7óra7

Csak a retinába
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Csak a retinába

2011. 11. 26. | 7óra7

A Gólya-mítosz nem megfelelő kezelése ugyanis a többivel ellentétben konkrét fizikai következményekkel is járhat – persze nyilván könnyebb egy szülőnek bevallani, hogy a Barbie-babát nem a jóságos fehérszakállú bácsi hozza magával a rénszarvasok húzta repülő szánon, mint a gyerekcsinálás általános szokásairól a maga expresszív és meglehetősen egyértelmű részletgazdagságában értekezni. Az élet viszont nem könnyű, a tájékozatlanságnál pedig talán csak a féltudás a rosszabb: ez ugyanis olyan hamis magabiztosságot tud adni, aminek valóságalapja igen csekély tud lenni. Egy kamaszgyereket pedig mi foglalkoztatna jobban, mint a másik nem, így hát miről is lenne a legtöbb féltudásuk, mint arról, hogy ezek hogyan s mint érintkeznek egymással. Ennek pedig végzetes következményei lehetnek.

A tavasz ébredése Az előadásban igazából nincsenek karakterek. A hat fiú és a hat lány tulajdonképpen _egy_ fiú és _egy_ lány, még ha Wendlán és Stiefel Marcin kívül gyakran felbukkannak mások is. A fehér pólóban és sötét nadrágban játszó színészek a fekete minimáldíszletben egyszerre olvadnak bele a közegbe és ütnek ki belőle, a bábozásra használt klasszikus meztelen csecsemők pedig amennyire horrorisztikusak, annyira kifejezőek. Nincs túlesztétizált mondanivalókényszer, ezek a fiatal srácok és lányok a testi vágyakról és annak használatáról nem tudnak – mert nem tudhatnak – semmit, ebben a tekintetben pedig csupasz csecsemők. Ugyanakkor már felnőtt emberek is, akiknek önálló vágyaik vannak, és ez a kettősség nem csak a jelmezben és a díszletben, de a játékban is megjelenik, ami folyamatos interakcióban van a babákkal, és a _szörnyecskék_ hangulatot is rendre képes humorral vegyíteni. Azonban a homogén közegnek annyi hátulütője van, hogy a színészeknek nemigen van módja kibontakozni, inkább egyfajta összjáték viszi végig a lendületes játékot, ami nem is rejti véka alá, hogy hatást akar kelteni (ez a _face to face_ elmondott, túlartikulált monológoknál kevésbé, a bábokkal való kegyetlenkedéseknél a közvetett direktség miatt jobban működik). Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czupi Dániel, Eke Angéla, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Mórocz Adrienn, Márkus Sándor, Spiegl Anna és Szolár Tibor pedig technikailag jó _ensemble_ csapatnak bizonyul - ám az anyag valahogy hideg marad; az intimitás annak ellenére nem lesz sajátja az előadásnak, hogy témában és korosztályban is kompatibilis a drámai alapanyag a játszókkal. Azonban a forma kettőssége a játékra nem tud átülni, a stilizáltat nem egészíti ki a bensőségesség. Mintha minden ott lenne a színpadon, csak az nem, hogy kinek mit jelent ez a történet.

A tavasz ébredése

Ettől függetlenül ötlet vált ötletet, és nem nagyon van üresjárat az előadásban, az elkerülhetetlen dráma expresszív képei pedig elég mélyen bele tudnak égni a retinába. A műanyag csecsemők üres tekintettel nézik, hogy heves ártatlanságuk mivé lett egy zárt és képmutató világban, majd a halkuló fényekben még el tudjuk olvasni a krétával kiírt vége-üzenetet, amely azt kérdezi tőlünk, hogy hiszünk-e Istenben. Ebből pedig egyvalami biztosan kiderül: nem biztos, hogy ugyanazt az előadást láttuk, mint amit játszottak, mert a kérdés jelen helyzetben nem tűnik adekvátnak - vagy legalábbis nem jobban, mint bármelyik másik tragédia végén. Ebből viszont az sejlik ki, hogy bármennyire is jól levezényelt az előadás, valami elemi mégis nagyon hiányzott belőle. Talán pont az, ami a technikán, és a retinán túl következne.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr538002473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása