7óra7

A közös nevező

A közös nevező

2011. 11. 22. | 7óra7

"A közakarat és az elszánt munka végül meghozta gyümölcsét: Somogyi Gyula vezényletével részvénytársaság alakult, hogy színház épülhessen. Alpár Ignác bocsátotta rendelkezésre egy kész színház tervét. ... Helyi építési vállalkozók el is kezdték, név szerint Vojtovics Bertalan és Barzó Mihály. A több évtizedes munka eredményeképpen 1894. február 6-án az egykori Széna piacon megnyílt a ma is álló kőépület" – jegyezte fel a lokális színháztörténet, ebből indul a sztori, a megszülető épületből, egybecsúsztatva némileg időt és teret, hiszen a színházterv megszerzésének kissé rejtői történetét hozzá kellett csúsztatni Csabai László Szindbád, a detektív című regényének főszereplő figurájához, egy kormányzói látogatás történetéhez, a Sóstó környékén garázdálkodó, a természetes életmódot hirdető Ungerleider doktor legendájához, a vándorszínészek korszakához, néhány Krúdy Gyulát idéző képhez s még egy csomó minden máshoz.

Onder Csaba és Antal Balázs – akik Gerliczki András "tirpák-szakértővel" kiegészülve végül az 1920-as évek elejére helyezte a történet idejét, noha az idő végül is lényegtelen, de az atmoszféra – a nagy kataklizmát követő átmeneti békeidők – szempontjából mégsem. A szerzők jó érzéssel viszonyulnak ironikusan a felhasznált motívumokhoz, nincs modoros pátosz és utólagos történelemépítés, hanem jó értelemben vett önkarakter-építés zajlik: a viszony megfogalmazása a múlthoz, a jelenhez – és így a jövőhöz is. A kérdés: milyenek az itt élő emberek, a tirpákok? A válasz: alapvetően bohó, esendő, néha kicsit önző, az élet megpróbáltatásait túlélni próbáló emberek, akik, bár eléggé különböznek egymástól, mégis elfogadják egymás hóbortjait, és jól érzik magukat ott, ahol vannak. Szűkebben összefoglalva: szerethető emberek.

Tirpákia Tündérkert

Az előadás összességében egy kedvesen – és sok munkával – lebonyolított blődli, Lendvai Zoltán rendező a vígjáték műfajának számtalan árnyalatával él a commedia dell'artétól a burleszken át az abszurdig. Némiképpen harsány, de egyetlen pillanatra sem bántó, s többféle színészi attitűdöt képes befogadni, Bárány Frigyes visszafogott eleganciájától Pregitzer Fruzsina a nézőkkel élénk kapcsolatot tartó kommunikatív, Illyés Ákos túlartikuláló, Jenei Judit reálishoz közelítő, Széles Zita Dajka Margit Liliomfi-beli szerepét idézően teatralizált, Puskás Tivadar többrétegű vagy Vaszkó Bence karikatúra-alakításán át Petneházy Attila és Tóth Zoltán László túlmarkírozott alakjaiig, amelyek nem kioltják, hanem kellemesen kiegészítik egymást. A színésznővé lenni vágyó Berger-lány, a Nyíregyházán rejtőző terrorista és az épülő színház mögötti urambátyás-suskus laza narratívái tulajdonképpen azonban csak apropót adnak. Egyrészt a színház társulatának jelezni, hogy van, hogy létezik – és (ami még fontosabb) jelezni, hogy _miért_ létezik.

Tirpákia Tündérkert - Illyés Ákos, Pásztor Pál

Minálunk a "helyi érdekű" előadás kifejezésnek lesajnáló tónusa van. Azon előadásokat szokás így hívni, amik többnyire a helyi közönség igényének kielégítésére születnek, többnyire szakmailag alacsony színvonalon. (Van, ahol csak ilyen hangsúlyozottan idézőjeles helyi érdekű előadások születnek.) Érdemes lenne ezt a kifejezést értékén kezelni, s a Tirpákia Tündérkert valami ilyesmi: valami, ami értelmet ad a helyi színháznak. Ugyanis komédiákat, zenéseket és tragédiákat letolni mindenhol lehet. A _helyi színháznak_ lokális (és szűk lokális) jellege kell, hogy legyen. Fontos, hogy egy adott előadás _miért ott_ kerül színre, ahol. A nyíregyházi színháznak ez már többedik olyan előadása, amely reflektál a helyi sajátosságokra, az emlékezetes – bár sajnos elég kevés visszhangot kiváltott Hát akkor itt fogunk élni ilyen volt, s a Tirpákia Tündérkert ennek a - jócskán - könnyedebb vonulatát képviseli. De igen, az út ez: a helyi irodalom képviselői dolgoznak a színháznak, helyi művészek fogalmaznak meg a hellyel kapcsolatban valami olyasmit, ami a közösségnek szervező erőt jelenthet. Ha úgy tetszik: ez adja meg a közös nevezőt. A színház pedig ezért kell, hogy legyen. Nem darabgyárnak, nem munkahelynek, hanem a helyi kulturális élet központjának.

Tirpákia Tündérkert

Éppen ezért jó, hogy Nyíregyházán nem kivételes az ilyesmi típusú kezdeményezés – ám máshol az. A helyi problémákat ugyanígy kellene megfogni, hogy a színház eszköz legyen, ahol az embereket a mindennapi apátiába nem beletolják, hanem abból kihúzzák – kérdéseket serkentve, gondolkodó embereket kibocsátva a nézőtérről.

Pregitzer Fruzsina, a szemtanú Mari néni képében zárja az előadást: most már tudjuk, miért nem alakult annó állandó társulata a színháznak. "De most már van!" - mondja, és átlépünk a fiktív múltból a valós jelenbe. Ami nagyon jó, hogy ezúttal azt is tudjuk, hogy miért van. Ne is felejtsük el. Sehol, semmikor.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr758005201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.