7óra7

Vetítés
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Vetítés

2011. 11. 22. | 7óra7

Mindez csak a címről jut az ember eszébe: A magyar Belmondo. Miért akarhat valaki a magyar Belmondo lenni? Az előadás hőse, Baksa Misi nem ragozza túl: ő _a_ magyar Belmondo akart lenni. Ehhez elég mindaz, ami eszünkbe jut erről, tehát pont a fentiek. Hát igen, ha valaki színész szeretne lenni, a belmondóságban minden benne van, amiről egy színész élete szól. Szólna. Szólnia kellene. Szólnia szeretne. Kérdés: vajon nem oximoron-e ez a "magyar Belmondo"? Lehet-e nekünk, magyaroknak Belmondónk?

A kérdés marad függőben, mígnem észrevesszük, hogy az előadás címe hosszú ó-val A magyar Belmondó. Bel-mondó. A produkcióban pedig Baksa Imre saját magát mondja. Vagy éppen az ikertestvérét, aki néhol zavarba ejtően hasonlít Baksa Imrére. A tudható életrajzi morzsák egy része passzol, egy része meg – nem tudjuk. Pedig a színpadon Imre testvére, Mihály van. Imre – az ismert színész-rendező – konferálja fel, majd eltűnik, és megjelenik Misi. Misi hasonlít Imrére – kapcsolatuk egyébként nem mondható felhőtlennek az elmondottak alapján –, de nem teljesen ugyanolyan: zártabb, szögletesebb, frusztráltabb. Gyermekkori arcképén egy nagy zöld béka különbözteti meg Imrétől.

A magyar Belmondó - Baksa Imre "Ahogy a terápián szokás" – vezeti fel Imre Misi megjelenését, és ami eztán következik, egy óra szabad – valójában persze nagyon is kötött – szöveg, amiben szó esik egy balesetről (ami mindent megváltoztatott), sok-sok nőről (akik nem változtattak meg semmit), a testvérről (akihez képest változni kellene), a gyerekkorról – bár arról inkább nem, mert elég szomorú volt. Baksa Misi kiadja magát nekünk – de az őt játszó Baksa Imre nem: ő Baksa Misit adja ki nekünk, akiről nem igazán lehet tudni, mennyiben és mikor azonos Baksa Imrével.

Mert – színházban vagyunk – a játék lényege az azonosság. Baksa úgy szeretne azonosulni saját magával, hogy közben fiktív ikertestvérével azonosul, ami által önmagát szükségszerűen eltartja önmagától. Keveredik a személyes és az önreflektív, a fikció és a valóság: a néző nem tudja, mikor hall valóban létező mondatokat, és mikor megírtakat. Hol van a határa annak, amikor az élet színház lesz, és hol annak, amikor a színházból lesz élet? Borovi Dániel kartonpapírból kivágott "ál-díszletei" inkább egy játék eszközkészletének hatnak, mint valódi díszletnek, ugyanakkor érezhetően koncepciózus, "csinált" ál-díszletekről van szó - épp ugyanolyan játékról, amilyen játék zajlik a fikció és a tényvalóság, a kitalált és a valóságban létező ember között.

A Rába Roland rendezte produkció egyelőre önmagát keresi. Ezt az is mutatja, hogy a nevetések és a torokszorító pillanatok közel sem annyira intenzívek, mint lenniük kellene. Nincs meg az a radikális hullámzás, ami különleges élménnyé tenné a dolgot, most még nincs meg az előadás saját ritmusa, nem lüktet. Óvatosan keresi a formát, de ebből, az anyag szerkesztettségének hiátusaiból adódik az is, hogy – bár Baksa, vagyis a Baksák mindent beleadnak – noha érezhető szándék lenne, Baksa Misi mögött nem tud kontúrosan kirajzolódni Imre alakja. Pedig az egészben nyilván ez lenne érdekes, hiszen miatta mentünk oda: Misit csak és kizárólag Imre teszi (teheti) érdekessé. Misi Imre kivetülése (ezért sem utolsó hely erre egy mozi, noha ilyen értelemben nincs kihasználva a hely, csupán technikai adottságait alkalmazzák): egy önreflexív személyiség-alternatíva. Egy lehetőség a megismerésre. Érdekes módon nekünk pont ugyanúgy, mint a játszó színésznek. Éppen ezért vélhető, hogy az előadások, ahogy haladunk előre az időben, változnak, s minden résztvevő mindig egy-egy lépéssel közelebb jut az emberhez, akit vetítve látunk. De ami ennél fontosabb: felmerülnek a kérdések a saját vetített másainkkal kapcsolatban.

Érdemes lesz újranézni az előadást egy idő múlva. Hova jut a végén egymást a papundekliparaván mögé lenyomó (s mivel pontosan látni, hogy itt _egyetlen_ ember játszik önmagával, önmagát lebuktató) Misi és Imre, hova jut a magyar Belmondo, aki egyszerre próbál személyes, szórakoztató, szentimentális, kegyetlenül marcona és pimaszul játékos lenni – és hova jutunk mi?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr948005017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.