7óra7

Mozdulatlan körhinta
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Mozdulatlan körhinta

2012. 01. 22. | 7óra7

A ringlispílre emlékeztető fatákolmány, amely a Besszemjonov-házat (Vaszilij Vasziljevics, az apa, a családfő; Akulina Ivanovna, az anya; Pjotr és Tatyána, a gyermekeik; Nyil, a fogadott fiuk) jelképezi, a Katona József Színház színpadán áll, mint a cövek. Semmiféle mozgást nem végez. Bagossy Levente parkettából, lambériából, keretekből, falépcsőkből rakja össze a szinte egyetlen stabil pontot nem tartalmazó, ekképpen az egész színpadnak furcsa perspektívát kölcsönző képet. Ebben éli mindennapjait a család és a hozzá kapcsolódó "társutasok" (Polja, a szolgálójuk; Sztepanyida, a szakácsnőjük, Jelena Nyikolajevna Krivcoca és Tyetyerev albérlők; előbbi egy, az élet vidámabb oldalát kereső özvegyasszony, a másik alkoholista kórista). Ők a darab főbb szereplői, akikkel végül is nem történik semmi sem az elején, sem a végén, néhány napot töltünk velük, teázunk velük, tehát lényegében a cselekmény semmi – na de talán épp ez a legárulkodóbb.

Mert folytonos veszekedések kereszttüzében éljük meg ezt a bő két órát. A ház ura ugyanis, amint megjelenik, rázendít a dalra, s végeláthatatlan számonkérésekkel, prédikációkkal, tanulságokkal, ellentmondásokkal és kérdőre vonásokkal teszi feledhetetlenné a háznép életét; itt aztán mindenki gerinctelen, becsület nélküli aljanép, tehetetlen és hálátlan fiatalok, későn fizető albérlők, tesze-tosza szolganép. Mindehhez a vokált a felesége adja, aki hol mártírként, hol áldozatként szerepel, időnként aggódásból és kesergésből álló szólószámmal egészíti ki férje ura, a semmi-nem-jó-ember koncertjét.

Kispolgárok - Kovács Lehel, Kiss Eszter, Fullajtár Andrea, Rezes Judit, Ötvös András

Vaszilij Vasziljevics a végén lényegében egyedül marad, az üres fatákolmányban. Annak a közepén szidja majd fiait, Nyilt, aki képes volt kijelenteni, hogy a házban ő a gazda, mert ő keresi a pénzt, és Pjotrt, aki félbehagyta tanulmányait, és eljegyezte az albérlő özvegyet, meg a tanítónőként gyakorlatilag vegetáló lányát, Tatyánát, amiért nem talált magának férjet. „Miért tették ezt velünk?!” – kérdi a darab utolsó mondatával, miközben a fény lassan lemegy. Pedig a válasz ott van mögötte: a "házat" jelképező összeszögelt fa-monstrum, amelyben semmi nem az, aminek látszik, aminek nincsenek helyes arányai, ami csak jelzi, hogy minek kéne lenni, de önmagában teljesen diszfunkcionális.

Kispolgárok - Szirtes Ági, Kocsis Gergő, Fullajtár Andrea, Rezes Judit

Ahogyan a Vaszilij Vasziljevics által vallott értékrendben is minden ellentmond önmagának. Tiszteletet vár el, miközben nem tisztel semmit és senkit. Szeretetet hiányol, miközben nem képes adni, csak elvárni. Úgy tűnik – és az előadás tulajdonképpen ezt járja körbe –, hogy a "kispolgár" kifejezésben a "kis-" szócska fosztóképző. A tiszta udvar, rendes ház mozgalomban minden csak kirakat. Vaszilij Vasziljevics pedig a kirakatrendező, csak épp akikkel dolgozik, azok nem próbababák, hanem emberek. Lennének. Lennének, ha hagyná. S így őt sem hagyják. Mivel a gyermekei pontosan azt a mintát követik, amit tanultak – és feltehetően Vaszilij Vasziljevics is éppen ezt teszi. Nem képes máshogyan viselkedni. Nem tud nem szerepet játszani. Minden dühkitörése póz, egy felvett szerep elvárása. Az előadás remek húzása, hogy ezt, a póz-szerepjátékot kiválóan érzékelteti. Bezerédi Zoltán pedig egy jó, ám annál önzőbb színészt játszik Vaszilij Vasziljevicsként – Szirtes Ági azonban kifejezetten rossz színésznek mutatja a feleségét. A rossz színész kritikátlanul magára pakolja az elvárt arcokat, felmondja a neki írt szöveget – és hamis. Viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy a főszínésznek szekundáljon. Itt pontosan ez történik. A gyerekeik pedig minden idejüket két színésszel töltik, akiknek nincs saját jellemük és szövegük. Ahol minden csak díszlet. Ahol nincs jellem, csak alkalmazható tulajdonság. Nincs rendező, csak képviselt részigazság, amit egésznek mutat fel a színész.

Kispolgárok - Ötvös András, Bezerédi Zoltán, Máté Gábor

Ebben a világban nincs rendező. Nincs mihez képest. A rezonőrök – a félig öntudatlan Tyetyerev és a madarász Percsihin, a szolgáló Polja apja – alkalmatlanok arra, hogy hatást keltsenek, csak kívülről kiabálnak. Máté Gábor Tyetyereve öntudatosan öntudatlan. Cselekvésképtelensége tiszta látásának következménye: mivel a tiszta látásra nincs senkinek szüksége, hát önmaga tesz arról, hogy elhomályosuljon az éles kép. Ettől még ugyan lát, de legalább nem veszi komolyan senki. Bán János a társadalom perifériájára került madarászt szabadságában boldognak mutatja – ám kényszeresen keresi a szabadságot, ekképpen nem találhatja meg soha a helyét, így kiteljesedni is képtelen. A gyerekeknek pedig esélyük sincs a szabadságra - Nyil (Ötvös András) a határozott, kemény kezet, az erélyes fellépést, az önmagában való erős hitet, Pjotr (Kocsis Gergely) a döntésképtelenséget, a valóságos állásfoglalás hiányát, Tatyána (Fullajtár Andrea) pedig a világra eresztett tüskéket, a mindenben való csalódás alapállapotát "örökölte". A Vaszilij Vasziljevicsben integrált homlokegyenest különböző attitűdök gyökértelensége az ő jövőjüket is megpecsételi. Pálmai Anna Poljája kötény helyett már kosztümöt visel – kívül is, belül is –, miután Nyil deklarálja, hogy elveszi feleségül. Rezes Judit Jelena Nyikolajevnája ugyan hasonlóan szerepet játszik, mint Vaszilij Vasziljevics, csak éppen ez a szerep a jó kedély, az asszony önreflexív, önkritikus húrokat penget, ami főbérlőjével abszolút szembehelyezi. Ugyan rövid időt töltenek a színpadon, mégis teljes értékű rajzokkal szolgál a szegény diák Siskint alakító Kovács Lehel, a figyelmességet az anyagi státusz függvényében belövő Trojerukov doktor szerepében Lengyel Ferenc, a szamovárcipelést már nem bíró Sztepanyidaként Tóth Anita, a naivitásában boldogságot kereső Cvetajeva tanárnő szerepében Kiss Eszter, illetve a mindössze két pillanatában hangulatteremtő jelenésével Czakó Klára.

Kispolgárok - Pálmai Anna, Ötvös András

Szakács Györgyi jelmezei teljes értékű kiegészítései a figurákról alkotott képnek, Radnai Annamária dramaturgi munkáját pedig jól jelzi, hogy a különböző stílusokat ötvöző előadás tökéletesen egységesnek tűnik, legfeljebb az lehet kérdés, miért Akulina Ivanovnát küldi vacsorát készíteni Vaszilij Vasziljevics, ha egyszer van szakácsnő a háznál. Zsámbéki Gábor rendezése pedig elegáns, pontos, hibátlan színészvezetésű, összetett, példásan kidolgozott. S fájóan hiányzik belőle az igazságtétel – mert igazság több van, sőt mindenkinek van; és a miénket nekünk kell megtalálnunk – okot és okozatot felfejtve. Csak ez nehéz, ha rajta ülünk a leszegecselt körhintán, amit még mozgásba is kellene hozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr338005259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.