7óra7

Elzárva egymástól
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Elzárva egymástól

2012. 05. 25. | 7óra7

Balog József rendező ugyanis valóban az örökkévalóságot hívja a színpadra szűk egy óra erejéig, s benne a nőt, mint az örök anyagnak életet adó élő szövetet. Albert Alpár díszlettervező egy hatalmas nőitest-toronyba helyezi a szereplőket, amelyben egyértelműen Merteuil uralja Valmont-t, s e női testbáb lefejezett, statikus és kibelezett – érdekes paradoxon. A kezdődő dialógus a szenvedély és szenvedés párhuzamának örök kérdéséről bontakozik ki: a nemi ösztönök bűnként és vágyott beteljesülésként egyszerre jelennek meg, s e kettősség meglehetős furcsa játékká teszi a párbeszédet: mintha a testről és szexualitásról való beszéd valami bűnös, sőt beteg dolog lenne. Valójában Merteuil és Valmont tényleg teljesen betegnek néznek ki, ráadásul valami beteges játékból kifolyólag szerepjátékot is játszanak; e beteges játék neve színház – a női bábutestet két zsöllyeszék fogja közre, de a nő hasában is akad egy rövid széksor, s egy ideig ott folytatódik a szerepjáték.

A történet végtére is teljesen követhetőnek tűnik, Harsányi Attila és Éder Enikő pedig láthatóan pontosan tudja, mit és miért mond. A két színész minden bizonnyal pontosan követi a rendezői és dramaturgiai utasításrendszert, játékuk fegyelmezett és odaadó. Hús és szellem, test és agy csap össze és válik eggyé, kínoz és ajándékoz a teljes megértés távoli lehetőségéért cserébe. Hogy ez az első emberpár-e vagy az utolsó, hogy mi az, amit egymásban találnak, hogy mi távolítja és mi közelíti őket, nem tudjuk meg, csupán hullámzást érzünk, a vágy mechanikáját. Azonban az eltartott állandó nem oldódik fel a színház terében, sterilen elzárva marad. A sajátos rendszer nem találkozik a szemlélő közegével. Másképp fogalmazva: a színpadon látottakat csak megérteni tudjuk, át- vagy megérezni nemigen. Túl statikus, túl befelé forduló az előadás – az egymásba gabalyodó síkok (Merteuil és Valmont amúgy is meglehetősen sokszínű és formagazdag kapcsolata, illetve az általuk "eljátszott" kapcsolatok) nem válnak közös ügyünkké.

Kvartett - Éder Enikő, Harsányi Attila

A Kvartett fontos kérdéseket feszeget - nem csak annak örökkévaló értelmében, hanem mintha az alkotók tennének utalást arra, hogy _itt és most_ is van jelentése e posztapokaliptikus vízióként is értelmezhető jelenetsornak –, ám úgy érezni, az előadás alkotói sokat bíztak a szövegre, a szövegmondásra, a technikára. Tény, hogy minden mondatnak megvan a helye, ám az egyáltalán nem könnyen befogadható szövegtenger ránehezedik a kérdésfelvetésre; az előadás nem oldja fel, nem segíti vizuálisan a megértést, hanem folyamatosan újabb és újabb szimbólumok, szimbolikus képkonstrukciók és utalások segítségével, a színházi párhuzam-reflexióval bővítve csak tovább bonyolítja a képet.

Kvartett - Éder Enikő, Harsányi Attila

Még az is lehet, hogy van igazság abban, hogy ha meg szeretnénk ismerni saját szabadságunkat, saját határainkat, érzelemvilágunkat, ellentmondásainkat, akkor csak újabb és újabb bonyolult kérdésekhez jutunk. De ezeket érdemes feltenni, kimondani, és a közönséget nem csupán egy _szépen_ és gondosan kivitelezett, színészi szempontból technikailag kifogástalan – ám a kommunikációt tekintve elzárt előadással megkínálni. Lehet, hogy közelebb jutnánk közösen a megoldáshoz, és még az a bizonyos merev izgalom se konyulna le időnek előtte, mert az egymásra találás csak ígéretnek bizonyul.

_(TESZT Fesztivál, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, 2012. május 24.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78002261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása