7óra7

Valahol a sűrűjében
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Valahol a sűrűjében

2012. 01. 27. | 7óra7

Németh Ákos ugyanis egyszerre jegyzi íróként és rendezőként is a darabot, ami persze még nem ördögtől való – bár kétségtelen, hogy kevés embernek adatott meg mindkét szakmát egy életben magas szinten űznie. Hogy Németh Ákos milyen író, az ebből az előadásból nem derül ki igazán, bár az autista lány köré szervezett boldogtalanság-etűdök, úgy tűnik, alkalmasak lennének egy értékeiben megroggyant társadalom hétköznapi apokalipszisának ábrázolásához: van benne drog, szex, erőszak, ájtatosság, ateizmus és tévelygés minden mennyiségben. Hogy a rossz sorsok tárházából valamilyen társadalmi keresztmetszet létrehozható lenne, az szinte egészen bizonyos. Ám amíg a drámaíró irányelvei nagyjából kifürkészhetőek a sorok között, addig a rendező szándékait általánosságban a tökéletes homály, a maradék részekben pedig az egyszerű színpadi közhelyek jellemzik, így pedig nemhogy társadalmi keresztmetszet, de egy tisztességes sztori sem kerekedik ki az előadásból, ami legalább biztos úton haladna a könnyes megindultság, vagy a meghatás egyéb formái felé.

Deviancia - Tar Mónika, Dukász Péter

Hogy Gálovits Zoltán dramaturg miért nem bökte oldalba a rendezőt akkor, amikor az első felvonás elérte a százhuszadik percet, az már csak azért is kérdés, mert nemhogy a felvonásnak, de az egyes jeleneteknek sem sikerült semmilyen dramaturgiai ívet megrajzolni. Ez azért is érdekes, mert míg a rendező minden erejével azon van, hogy egyszerű szimbólumokon keresztül sztorit meséljen, addig az író szüntelen tiltakozik, mondván: az ő művének valódi jelentősége nem horizontálisan, hanem vertikálisan mérhető igazán, tehát hiába lovagol bárki a cselekményen, ha egyszer a valódi dráma a karakterek archetipikus sokszínűségében, a hétköznapi szimbólumok egyszerű líraiságában, illetve a bukott sorsok konfrontációjában keresendő.

Deviancia - Tar Mónika, Tasnádi-Sáhy Noémi

Deviancia - Lőrincz Rita, Éder Enikő Bár az autizmus tisztaságát Lőrincz Rita megteremti, a köré épült rendszerrel nem az a baj, hogy ne lenne felismerhető, hiszen az apakomplexusos Noémi, a szeretethiányban őrlődő Bea, a beteg lányába belegajdult anya, a böszme Bandi bácsi, a sunyi Sanyi bácsi mind a sors által megvert, totálisan cselekvésképtelen emberek, hanem az, hogy mindez olyan faékegyszerűséggel hever a színpadon, amely nemhogy a három és fél órát nem, de a negyvenöt perces terjedelmet is nehezen indokolná. Igaz, Balázs Attila Bandi bácsi szerepében a szánalmas ügyetlenségből részvétkeltő, kedves figurát hoz létre, és némi humort is bele tud csempészni a karakterbe, ahogy Dukász Péter Sanyi bácsija is összetettebb figurának mutatkozik, és izgalmasan keveri a szexuális frusztráltságot a félénkséggel, a megfelelni akarással és a kétszínűséggel. Bea, Noémi és az anya azonban semmilyen ehhez hasonló rétegzettséget nem mutat, sőt, Tar Mónika és Tasnádi-Sáhy Noémi kissé eldöntetlenül ingadozik az öntudatos cosmogirl és a falusi parasztlány között, amitől összefüggéstelen hangszín- és karakterváltások születnek, Éder Enikő pedig olyan szűnni nem akaró felkiáltójel-halmot szeretne rakni az anyaként és nőként is megbukott, és abba már élve majdnem belepusztult nő mellé, hogy a sok felkiáltójeltől nem is látszik már az ember.

Deviancia - Tar Mónika, Lőrincz Rita Mindemellett sem a díszlet, sem a jelmez nem jelzi egyértelműen, hogy mi most falun vagy városban, a közelmúltban vagy a dühöngő jelenben vagyunk-e, ebből pedig nem időtlenség, hanem idő- és helyzavar keletkezik. Ezen pedig azok a gesztusok sem tudnak sokat változtatni, amelyeknek köszönhetően a nézők hol mint effektív szereplők (kendercserje formájában), hol mint szentképek és egyéb tárgyak szerepelnek különösebb jelentőség nélkül, ám üdítően egészítve ki a kibontakozni nemigen akaró történetvezetést.

Így pedig a Deviancia tartalmilag szinte teljesen néma marad, és még a szélsőséges tematikából adódó üzembiztosságot is módszeresen leépíti, aminek köszönhetően még Hollywood sem tud igazán beköszönni az estére. Marad az önmagában kullogó mondanivaló a tisztaságról és a romlottságról, meg egy rossz világról, tökéletesen súlytalan formában, de felismerhető kontúrokkal.

_(Szkéné Színház, Budapest, 2012. január 24.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418002399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása