7óra7

Akiknek a zászló is megadta magát
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Akiknek a zászló is megadta magát

2012. 02. 06. | Turbuly Lilla

Ma és Al (Ma and Al)

Aztán elkezdődik valami. Hogy pontosan mi, azt nehéz megmondani, inkább performansz mint előadás, mindenesetre valamiféle intenzív jelenlét és a nézői komfortzónák intenzív lerombolása. Az apropót mindehhez Salinger-szövegek és Bernard-Marie Koltés Salingerről szóló drámája adja, de nem egy összefüggő történetet látunk, hanem több kisebbet fűz egybe a két szereplő, hol úgy, hogy eljátszanak egyet, hol úgy, hogy az egyikük velünk, nézőkkel együtt hallgatja a másik elbeszélését, monológját vagy éppen énekét, így a nézői, előadói pozíciók folyamatosan vegyülnek, változnak. Innen már csak egy lépés a nézők bevonása, vagy inkább berángatása az előadás terébe és pillanatnyi jelenébe, és ezen most konkrét fizikai berángatást értek. Van, akin ezen a ponton lesz úrrá a menekülési kényszer, de a többség kitart, még ha elszántan kerüli is a szemkontaktust a férfi színésszel, Marko Mandićcsal, amikor újabb potenciális -szereplők- társak után kutatva végigpásztázza a némileg megszeppent nézőteret.

Ma és Al (Ma and Al)

És hogy miért vagyunk zavartak és megszeppentek? Mert elemi jó és rossz energiák szabadulnak el a – nem is létező - színpadon. Férfi és nő közötti szenvedélyek, indulatok és agresszió. Ma és Al szeretik, ütik-verik és gyötrik egymást, kúsznak és másznak, ölelkeznek és dulakodnak, miközben folyamatosan isznak és minket is itatnak. Nincs mérlegelés, óvatoskodás, és nem hagyják zárva a hetedik ajtót sem. Hiába a megtévesztően szelíd, szlávos arc, ha egyik pillanatról a másikra Marko Mandić elő tudja varázsolni mögüle a tomboló állatot – mindez az orrunk előtt minimum, hogy zavarba ejtő. Aztán a Piaf-hangú Senka Bulić elbúg nekünk egy könnyes-szomorkás sanzont, de mire fellélegeznénk, jön a következő jelenet, amelyben Marko Mandić üggyel-bajjal felerősít egy amerikai zászlót a gázcsőre, majd szónokolni kezd alatta az amerikai demokráciáról és Vietnámról. De akkora hévvel és hangerővel, hogy szó szerint leordítja a zászlót a gázcsőről, ráadásul egymás után kétszer.

De Ivica Buljan rendező nem hagyja, hogy gombócba szorult gyomorral álljunk fel a székünkről az előadás után, feloldja a feszültséget, és egyben ad egy ironikus – bár utánagondolva nem kevésbé lehangoló - olvasatot is mindannak, amit láttunk. A szamárhát alakú ablak kilincsén ugyanis ott várakozik egy menyasszonyi koszorú, ami a végén felkerül Senka Bulić fejére, és mi még éneklünk is az esküvői szertartáshoz. És ettől nézhetjük úgy is az egészet, mintha egy visszafelé lejátszott filmet láttunk volna a reményteljes, boldog kezdettől a nyitójelenetig, amelyben az asszony menekülni akar a folyton a nyomában loholó férfi elől.

Ma és Al (Ma and Al)

A színlap szerint briliáns fizikai színházat láthat, aki beül a ljubljanai Mini Teater (egyébként már több fesztiváldíjat is nyert) előadására. És jelentsen bármit a sokat vitatott fizikai színház fogalma, annyi bizonyos, hogy a (néző)testközeli fizikalitás az egyik, ha nem a legfontosabb töltőpatronja ennek az estének, köszönhetően Senka Bulić és Marko Mandić komoly emberi és színészi energiákat mozgósító -alakításának- jelenlétének.

_(a Mini Teater vendégjátéka a Maladype Bázison, 2012. január 28.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr758002389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása