7óra7

Csak én látom ingben
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

Csak én látom ingben

2012. 03. 20. | 7óra7

Mindez amúgy egy roppant didaktikus keretbe van bújtatva, a nézőket fogadó, két ugató-csaholó, esernyős idegenvezető – akik a vendégek -kiirtására- kiigazítására szerződtek –, illetve a gondolatkimondó zárás által: a végén effektíve felolvassák Lucian Freud (Gergye ezúttal az ő festményeit vette alapul) nagypapája, Sigmund Freud egyik írásának részletét, miszerint ő minden elméletét a _továbbgondolás_ igényével hozta létre, ösztönzésnek szánva. De ez a didakszis – aminek része, hogy a nézőtéri fényt is néha felkapcsolják, és sokszor nekünk, néha pedig nekünk háttal olvasnak a szereplők – minden, direktben a nézőnek szóló gesztussal együtt remekül ellenpontozza a színpadi események súlyosságát.

Mert hát van ott minden, mi szemnek-szájnak ingere – olykor kifejezetten fel is van hívva rá a figyelem, hogy ezt akartuk: mármint húst. Meztelen testeken legeltetni a szemünket, intimitást habzsolni. Hát itt van. Persze ez csak a felszín. Ahhoz képest, hogy csak félórás a produkció, oldalakra lenne szükség, hogy alaposan felfejthessük a benne szövődő szálakat, felmerülő gondolatokat és viszonyokat, hiszen egy nagyon sok oldalú keretben kelnek életre Freud festményei. Ezáltal a szereplők viszonya egyszerre sok mindent jelenthet: szólhat az két ember kapcsolatáról, alkotó és alkotása viszonyáról, az alkotás folyamatáról és magáról az alkotásról is. Hiszen miközben a Meztelen portré újraértelmez egy-egy festményt, illetve életre kelti azokat, aközben önmagát is folyamatosan újraértelmezi – köszönhetően annak, hogy az előadás alanya Freud festészete. De nem csak képeket látunk: társulnak hozzájuk szöveges ismertetők, amik rendszerint túlmutatnak az egyszerű, illusztráló leíráson, ugyanis ha az általunk látottakat írják le, mindig rendkívül plasztikusan és szemléletesen teszik, máskor pedig plusz információval látnak el bennünket – arról nem is beszélve, hogy a szövegek által születik meg az előadás aktuális rétege, miszerint ez itt és most játszódik, nekünk.

Meztelen portré (Trilógia maraton II/2) - Frigy Ádám, Téri Gáspár

Egyedül ezeknek a szövegeknek a hatalmas mennyisége nem képezi mindig szerves részét a produkciónak. Ez persze nagyban függ az azt prezentáló személytől, ugyanis egy-egy színész, például Pásztor Tibor, Bánfalvi Eszter hatásos felolvasási képességeivel érezhetően nem, vagy csak nehezen képesek felvenni a versenyt a táncosok által felolvasott mondatok. Ez tényleg csak azért hátrány, mert így sok, erőtlenül megszólaló mondat elvész a levegőben, elnyomja azt az erőteljes látvány vagy a hatásos zene.

Meztelen portré (Trilógia maraton II/2) - Gergye Krisztián, Lőrinc Katalin

Philipp György élőzenével kíséri az eseményeket. Az általa játszott dallamok nem csak aláfestésként, hanem hangulatfokozásként is funkcionálnak, sőt az előadás ívét is tulajdonképpen a zene alapozza meg. A lassú, darabos hangmegszólaltatásból a végére komplett futamok bontakoznak ki – a zenénél egyedül Ágens rövid énekei képesek megrázóbb akusztikai élményt nyújtani. De ami igazán különlegessé teszi a Meztelen portrét, és ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, az a látvány. A Gergye által tervezett, átlátszó függönnyel fedett, hatalmas, fehér lepedő által összegyűrt és körbeölelt, középre helyezett dobogó nem csak látványos keretbe helyezi az élőképeket, hanem egy meglehetősen furcsa viszonyrendszert is teremt. Hiszen a szereplők által a festmények élővé válnak, a fehér vászonnak köszönhetően ismét festménnyé, a mozdulatok, a kontextus és a viszonyok révén újabb tartalommal ruházódnak fel, és mindezen csavar még egyet a Gergye által megjelenített, a darab adott pontjain felbukkanó festő.

Meztelen portré (Trilógia maraton II/2) - Frigy Ádám, Ágens, Tárnok Marica, Bánfalvi Eszter, Szakács Ildikó

Amit ez a keret kinyit, megmutat, valóban egyedi élmény. Ezúttal nem (vagy nem csak) a meztelen, félmeztelen, vagy éppen felöltöztetett testek véget nem érő áramlásáról van szó, hanem arról a konkrétságról és koncentráltságról, ahogyan a szereplők mindezt életre keltik. Itt nem puszta testeket és aktokat látunk a színen, az egyes felbukkanó műalkotások _embereket_ ábrázolnak, olykor görcsösebben, olykor szabadabban, életük egyes pillanataiban; olyan embereket, akik sokrétűségüknek köszönhetően kifejezetten hasonlatosak hozzánk. Nem csupán egyszerűen pszichologizáló szituációk ezek a fehér függöny mögött megjelenített beállítások, hanem _valóban életek_ vannak benne.

Hogy milyen életek, és egyáltalán kik ezek az emberek? – Néha elhangzik, néha még utalást is kapunk az előadás kezdetekor egyértelműen érzékeltetett válaszra. Mi vagyunk. Itt nem egyszerűen művészetről és emberekről van szó, hanem annak kibogozhatatlan összegubancolódásáról, amihez rengeteg frusztráció, görcs, kibeszéletlenség és elnyomottság is társul, visszás érzéseket keltő, fájóan vonzó testiséggel. Egy olyan vegytiszta katyvaszt és egymásra utaltságot hozva létre, amitől érzésre válik maivá az előadás. Egy nagyon aktuális és permanens érzés ez. Meztelen a király – ezt is olvassa valaki.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr728002329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása