7óra7

Családi fenyő
7óra7: (7/10)
Közösség: (4/10)

Családi fenyő

2012. 01. 25. | 7óra7

Nóra

Optimistán végződik a Nóra, hiszen ugyan nem kapunk választ arra, hogy mi vár Nórára, amikor útra kel, hogy megfogalmazza önmagát, a lehetőség viszont – ami oly keveseknek adatik meg – megnyílik előtte. De csakis azért, mert volt annyi akarata, hogy felálljon, és azt mondja: élek vele. Hangsúlyos pillanat ez az előadásban, hiszen az addig gyermekien játékos, szinte _babaházban_ létező nő szembenéz a ténnyel, hogy az élete hazugságokra épült, a körülötte élő férfiak ízlését követte, gondolataikat szajkózta, és közben teljesen megfeledkezett magáról. És elfogadja azt is, hogy nem ismeri magát, nem tudja ki ő, annyit tud, hogy változtatni és változni szeretne, mert már nem képes folytatni az addigi életét.

Míg ez a pillanat tiszta és egyértelmű az előadásban, az ide vezető út már nem mindig. Torvald háta mögött pár évvel ezelőtt Nóra kölcsönkért egy komolyabb összeget Krogstadtól, hogy ne menjenek teljesen csődbe, az ahhoz szolgáló fedezetről is maga állított ki papírt édesapja aláírásának aláhamisításával. Most azonban, hogy az isten felvitte Torvald dolgát, a mindenható arról is gondoskodott, hogy a férfi Krogstad jövőjéről is dönthessen, így pedig ismét összetalálkozik Nóra és a hitelező. Utóbbi kapva kap az alkalmon, és a még vissza nem fizetett kölcsönről szóló tanúsítvánnyal, illetve a rajta található hamis aláírással fenyegetőzve – ami ugye börtönbe juttathatja Nórát, és egy életre lejáratja a férje előtt – egyezséget ajánl a nőnek: csukva marad a szája, ha megtarthatja az állását. Ez persze nem jön össze, utána már többet akar, közben felbukkan Lindéné is, Nóra régi barátnője, nem mellesleg Krogstad volt szerelme, és némi támogatás után már szentül hiszi, hogy jobb, ha az üzlet kiderül, jobb, ha tiszta vizet önt a nyílt kártyákba.

Nóra

Végül Nóra is fejet hajt – elvégre a férje szentül állítja, hogy mindent feláldozna feleségéért. Aztán - láss csodát! - nem ez történik. Torvald kétségbeesik, és mindennek elmondja a nőt, aki kiábrándul, majd szedi a sátorfáját. Bár szereplők és jelenetek maradnak ki a Tomcsa Sándor Színház Nórájából, a történet javarészt mégis követhető, sőt olykor nagyon is világosan tudnak megjelenni benne a kérdések és a szituációk – csak időnként okoznak némi dramaturgiai zavart a váratlanul betoppanó szereplők. Ennek köszönhetően pedig fokozatosan omlanak le a kezdetben olyan stabilan álló szokásokból és elvárásokból épülő falak, és apránként tűnik egyre kilátástalanabbnak az ideálisnak és őszintének tartott családi élet.

Ugyanakkor ez az idill olykor kifejezetten nehezen befogadható a rendezésben, ami a színészek időnkénti túlhangoltságának köszönhető. Persze ebben érezhető a szándékoltság is, annak érzékeltetésére, hogy Helmerék boldogsága csupán csak illúzió. És Szűcs-Olcsváry Gellért remekül lavírozik a kimódolt túlzások, illetve a karakteréből fakadó szemellenzős erkölcsösség között, csak néha talán túlságosan is szájbarágósnak tűnik ennek direktsége. P. Fincziski Andrea remek ívet rajzol Nórának, karakterének minden szerepében fokozatosan tüntetve fel a változást és a harcokat. Ugyan Fincziskire alakítására is igaz ez a bizonyos túlhangoltság, de a színésznő a túlzott gyerekesség, az összetört rémület és a totális ridegség között valahol az önmagát kereső és egyáltalán nem találó nőt is megleli alakításában. Kulcsár-Székely Attila a megtörtség abszurd felülviselkedését mutatja be Rank doktorként, László Kata Lindénéje a semmiből visszatért, a társalkodási szabályokat betartó barátnő, Tóth Árpád pedig látszólag mindenre elszánt Krogstadja pedig némi lágyszívűségnek köszönhetően árnyalódik.

Nóra

Bár az alkotóknak tényleg sikerült sűríteniük a darabot, de ezzel párhuzamosan egy-egy karakter sokszínűségét is be kell áldozniuk, ami – tekintve, hogy az előadás érezhetően a kitörés kérdését igyekszik körbejárni – sokszor nem is tűnik olyan nagy árnak. Hiszen ami fontos, az még ebben a minimál-realista (csak egy ülőgarnitúra, egy asztal, egy szék és egy műfenyő látható a színpadon), fényekkel is csak néha – emiatt viszont nagyon erőteljesen – hangsúlyozó előadásban is benne van.

Az pedig túlmutat Nórán, az emancipáció és a nőiség problémáján is – még akkor is, ha tényleg fontosak. A kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e kikelni a jó meleg ágyikóból, hajlandóak vagyunk-e lemondani az édes gyantaillatú karácsonyfáról, és észrevenni, hogy hazugságoktól oly díszes az, és mindezek után – legyünk bárhol, bármikor, bármilyen idősek – képesek vagyunk-e felállni és odébb menni, hogy kezdjünk magunkkal valamit. Persze lehet, hogy ez is, mint sok minden más, csak társadalmi elvárás és póz, és ha meg is tennénk, akkor se tennénk igazán.

_(a Tomcsa Sándor Színház vendégjátéka a Pesti Magyar Színházban, 2012. január 23.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr958002405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása