7óra7

Papírmasé arcvonalak
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Papírmasé arcvonalak

2012. 09. 05. | 7óra7

Jonathan Rose és Barbara Rose teljesen jól megvoltak egymás mellett, amíg ki nem derült, hogy lényegében utálják egymást. Jonathan nem tekinti Barbara vágyait számottevően fontosnak (a férfi keresi a pénzt, az asszony meg otthon tesz-vesz, ez itt a világ rendje), Barbara pedig megunván Jonathan jogi praxisától Beni kutyáig terjedő mindennapjait, egy klasszikus „neked adtam a fiatalságom” kifakadással nekikezd a családi ál-idill tevőleges dekonstrukciójának, és bejelenti, hogy válni és éttermet nyitni óhajt (a pástétomai elvileg tényleg felségesek). Mehetnének is Isten hírével, de ott a ház, amit egyikük sem akar feladni, és amelyet mindketten magukénak éreznek. Ekkor kezdődik el az a mélységesen kicsinyes és szánalmas acsarkodás a házért és a benne lévő tárgyakért, amelynek végén a kettős haláleset tényállásának eltéveszthetetlen jelei fognak fennforogni.

A poén ezzel nincs lelőve, mert Sediánszky Nóra rendezése azzal kezdődik, hogy a házaspár éppen Istennel beszéli meg a dolgokat, továbbra is elszántan – bár úgy tűnik, igen kevéssé szívből – gyűlölve a másikat és az által képviselt nemet, mintha nem is a túlvilágon, hanem továbbra is saját nappalijukban lennének. De mivel nem vérdrámáról van szó, hanem – a színlap tanulsága szerint – „vérbő komédiáról”, inkább hat ez az egész durva csipkelődésnek, mintsem mindent elemésztő indulatnak. Ezután ennek különböző epizódjait nézhetjük vissza, mérsékelten izgalmas és vérbőnek távolról sem nevezhető formában.

A Rózsák háborúja - Zborovszky Andrea, Détár Enikő Warren Adler regénye ugyan valóban adhatott volna színes és izgalmas játékra lehetőséget, az ugyanis, hogy mikor mennyire utálják egymást a felek, mikor játszanak és mikor veszik komolyan a másik kifüstölését a családi házból (mert ez a célja mindkettőnek), és mennyiben az ügyvédek által gerjesztett ez a gyűlölet és mennyiben valódi: ez mind-mind olyan finom játék lehetett volna, aminek segítségével egy dramaturgiailag is izgalmas drámai szövet született volna meg, és nem két szürke kispolgár hevenyészett adok-kapokja lett volna minden pillanat. Mert attól kezdve, hogy Barbara kifakad, már csak egy közönséges, buta liba, akivel nehéz azonosulni, ha valaki éppen az emancipált nő valamiféle ideálját szeretné belelátni Détár Enikő játékába, amelynek minden mozdulata – még a játékosnak szánt is – drámai mélységet kellene, hogy kapjon. Ennek azonban nem megoldása az, hogy minden hangsúlynak jelentőségteljességet és szikrázó érzelmességet kölcsönöz. A Jonathant játszó Rékasi Károly ennél finomabban dolgozik, jól áll rajta a cinikus könnyűség és a gyerekes esetlenség is, de hogy ezeknek mi a közös nevezőjük, illetve mitől függ, hogy éppen melyiket látjuk, kérdés marad, azonban néhány poénra is futja a figura erejéből. Ezt a komikus szálat hivatott erősíteni Végh Péter az ügyvéd szerepében, amit a színész teljesít is, Zborovszky Andrea az ügyvédnő szerepében viszont kifejtetlen marad, de szikár és elszánt, ami kollégája iránt érzett gyűlöletet illeti.

Rose-ék történetéhez Sediánszky Nóra rendező egy igen avítt színházi keretet választott a jelenetfény fel-jelenet-jelenetfény le-pakolás-jelenetfény fel – és így tovább – történetvezetéssel, amin még a jól eltalált, hangulatos és igényes átkötőzenék sem dobnak túl sokat, mert folyamatosan agyoncsapja azt a kis drámai izgalmat is, ami addig kialakult. Ehhez még jön néhány olyan, stilárisan tökéletesen félreértett jelenet, mint a Reszkessetek, betörők! első epizódjában Kevin által előadott „Szabad vagyok!” üdvkirohanás egy variánsa Barbara által, továbbá az akciófilmes koreográfiára összeállított, vélhetően paródiának szánt házastársi harci jelenet. Ezeket leszámítva azonban viszonylag tempósan következnek egymás után a jelenetek.

A Rózsák háborúja - Rékasi Károly, Détár Enikő

„A válás háború”, szól az ügyvédek jelmondata, amit Rose-ék komolyan is vesznek. Csakhogy háborús narratívában élni és gondolkodni mindent felemésztő és pokoli, ezt Warren Adler csalhatatlanul megírta. Igazából ez A Rózsák háborúja ma Magyarországon akkor tudna izgalmas lenni, ha erre a narratívára tudna reflektálni, de az előadás nem megy bele igazán vérre menő játékokba, ahogy Jonathan és Barbara sem a valódi arcvonalakon harcolnak. Csak jelzik, hogy vannak, de igazából papírmasék. Így pedig a tét túl alacsonyan marad.

_(Városmajori Szabadtéri Színpad, 2012. augusztus 30.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148005465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.