7óra7

Árulás minden irányba
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Árulás minden irányba

2012. 05. 02. | 7óra7

Alföldi Róbert rendező ugyanis mintha a sztorit szeretné elmesélni egy unortodox környezetben, a nagyszínpad alatt, ahol a Nemzeti hidraulikus emelői tanyáznak. A speciális tér valóban szolgál pár újdonsággal, például a negyedik széksorból nem látni a fentről érkező – rosszabb esetben hosszabb ideig ott tartózkodó – szereplők felsőtestét, illetve egy-egy oszlop folyton kitakar valamit, mindezek tetejébe a színpad mindkét szélén ülnek, meglehetős távol egymástól, és időnként a másik térfélen felejtődik a cselekmény. De ez még nem lenne baj.

Az már sokkal nagyobb gond, hogy ebben a térben a rendezés és a színészek éppúgy működnek, mintha a nagyszínpadon játszanának. Nincs formai ötlet arra, hogyan játssza be az egész teret folyamatosan az előadás, csupán a technikából adódó kreativitás van jelen. A felütésben egy párbaj elején vagyunk, a feszült Redl és ifjú kollégája, Syczinski beszélgetnek, utóbbi fog párbajozni von Kupferrel, Redl nyugtatja a fiút, nem lesz semmi baj, mindez az oszloperdő közepén, majd a gépezet tágas tisztássá alakul, és mégis baj lesz: Syczinski bizony meghal. Von Kupfert elég sokáig nem látjuk viszont lényeges szerepben, Redl viszont a következő képben, az orfeum szeparéjában nagyon szomorú, és itt Albrecht, a pincér erőteljes felajánlkozása annyira direkt, hogy innentől már egyetlen csepp titok sincs ebben az előadásban.

Hazafit nekünk! - Gáspár Sándor, László Zsolt

Redl a fiúkat szereti, csakhogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének kaszárnyája nem az a hely, ahol ezen a kérdésen egy könnyed coming outtal túl lehetne esni, egy mégoly jeles (ám gyanúsan ruszin) hallgatónak is, mint Redl. Hősünk a munkába és az önérzete diktálta előmenetelkényszerbe temetkezik, meg is lesz az eredménye: egyre feljebb jut a ranglétrán. De a titkok azért vannak egy drámában, hogy kiderüljenek (bár túlzás az összeset kirakni a színpadra, ahelyett, hogy _eljátszanák_ azt), a vágyak meg azért, hogy felszínre törjenek. Redl nem bír magával, Syczinski szelleme kísérti, és egy ponton túl fel kell vállalnia maga előtt önmagát, amelynek az eredménye a masszív öngyűlölet és az önzés kavargása. Aztán persze kiderül, hogy nemcsak Redlnek vannak titkai, sőt egy tulajdonképpen nagyon is népes és befolyásos társaságnak vannak titkai, amelyek időnként és maguk közt felvállalhatóak. Íme a korlátozott szabadság: a kémfőnökké avanzsált Redl immár élet és halál ura – csak a titoknak kell bizalmas körben maradnia. Persze nem marad, az oroszok zsarolni kezdik, újra meghasonlás, nem csoda, hogy hősünk kissé skizoiddá válik, hiszen minden csapatban játszik, önmaga ellen is.

Hazafit nekünk! - László Zsolt, Szabó Kimmel Tamás

De vajon miről szól ez a – tragikus kimenetelű – történet? Miért gondolta Alföldi Róbert, hogy egy végül is előttünk is titokban maradó Redl a _karakter nélküli ember_ története leköt bennünket? Ebben a ráérős, sokat beszélős történetmesélésben még akkor sincs így, ha Redl önmagában determinált értékveszteség. Egy ostoba előítélet miatt (Redl homoszexualitása nyilván behelyettesíthető bármilyen kisebbséghez, kisebb közösséghez tartozás tényével) egy embernek egész életében titkolóznia kell, s a konstans hazugság (jó ideig önmagának is, természetesen) megroppantja, eldeformálja ép erkölcsi és morális érzékét, hiszen a gátlástalansággal, minden irányú árulással, önzéssel "vesz revansot" elvesztegetett életéért. Ez valóban súlyos dolog, hiszen mindenki cipel magával olyan terheket, amivel nem számolt el magában. Talán túlontúl sokan és túlontúl sokat.

Azonban hiába a nem hagyományos tér, ha az nem serkent olyan formai és dramaturgiai megoldásokat, amelyek az egyébként puritán vizuális fogalmazást érvényessé teszik, közvetítik. Érdekes, hogy a talán legszürreálisabb jelenet, von Epp báró bálja működik a legjobban – nem a furcsa karakterek – a cárnőnek meg egyebeknek öltözött férfiak –, hanem a kissé álomszerű szerkesztés, az előadás alaphangját jelentő realista hangvételtől elütő forma miatt.

Hazafit nekünk! - Znamenák István, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, László Zsolt

A címszerepet játszó László Zsolt alakítása zárt marad még akkor is, amikor éppen vedel vagy hancúrozik, kivételt azok a pillanatok jelentenek, amikor Syczinski, illetve a rá hasonlító fiúk (Szatory Dávid, helyesebben a _teste_ játssza mindőjüket, a vágy egészen konkrét tárgyát) felé gyöngédséget mutat. Mintha az előadás csapongana, hogy most épp morális vagy etikai vagy szerelmi vagy társadalmi problémával szembesítse Redlt, aki hol így, hol úgy, de összességében nem megragadhatóan, intenzitás nélkül csupán "túlesik" e felvetett kérdéseken. Egyébként minden szereplő korrekten igyekszik kivenni a részét az előadásból, ám mindössze két "teljes" színészi alakítás tud létrejönni ebben a közegben: Gáspár Sándor m. v. a Redlt behálózó Oblenszkij ezredes szerepében valamiféle kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatban szeretné megérteni Redl motivációit, az aranyszínű magassarkúban egyensúlyozó Kulka János (von Epp) pedig a zártkörű melegbálon képes általánosságban érvényes társadalomkritikai húrokat pengetni. A többieknek egyszerűen nincs lehetősége határozott kontúrú szerepeket alkotni, egyszerűen elkerülnek a szereplők a látóterünkből, a darab túl töredezett ehhez. Hogy kerül egyszer csak von Kupfer Redl szolgálatába? Miért ajánlja fel magát Redlnek Kovács hadnagy? Milyen kapcsolatba van a grófnővel? Az első felvonásban miért nincs a poharakban semmi, de amikor Oblenszkijjel öblöget Redl, akkor miért van? A dohánynak miért nincs füstje, míg a mulatónak van? Ez csak pár abból a sok-sok kérdésből, ami közben felmerül. Mert a sztori természetesen összeállítható, kisakkozható, a motívumokra válasz adható – de ez mind az előadáson, és a felvetett kérdéseken kívül van, ahogyan sajnos mi is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938005349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.