7óra7

Sok kicsi egyre megy, avagy egy játszótér tágassága
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Sok kicsi egyre megy, avagy egy játszótér tágassága

2012. 04. 09. | TörökÁkos

Egy közös történés története

A Bálint-ház idő múltával egyre szűkösebbé váló előterében, gyermekeiket oktató, egymásra ismerő felnőttek és gyerekeskedő gyermekek zsivajgásából indul a játék. Egy ajtó kinyílik, pirosas-pomponos sapkában megjelenik egy lilás-pirosas, lebegős-rojtos szoknyás figura (Szabó Réka), szoknyavégein az előző előadás lecsengéseként majd tucatnyi lelkes kis lurkóval. Keresetlen, kedves gesztusokkal búcsúztatja előbbi játszótársait, majd invitálja Kucokfalvára a várakozó újakat. "Ez egy varázsszoknya rajtam" – mondja a zsúfolt kavargás egyik tetőpontján –, aki belekapaszkodik, azt semmiféle baj nem érheti. Belekapaszkodunk hát, és benyomakszunk a lehalkított fényű, sejtelmes hangulatú játéktérre.

Egy előre megírt meseszöveg és egy történetváz mentén szerveződik a játék, ahol a lilás ruhájú mesemondó kalauzolja - az indulás előtt már-már szoknyájának szétszaggatásáig felbátorodó – játszótársait történésről történésre. Biztató érintésekkel, nyugalmas jelenléttel, jó tanácsokkal és menedékszoknyával azt üzeni, hogy nem kell félni semmitől sem, és hogy itt szinte bármit szabad, miközben semmi sem kötelező.

Kucok - játssz velünk mesét

Előbb a szétszórtan elvarázsolva alvó figurákat lehet felébreszteni - a zenészeket, a rongybabát, a rozsdás robotot, a házisárkányt, és az egyszemű óriást –, majd meg lehet keresni a királylányt, megküzdeni az éjszakai lidércekkel, aztán jöhet a jól megérdemelt táncos mulatság, ami után szép sorban visszaszenderednek a színpadi figurák. Egyszerű tündérmese élőzenével, _kuckokba bújással_ a világ elől, közös, királylányt előhívó dallal, varázsdobozba gyűjtött üzenetekkel, ugrálással, mászással, kereséssel és találással, szülő kezét fogva vagy anélkül, szoknyakorcba kapaszkodva vagy önállóan _együtt_.

Ebbe a varázslatosra komponált, kisgyermekekre szabott egyben létbe belefér a három év körüli kisfiú, aki következetesen a történéseknek háttal bámul szerte-szét, két-három kisleány, akik az alkotók által felkínált játéklehetőségeket mellőzve, ide-oda futkosva, minden zugba bebújva, a közös megtalálás pillanatáig külön utakon keresik a királylányt, de még az a kisfiú is, aki a mese végén ébresztés gyanánt vagy kettőt belerúg az éppen elszunnyadni készülő, összekucorodó rongybabába.

A játék során a káosz kozmosszá, a kezdetekkor sokarcú tumultus egyetlen sokarcú, közös történéssé alakul: a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében - és moderálása mellett - ma vitán felül eleget tesz vakmerő vállalásának.

A határtalanság határain innen és túl

Kucok - játssz velünk mesét Az előadás megkezdésekor a gyerekek javaslataiból alakul ki a mesemondó figura aznapi neve (ma Pompon Manó), így nagyon hamar világossá válik, hogy a Kucok alkotói nem csupán számolnak az egyéni ötletekkel, de egyenesen építenek rájuk. Ahogy az sem marad titok, hogy nem könnyű a mesemenet azzal a korosztállyal, akik értetlenkednek egy lila hangyászból elővarázsolt, korona nélküli királykisasszony láttán, ráadásul, egyöntetűen vízilónak látják ezt a bizonyos lila hangyászt. Mindez nem csupán azért van, mert nem ismerik fel mindebben a benne rejtőzködés és belőle születés metaforájának játékos és valóban szép igazságát (lévén Szabó Réka első, rangos nemzetközi elismeréseket hozó koreográfiája - A lila hangyász, 1999. - egy lila hangyászt jelölő, amorf bábzsákban végződik), inkább azért, mert a gyermekek fantáziája sem határtalan, csupán másként korlátos, mint a felnőtteké. Az együttlét mellett a Kucok egy másik izgalmas kérdése éppen az, hogy ez a kétféle fantázia, kétféle határoltság mire megy egymással egy olyan helyzetben, amely időben, térben és történésvázában maga is határozott. Mekkora játékteret mernek és tudnak engedni a Tünet Együttes felnőttjei pöttömnyi társaiknak, és miként tudják megtartani maguknak és az előadásnak a többit?

A Kucok legnagyobb érdeme nem az, hogy összeáll, hanem az, hogy – igazi pedagógiai-dramaturgiai delikátként - nagyrészt a kicsiknek felkínált játéklehetőségekből áll össze, legjobb pillanataiban úgy, hogy maguk a gyerekek viszik tovább a történetet (például, az alvó figurák mindegyikéhez külön-külön kell megtalálniuk a megfelelő módot, amivel fel lehet őket ébreszteni).

E gyerekekre hangolt szemlélet saját értéke mellett apró szépséghibának tetszik, hogy miként egy-két gondolkodós-ötletelős játék végét ma kicsit hamar harapja el Pompon Manó, a felkínált rejtvényeknek, úgy tűnik, minden esetben van előre kigondolt megoldása. Az előbbit magyarázhatja a játékmenetidő, az utóbbi pedig egészen addig nem feltűnő, amíg az alkotóknak jobb megoldásaik vannak a gyerekek által felvetetteknél. A két kérdéses jelenség a Kucok lélektani csúcsjelenetében ér össze, ahol a félelmes zenére megjelenő arctalan lidércek elűzésének módját próbálják megtalálni az így-úgy megszeppenők. Amilyen egyszerűsége mellett is remek ötlet szorongás és bátortalanság ellen a manószoknyába kapaszkodás, annyira életszerűtlen és érthetetlen – egyetlen javaslat meghallgatása és kipróbált kudarca után - végül feléjük küldött puszival elűzni az éjszaka rémeit. (A gyerekek által kitalált sikítás is inkább tűnik odaillő módszernek, mivel arra legalább bejön anyu vagy apu, és megnyugtat.)

Kucok - játssz velünk mesét

A Kucok egy mesetörténettel határolt játszóház, amely játszóház jellegénél fogva a legváratlanabb pillanatokban ostromolhatja (és ostromolja is) saját határait. A Tünet Együttes (elsősorban Szabó Réka játékmesterkedésének köszönhetően) ma keményen állja a sarat – egy jelenet kivételével. Elgondolkodtató, hogy - bár voltaképpen ellehetetleníti a játékban előre tervezett egyetlen mozgásos duót: a rongybaba és a rozsdás robot látványosnak és izgalmasnak ígérkező táncát -, a mai háromnegyed óra legfelemelőbb történése éppen egy határsértés. Hiába mondja Pompon Manó, hogy hagyják őket egy kicsit együtt táncolni, vagy hogy vigyázzanak, mert megrúghatja őket a mozgó pár, és hiába nyugtatja őket maga a rongybaba (Kántor Kata), hogy robot cimborája is kiválóan tudná táncoltatni, az önmagában magatehetetlenül nyeklő-nyakló figurát eddig is támogató apróságok legfeljebb egy-egy rövid pillanatra hajlandók elengedni őt.

Végezetül pedig, ha már óvodások, akkor egy iskolás tanulság: a Kucok láttán (joggal) lehet pedagógusként fanyalogni, és a résztvevő gyermekek számára nagyobb dramaturgiai mozgásteret igényelni, vagy nézőként zökkenésmentesebb történetet elvárni, vagy akár pedagógus nézőként mindkettőt – azt azonban ne feledjük, hogy a szabadság nagyon faramuci dolog, amit a Tünet Együttes tagadhatatlanul jobban megoldott ma harmincöt gyerekkel, mint gyakran mi magunk eggyel… vagy éppen több százezerrel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr528005323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.