7óra7

Nem kutat utat, csak mutat
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Nem kutat utat, csak mutat

2012. 08. 06. | 7óra7

Az legalábbis biztosnak tűnik, hogy ez a monumentális musicalopera nem a legmegfelelőbb forma Szarka Tamás Mária című zenés művének előadásához. Mert persze látványos az első negyedórában a feketére festett és feslett Heródes és nyaloncainak diszkóritmusú pörgése, kifejezetten izgalmas az orgonába szerelt dj-pult, a Popkultúra ocsmány és bűzhödt emelvénye, amelyet az elbódult, tudattalan csipszzabáló Fogyasztói Társadalom vesz körbe folyamatosan pulzáló rángással (Gemza Péter koreográfiái egyébként mindvégig hihetetlenül mozgalmasak és látványra sokrétűek). A Fogyasztás Oltárán Heródes és az Egó ülik torukat a világ bukásán, és nagyon-nagyon-nagyon Gonoszak. "A heródesi világ információval, zajjal, kommunikációval, pénzcsinálással öl. A színen megjelenő nagy aranytömbből állandóan újra olvasztjuk az aranyat nagy bálványimádásként, majd a jelenet végére mindenkit tetőtől talpig arany borít és papírpénzek repkednek mindenfele…" - mondja Vidnyánszky Attila, és ha ezt elképzeljük, akkor meg is vagyunk, látjuk magunk előtt az első jelenetet.

És ezzel szemben áll az isteni tisztaság, Mária, aki a megváltó Jézust hordja a szíve alatt, s mivel az alaptétel, hogy "amikor a legmélyebben van a világ morális szempontból, akkor kapjuk meg az új lehetőséget, akkor születik meg, akkor jön el a megváltó gyermek – egy „kezdemény”, ahogy Szarka Tamás mondja kifejezően a darabban", az előadás a Heródes–Mária kérdést a gyerekszületésre szűkíti le, pedig úgy csinál, mintha kitágítaná.

Mária

Az Olekszandr Bilozub által kétségtelenül meggyőzően felépített grandiozitásnak kellene elterelnie a figyelmet arról, hogy a szerepek leosztottak: a vödör vérben őrülten tapicskoló trendi zsúrfiú Heródes (Olt Tamás) és az egyébként kifejezetten visszafogottan állandó kétkedést megjelenítő Egó (akit Lucifernek is neveznek - Mészáros Tibor) felveszik a harcot a gyerekek – és így Mária (Újhelyi Kinga) születőfélben lévő csecsemője – ellen.

Az ilyen értelemben roppant egyszerű történet persze hihetetlenül sok kérdést vet fel, azonban a Mária című előadásnak egy darab kérdése sincsen, csak és kizárólag válaszai. Talán ez az oka, hogy az előadás nem meséli el tisztességesen a sztorit, az egyes jelenetek kezdete és vége teljesen hasraütésszerű, szinte kizárólag a zenei dramaturgia érvényesül. Azonban a színház végtére is színház, s ha a közönség egy óra után sem érti, hogy most ki miért perdült a színpadra, mert minden statikus, akkor az bizony nem lesz jó előadás.

Mária - Olt Tamás, Mészáros Tibor

Mintha az alkotók úgy gondolták volna, elég összekacsintani a közönséggel, és a sztori működtetése helyett figuraskiccek kerülnek határhelyzetekbe, szinte csak leillusztrálva a cselekményt, és egyre inkább árokká, hasadékká, majd szakadékká mélyítik a gonoszak és tiszták szembenállását, arra használva a Heródes-történetet, hogy tulajdonképpen abortuszellenes röpirat váljék belőle, amelyben a gyerekszületés (önmagában, s átvitt értelemben az építkezés, a kollektív öröm, az új kezdet, a megtisztulás) akadályozását bármilyen módon segítők nettó gyilkosok.

Mária - Pápai Erika, Újhelyi Kinga

Ezek a nettó gyilkosok pedig az elhatalmasult egó korcsai, ennek a liberálizének a felkent fekete papjai, vagy jó esetben csipszkólán tartott elállatiasodott szolgák. Innentől pedig egy lépés, hogy színtiszta politikai propagandaként értelmezzük az előadást, amely nem egyszerűen véleményt mond, hanem kettéoszt és minősít, mert hát azt nem rejti az előadás véka alá, hogy ez nem a bibliai történet, hanem egy itt és most játszódó harc. "Arcunkba kapjuk: íme az ember, a mai kor embere" – írja a dehir.hu recenzense, én pedig azt teszem hozzá, hogy íme a motivációktól, gondolatoktól és céloktól megfosztott emberek, s ha ezt gondoljuk az emberekről, talán nem túlzás a Mária című előadás. Én nem ezt gondolom az emberekről – azokról, akik jegyet váltottak a Máriára, akik bérletet vásárolnak a Csokonai Színházba, akik az oly kárhoztatott fogyasztói társadalom tagjaiként a szünetben árusított Ghymes- és Mária-cédéket megvásárolják a pattogatott kukorica és a kólafantavíz mellé. (De a többiekről sem.) Mert a fogyasztói társadalom ott ül és fogyasztja a Máriát, és utána véleményt formál róla. (Vagy azok kivételek?) Én például azt mondom, hogy úgy tűnik, a rendező nem érti ennek a fajta zenés színháznak a műfaját, az író pedig a színházi dramaturgiát, noha a zene minden kétséget kizáróan gondos, szép munka, bár utálom, hogy nem élőben játsszák, hanem cédéről megy. Azt mondom, a színészek munkája megítélhetetlen, mivel nem figurákat, hanem papírmasékat játszanak, bár Újhelyi Kinga hangja szép, és határozottan karakteres jelenség a színpadon, s Olt Tamás is az, de az általa használtnál több manírt két és fél óra alatt talán nem is lehet színpadra sűríteni. Ezzel együtt a szövegek nagy részét a hangosítás nehezen érthetővé teszi, csak a vélhetően cédéről szóló kórusok szólnak tisztán.

Mária

Ha két és fél óráig csupán reménybe és szépbe csomagolt morális(nak látszó) útmutatást kapunk a színpadról, ahelyett, hogy a morális állásfoglalás bennünk születne meg, az nem színház. Attól, hogy a végén a mi kezünkbe kerül a csillaghoz / születéshez / Istenhez vezető út / lehetőség, nem kapjuk meg a döntés jogát, csak beteljesíthetjük a rendező akaratát. A tapsrend alatt, egész annak a végéig, amíg égnek a fények. Látványnak ez is szép.

_(Szegedi Szabadtéri Játékok, 2012. augusztus 4.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58002193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása