7óra7

Szörnyella de Frász Doberdó árnyékában
7óra7: (3/10)
Közösség: (6/10)

Szörnyella de Frász Doberdó árnyékában

2012. 07. 15. | 7óra7

Az előadás Bánkkal kezdődik, s megtudhatjuk, hogy nagyon gondterhelt ő, amire nyilván nyomós indoka van, hiszen Melindájával és országával is vélhetően igen nagy bajok vannak, egy felelős államférfi ismérve pedig minden körülmények között az, hogy kellő elmélyültséggel tudja félteni a valódi értékeket. Bánk bán hibátlanul teljesíti ezt az államférfiúi kötelességét, és eztán minden elkövetkezendő pillanatban olyan mennyiségű teher nyomja vállát, mint egy komplett filozófia hallgatócsoportnak az élet értelme szeminárium szünetében a dubrovniki Szergej Szelasztyin Egyetem pincekocsmájában.

Persze kérdés, hogy ennek a Bánk bánnak vajon Bánk-e a főszereplője akkor, ha igazából nem tudunk meg róla semmivel sem többet, mint Peturról, Tiborcról, Melindáról, vagy Gertrúdról. De mitől is lenne ez másként, ha Bocsárdi László rendezésének főszereplői egy pillanatig sem a karakterek, a sztorit pedig egyébként sem szeretné elmesélni (nem is tudná, lévén Czegő Csongorral folytatott dramaturgiai munka által csonkára húzott szövegkönyv erre nem teremt lehetőséget). Ennek leglátványosabb áldozata az általános színészi tanácstalanságon kívül Izidora jelenléte, akinek bár Katona József sem szán olyan nagyon jelentős szerepet (ő szeret bele Ottóba, és árulja be aljasságát Gertrudnál), de az maximálisan érhető, hogy Kicsid Gizella nem tud semmit kezdeni ezzel a szegény Izidorával. Izidora ugyanis csak a második felvonásban kap három percet arra, hogy a karakter expozíciójától az erkölcsi dilemmákon keresztül eljusson a drámai végponthoz, és eközben legyen szerelmes, gyűlölő, lojális, áruló, szép, okos, karcsú, molett, értelmiségi, munkás, csillagvadász és bányamunkás, de mindenek előtt mély, mély, mély. Ehhez partnere egy gonoszul gonosz Gertrud, aki egy drámaira hangolt Szörnyella de Frászként ragaszkodik a koronához – Gajzágó Zsuzsának esélye sincs túlmutatni a makettszínjátszáson, arra meg pláne nem, hogy erre az egybites gonoszságra valahogy reflektálhasson. Az előadás mottója ugyanis így szól: csak humort ne. És hát nincs is, minek is, hisz ez a Bánk bán...

Bánk bán

Bánk bán Apropó makettszínjátszás. Minden színész hatalmas energiákat mozgat meg annak érdekében, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő hangerővel, a megfelelő helyre és gesztusokkal kiabálja el a megfelelő szöveget (hogy Pál Ferenczi Gyöngyi Melindája miért nem vesz részt ebben a versenyben, nem tudni, de nagy öröm). Ennek nem csak a szöveg érthetősége az egyik áldozata – meggyőződésem: a színészek alapvetően hangokat, nem pedig gondolatokat interpretálnak, ugyanis alig alkalmazzák a központozást és a szüneteket –, de ebben a monoton közegben semmiféle viszonyok nem tudnak kialakulni, a történelmi tabló pedig nem működik, mert a rendező egyszerűen nem ruházza fel transzparenciával Katona József karaktereit. Van helyette egy csomó mikrofon, amibe beszélni lehet, de hogy miért jó, hogy az előadás ilyetén módon végig ki van hangosítva, rejtély, de meglehetősen idegesítő, hogy végig ott van a színpadon egy jel, ami csak pulzálja, hogy ő milyen nagyon jelentéses, de az identitászavarán kívül – miszerint egyszer ilyen, egyszer olyan – mást nem nagyon közvetít.

Az is remek kérdés, Biberachból hogyan lett cigány, de Pálffy Tibor legalább a simlisségnek olykor emberi hangot kölcsönöz. Nagy szükség van ezekre a pillanatokra, mert különben marad a valami miatt fölénk tornyosuló cimbalom, a bánki világfájdalom és az elszontyolodás, hogy Szakács László nagymagyar Petur bánja is a decibelek martalékává válik ahelyett, hogy a fel-felbukkanó parodisztikus elemek legalább egy kis színt vinnének a lassan hömpölygő szövegfolyamba, és hogy Nemes Levente Tiborca is pusztán a veretes magyar szöveg lesz, nem pedig nemzeti feljajdulás – bízzunk benne, ez azt jelenti, hogy nincs miért feljajdulnunk. Még szerencse.

Bánk bán

Apropó kettő: hova tűnt az ugyancsak Nemes Levente által megformált II. Endre? Ezt valószínűleg az előadás korábbi nézői tudhatják, mert a kettő óra negyven perces előirányzott hossz helyett (nyilván a "színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán" alcímből következően) fél órával rövidebb lett Kisvárdán a Bánk bán – a dramaturgiai vákuumokat látván nehéz megítélni, jót tett-e ez az előadásnak vagy sem.

Hogy ennek az egésznek mi köze Doberdóhoz? Itt jönne a történelmi transzparencia. Ehhez viszont hiányzik egy előadás.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr438005411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása