogy valóban libává váljon, ami mindenféle racionális keretet figyelembe véve azért kissé bizarr. Ennél sokkal jobban érzi a határokat Nagy Barbara, aki a Díszletliba szerepében nem libautánzatot, hanem egy helyes, vagány kislányt játszik, és mint ilyen, tökéletesen érzi a matinéhatárokat, kedves és szerethető. Várhegyi Dénes az Ispánból népmesei karaktert farag, Tunyogi Péter a Columbo-kabátos színpadmester szerepében pedig az egyetlen, aki Éry-Kovács András hol Ganxsta Zoleera, hol mondókára, hol mozgalmi (!) dalokra írt szövegeit következetesen el tudja énekelni (erre Dimanopulu Afroditének Matyi anyja ötperces felbukkanásában is alkalma van, és egy kósza szóló erejéig él is vele). Az egyetlen többdimenziósra hangolt figura Döbrögi, akit Szívós Győzőnek sikerül nem csak az elemi gonoszság tanulságos szimbólumává tenni, hanem olykor sajnálatra méltó baleknak is ábrázolni, Balogh András pedig magabiztosan – igaz, elég ritkán – poentíroz a Gyógykovács szerepében.

Ludas Mátyás

A történet el is jut odáig, hogy meglegyen a tanulság: az biz' nem szép dolog, ha valaki gonosz és zsarnok, mert háromszor veri azt vissza kenden Lúdas Mátyás! De Éry-Kovács András ahelyett, hogy ezzel a megkérdőjelezhetetlen kis igazsággal szabadjára eresztené a gyereksereget, ad még egy véget a történetnek, majd még egyet, majd még egyet, és talán valahol az ötödik felé hangzik fel egy-két dalszövegsor valamilyen színházi köztársaságról, ami aztán végképp nem következik sem a Lúdas Mátyásból, sem az előadásból, amely dacára az ilyen irányú erőfeszítéseknek, nem tud színházi allegóriává vagy ars poeticává válni. Nem tud, mert minden zavaros, kezdve onnan, hogy kinek a történetét látjuk, folytatva azzal, hogy milyen stiláris keretek között zajlik is ez, bezárva azzal, hogy kinek a dallamait halljuk az egyébként konzervjellegűre hangszerelt, ekképpen az élő jelenlétet kevéssé indokló zenekartól. A zavarosban pedig színpadon nehéz halászni, nagyhalak helyett inkább snecik akadnak ekkor horogra, amivel ha jóllakni nem is, de evickélni valahogy talán még el lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr718005179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.