7óra7

Vihar a felhőkön túl
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Vihar a felhőkön túl

2012. 07. 11. | 7óra7

Mert bármennyire is igyekszik színházi költészetté magasztosulni az előadás, valamiféle átható és sodró lírai hangulatban mély érzelmi kalandokba vezetve nézőjét, ha a színpadon ennek érdekében gyakorlatilag minden megtörténik – még némi romantikus és idillikus komolyzene is megszólal a jelenetek között –, csak maga az előadás nem. Illetve nem A vihar. Néhol a történet is nehezen követhető: kideríthetetlen, hogy a szövegfoszlányok bogarászása közben Prospera vihart szít-e a tengeren Ariel által, vagy a hajósok csak úgy zátonyra futottak – a többi világos, a partra vetettek kis csoportokban próbára tétetnek Prospera által, aki eközben összehozza lányát Nápoly királyának fiával, Ferdinanddal. De hogy ki és tulajdonképpen miért szítja a harcot, miért lett valójában száműzve a hercegnő, miért kaszabolják egymást a partra vetettek, és úgy egyébként hogy mindennek mi a tétje, az a tippelgetés – színházi előadás esetében kifejezetten – káros folyamatára hárul.

Hiszen miközben A viharhoz rengeteg, más Shakespeare-darabból származó szöveg társul – Caliban például III. Richárd első monológjával mutatkozik be, Miranda és Ferdinand szonettekben udvarol egymásnak, de akadnak sorok a Rómeó és Júliából is –, ezek beemelt részletek maradnak, és nem válnak az előadás szerves részévé. Érthetetlen, hogy azon túl, hogy Caliban és III. Richárd is púpos, mi a közös a két karakterben. Nincs ugyanis olyan színházi jel a színpadon, ami ezeket összefogná – talán a szétdobált papírfoszlányoknak lehet ilyesmi rendeltetése, de azok mindvégig puszta fecnik maradnak.

A vihar - Trill Zsolt

Ez még akkor is így van, ha a szereplők igyekeznek tudatosítani bennünk, hogy színházat nézünk, hangsúlyosan színjátszás zajlik a színpadon, rengeteg elnagyolt gesztussal, harsány mondattal és csinálmányos cselekvéssel. Sokszor csak arra nem marad energia és idő, hogy a szereplőkről és viszonyaikról valami kézzelfogható akadjon az utunkba – noha érezhetően vannak kapcsolatok a színpadon, azok mégsem tudnak eljutni hozzánk. Szűcs Nelli Prosperaként erőteljesen és indulatosan instruálja a körülötte lévőket, kevés valóságos érzelmet táplálva irántuk. Tarpai Viktória lendületes és energikus, fiús Mirandája és Rácz József szenvedélyes Ferdinándja között ugyan érezhető valamiféle érzékibb viszony, de azt rendszerint feloldja egy-egy formai ötlet. Kristán Attila mind Antonióként, mind Stephanóként fondorlatos, elszánt következetességgel szövi a cseleket – végeláthatatlan energiával tartva fent a nézők figyelmét –, hogy hatalmat szerezzen Sebastiannak és Trinculónak is – utóbbi két karakter Ivaskovics Viktor játékában ideális hallgatója és végrehajtója mindennek. Varga József Gonzalója könnyedén beszél lyukat az emberek hasába, Sőtér István Alonsója elszánt uralkodó. Bármennyire pontosan szólal meg a Béres Ildikó, Domáreckájá Júlia, Gál Natália, Kacsur Andrea, Orosz Ibolya, Orosz Melinda és Vass Magdolna által több részletben formált Ariel, a tagoltság pusztán formai ötlet marad, mivel a színészeknek semmilyen viszonya nincs egymáshoz – bár érezhetően erre nem is volt túl nagy rendezői igény.

A vihar - Ivaskovics Viktor, Trill Zsolt, Kristán Attila

Kristán mellett egyedül a Trill Zsolt által elvakultra, szenvedélyesre, játékosra és megkérdőjelezhetetlenül élőre formált Caliban képes áttörni a színpadi általános líraiságon, és köztünk, nézők között megszólalni, feltartóztathatatlanul formálva a saját képére a körülötte lévőket. A barbár önimádata még saját nevének nézőkkel való skandáltatását is képes indokolttá tenni – még akkor is, ha nem világos, miért kell ezt tennünk.

Szergej Maszlobojscsikov koncepciója talán valami színházi harcot mutat be Prospera és a trónbitorlók, valamint Prospera és Caliban között, amit a hercegnő rendez. De a formai ötletek végül egyáltalán nem érnek össze eggyé, és a végén az eljátszott színház mögött nem marad semmi, így nem érthető, mi közünk is van Prospera rendezői szemüveg mögül instruált, csak látszatra lírai, valójában konkrétumoktól mentes színházához. Ahogy mondja Caliban: talán mindez csak álom – de nem az életünk, hanem az előadás.

_(Shakespeare Fesztivál, Gyulai Várszínház, 2012. július 7.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr598002215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.