7óra7

Elborzasztó szorongás
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Elborzasztó szorongás

2012. 08. 15. | 7óra7

A színlap szerint az előadás apropóját Franz West szobrászművész, hordozható-fogdosható alkotásai adják. És ehhez illeszkedik is a látkép: fehéren steril díszlet, a közepén egy kiállítási talapzatként szolgáló fadobozzal, amin aztán a megjelenő absztrakt szobrok helyet foglalnak. Szoborjellegüket azonban egy pillanatig sem öltik fel – az a lehetőség, hogy amit nézünk, valamiféle kiállítás-szerű, az is csak valahol az előadás vége felé merülhet fel pár nézőben –, mert egy szőke parókába bújt férfi alapos tanulmányozás alá veti azokat.

E tanulmányozás – amit joggal nevezhetnénk inkább „ki tudja a legképtelenebb hülyeséget elkövetni egy tárgy láttán” című vetélkedő gondosan válogatott best of-jának – az, ami bizarrá és már-már befogadhatatlanul furcsává teszi a produkciót. Ivo Dimchevnek, azon túl, hogy különféle pozíciókban magára aggatja, magához nyomkodja és megerőszakolja – a szó szoros értelemben – a szobrokat, még az is eszébe jutott, hogy akár különleges hangok is jöhetnének belőlük. Jönnek is: először Dimchev által – aki kritikán felül képes extrábbnál extrább hangokat kiadni –, aztán pedig Emilian Gatsov által, aki mikroporton keresztül rögzíti, majd egymásba keveri az effekteket – amik időnként érezhetően humorosnak vannak szánva. Sőt néha még némi trash-elektróval is megtámogatja ezeket, máskor pedig a színész énekel rájuk dallamosan valami popszám-szerű dalt.

Dimchev kétségtelenül hatásos jelenség, noha első blikkre jellegtelen: egy-egy gesztussal, mozdulattal szinte komplett fizikai megjelenése megváltozik – olyannyira, hogy hozzá képest a legsötétebb horrorok ártatlan gyerekkori barbizásnak tűnnek. Ezt talán annak köszönheti, hogy elismerésre méltó fegyelemmel, figyelemmel és testtudattal létezik a színpadon. De ahogyan az ő jelensége – néha kétes lelkületű professzornak, néha náci végrehajtónak, máskor pedig egy perverz, frusztrációkiélő alaknak tűnik – keveredik a különféle hangokkal, effektekkel, absztrakt szobrokkal, és ahogyan mindez eszkalálódik az azokkal való „játékban”, az több, mint rettenetes.

I-On

Mintha a legmélyebb frusztrációk kelnének életre a színpadon és indulnának fékevesztett kiteljesedésnek, ezzel még mélyebb és sötétebb elfojtásba taszítva az érzés tulajdonosait és szemlélőit. Láthatóan semmiféle igény nincs a feloldásra – egyszerű szorongás-kiélés történik, kétségtelenül ötletesen és magas szinten. Azonban totálisan céltalanul – még ha néha úgy is tűnik, hogy az előadás számít valamelyest a nézők figyelmére –, sőt öncélúan és parttalanul. Csak úgy előcibálni ezt a szorongás-tengert és mutogatni a színpadon teljesen időrabló tevékenység, frusztrációt kiélni egy bokszkesztyűvel és egy bokszzsákkal is tökéletesen lehet. Nem feltétlenül kell hozzá maszturbálást színlelő, nyelvlifegtető embereket nézni a színházban – ami így önmagában azért elég hátborzongató.

_(THEALTER Feszt, 2012. július 25.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr328002181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.