7óra7

Kolozsvár’s Got Talent
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Kolozsvár’s Got Talent

2012. 06. 30. | 7óra7

10

A dologban az érdekes, hogy ehhez se díszletre, se jelmezre nincs szükségük a hallgatóknak: a sokszor valóban koncertté szerveződő előadás egy fekete térben, fekete jelmezek kíséretében történik meg – mindössze tíz mikrofonállvány kell hozzá. Ezek a mikrofonok találó keretet biztosítanak az előadásnak, ami így olyan mint valamely kereskedelmi tévéből ismerős tehetségkutató műsor. És még mielőtt ez az asszociáció bárkinek a fejében végbemehetne, gyakorlatilag ki is mondatik. Az alkalomhoz – és ha már vizsgaelőadás, akkor ez duplán igaz – illően a hallgatók szépen kiállnak egyesével, és megmutatják mit tudnak: valaki csak mellet masszírozni, valaki mereven nézni, de akad, aki a közönséget pillanatok alatt képes lefárasztani egy szólóval, míg más a széksorokból érkező vizslató tekintetekkel kacérkodik. Szóval ez a tehetségkutatás nincs túlságosan komolyan véve.

Sőt az egész előadás nincs túlságosan komolyan véve, persze dehogynem, de ettől a lazaságtól minden könnyeddé és játékossá válik, köszönhetően annak, hogy a szereplők nem csak az ötletes, már-már showműsor-szerű jeleneteket játsszák el, de még reflektálnak is rájuk. A gyors képességvillantás után még úgy tűnik, hogy valami magvas mondanivalóval feltöltött estben részesülünk: a hallgatók egy vokálisan előadott dalmixben prezentálnak egy társadalomkritikus dalszínházi formát.

10

Aztán fokozatosan szakad el a cérna, az animációs bábszínház címnél még úgy tűnhet, hogy a megfelelő enciklopédiából könnyedén magyarázható lesz a produkció, de a pszichofizikai testátlépős színházat és a hasonlóan fondorlatos elnevezéseket olvasva örömmel nyugtázhatjuk, hogy valóban egy kreatív formajátékban, nem pedig mélyenszántó-megmondós társadalomkritikában lesz részünk.

A színészhallgatók pedig mindig találnak mindehhez egy szellemes ötletet. Közülük egyértelműen kiemelkedik a párnahengerből csigává avanzsáló kis lény jelenete, akinek miközben egy oldalra fordított székkel harcol, saját élettörténete is lesz. Albert Júlia, Ábrahám Ágnes, Bíró Krisztina, Daróczi Noémi, Imre Éva, Marosán Csaba, Molnár Bence, Sigmond Rita, Simó Emese és Vatány Zsolt egytől egyig – egy-két feszült, kevésbé laza gesztustól eltekintve – megtalálja a helyét és saját feladatát a jelenetekben. Nagyon ügyesen és fegyelmezetten keltik életre a koreográfiákat – az egyik leghatásosabb közülük a Maori Haka –, amelyek közben még arra is marad energiájuk, hogy reflektáljanak a mozdulatokra, és nagyon szépen, pontosan, remek összhangról és figyelemről tanúbizonyságot téve szólaltatják meg a fülbemászó és közismert dallamokat, sajátos átdolgozásban – nagyon jól szól például a himnusszá költött Queen-szám, vagy az első jelenet beatboxszal kísért pop-dalmixe.

10

Bármily szellemes kivitelezésű a színésztechnikai bemutató, a jelenetek rendszerint nem elég feszesek, a hallgatók nem mindig érzik, hogy meddig lehet fenntartani a nézőkben az érdeklődést egy-egy ötlet iránt. De még így is impozáns az a fegyelmezettség és időnkénti felszabadultság, ahogyan a színpadon léteznek, és a kereteket tartva belerántanak minket a formai kalandozásba. Márpedig ha így tudnak - vagy fognak tudni - közelíteni egy-egy szerephez és karakterhez is, akkor azt bizony látni kell.

_(Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja, 2012. június 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr408002225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása