Valahol napjainkban járunk egy ismeretlen országban, amiről csak annyi tudunk, hogy az államforma a királyság. A király fia, a Királyfi éppen túl van egy sikeres érettségin, szó szerint a nagybetűs élet – bármennyire is közhelyes, esetében ez tényleg így van – kapujában áll. Ahhoz, hogy elkezdhessen felnőttként élni, egy profin megszervezett sajtótájékoztatón kell boldogan, a megfelelő dress code-ot viselve beszámolnia arról, hogy mennyire örül. De ő nem akar. Nem hajlandó se az előkészített zakót magára húzni, se a képmutatás-játék aktív tagjává válni. Ki akar törni. Illetve nem tudja pontosan, mit akar: forrong és tiszta logikával ellentmond a józan ész számára abszurd elvárásoknak. De meg kell felelni, pláne, ha királyfi az illető. Helyette azonban társadalomfilozófiai és viselkedéspszichológiai vitát folytat a protokolláris eseményt előkészítő hölgyekkel, az etika és az etikett határait jócskán átlépve.

A kérdés egyszerű, amit Gyombolai Gábor, a beszélgetések vezetője feltesz a fiataloknak: bunkóság a srác részéről, hogy arra kérte az egyik egyenruhás nőt, hogy leköpje a másikat vagy sem? Aztán érkeznek a válaszok: visszaélt a hatalmával, megalázta őket, az elvárásoknak meg kell felelni. Aztán jön a másik kérdés: nem lehet, hogy ő csak nem találja a helyét, nem ért egyet ezzel a világgal. A királyfi rögtön nem bunkó, hanem a fiatalok számára teljesen hétköznapi, azonosítható és azonosulható személy.

A Káva végig remek, figyelemfelkeltő, a nézőket vezető módon dramatizálja a játékot, finom egyensúlyt tartva a történet, illetve az azt megtörő beszélgetések között. A beszélgetés során pedig valóban kérdeznek - nem a gyerekek megváltoztatásának vagy a kioktatásának céljával, hanem a gondolataikat és válaszaikat felmérve, megismerve, azokból következtetéseket levonva, kimondva a következtetéseket, önreflexióra, néha pedig aktivitásra is késztetve őket. Mindez olyannyira finom és értő mértékkel adagolva, hogy a FESZTávon tartott előadáson, a tanév utolsó napján érkező, eléggé fáradtnak látszó osztályt is képesek megmozgatni, jelentős részüket aktív, pár tagjukat pedig passzívabb gondolkodásra késztetni.

Ebben nagy szerepet játszik Kardos János barátságos, igazi tinédzsererővel és vehemenciával, de mindvégig átgondoltan működő Királyfija. A színész-drámatanár még szerepén belül is képes kommunikálni, feladatot megoldani a gyerekekkel, de bármilyen élettel létezik közöttük, a szövegek didaktikusságát nem tudja ellensúlyozni. Romankovics Edit és Milák Melinda pedig remek összhangban, egymást kiegészítve képviselik a formáktól ódzkodó Barbarát és az elvárásokat ezredmásodpercre pontosan teljesítő Krisztinát. Gyombolai Gábor egyértelműen és világosan dobja be a szabadság lehetőségét, mint furcsa idegen. Miért ne lehetne bármikor elszökni és új életet kezdeni? – hangzik a szimpatikus felvetés. Bár a karakterek sokszor nagyon _egyek_ és erőteljes kontúrokkal rajzoltak, ami némi finomítást elviselne ugyan, mégis ennek a határozott fogalmazásnak köszönhetően minden szerep minden egyes pillanatában kristálytisztán létezik a történetben, folyamatosan reflexióra és önreflexióra ösztönözve a fiatalokat – és ha felnőttek néznék, minden bizonnyal őket is.

A színész-drámatanárok végig a szerepük által vannak jelen, amit mi sem bizonyít jobban, hogy amikor a Pécsett, a Zsolnay Negyedben láttam az előadást, a légkondi elvezetőcsöveiből elkezdett ömleni a víz, és ezt a szereplők úgy beépítették egy jelenetbe, hogy az onnantól kezdve soha többé, senkit sem zavart – gond nélkül elhitették velünk, hogy az is része a produkciónak.

Néha talán túlságosan is sokat mond ki és mutat meg a produkció – még színházi nevelési előadáshoz képest is, aminek lételeme a didaxis. Viszont a Káva nagyon fontos munkát végez el a fiatalokkal: megtanítja őket felismerni a formákat és az elvárásokat. S ez lehetőséget ad nekik arra, hogy ne mások és a protokollok bábjaiként éljék az életüket, hanem néha a sajátjukba is belekóstolhassanak és kipróbálják. És ehhez – ha tetszik, ha nem – ez elengedhetetlen.

_(POSZT FESZTáv, Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs, 2012. június 15.)_