7óra7

A sorstalanság paradoxona
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

A sorstalanság paradoxona

2012. 10. 16. | 7óra7

_Csak mi vagyunk a kivételek._

A fenti kitételek a darab főhőse, az elhunyt Josef Schuster öccsének gondolatai, helyesebben nem csak az övé, ezzel végül is a család többi tagja is egyetért voltaképpen, de legalábbis nem vetnek ellene különösebben semmit. A Heldenplatzban – az első felvonás némiképpen kivétel – folyamatos utálat- és gyűlöletmonológot hallunk, amely alapvetően az osztrák nép, történelem, közgondolkodás, társadalom, kultúra, tudomány stb. minden egyes elemét kritika tárgyává teszi.

Vajon minek nevezhető – és mi végre – ez a sistergő közhelyhalom?

Heldenplatz - Máté Gábor, Rezes Judit

A szinte kizárólag tételes ítéletekből álló szöveg évek, évtizedek során kialakult frusztráció és félelem eredménye. A Heldenplatz kérdése tulajdonképpen éppen ez a frusztráció, amelynek eredete valahol 1938-ban keresendő, amikor a zsidó Schuster család megdöbbenve értesül arról, hogy az osztrák nép üdvrivalgva fogadja Adolf Hitlert bevonulása alkalmából. Úgy tűnik, hogy ez a _gesztus_ olyan mély sebet ejt Josefen és Roberten (akik egyébként merőben másként élő és gondolkodó emberek), hogy innentől kezdve a _saját_ népükhöz (természetesen az osztrák nemzethez) való viszonyulásuknak ez az origója. Schusterék többé nem érzik magukat otthon a természetes otthonukban, s éjjel-nappal ennek adnak hangot. Ez a mentalitás öröklődik, az állandó ellenzék szerepe, a folyamatos méltatlankodás, de nem hivatalosan (Robertet hosszan kérlelik unokahúgai, írja alá a tiltakozást az ellen, hogy az új út kertjükön át vezessen, ám ő azt mondja, évek-évtizedek óta nem tiltakozik senki ellen), hanem csak az egész életüket átszőve. "A nemzeti és faji meghatározások rám nem vonatkoznak" – amikor ezt mondja Kertész Imre, Thomas Bernharddal szól. Milyen érdekes – s több annál –, hogy Kertész munkásságát és alakját, vagy éppen a Sorstalanságot ugyanolyan parttalan és furcsa "viták" övezik, mint amilyenek Bernhard és a Heldenplatz kapcsán zajlottak Ausztriában, nagyjából húsz évvel ezelőtt.

Heldenplatz - Rezes Judit, Máté Gábor, Szacsvay László, Olsavszky Éva

A Heldenplatz (a tér, ahol a Führert éltette az osztrák nép az Anscluß alkalmából), ahol a Schuster család lakik, olyan emlékeket idéz fel az addig Oxfordban egyetemi tanárként élő főhősben, hogy az még a darab megkezdése előtt kiveti magát az ablakon. A darab tulajdonképpen ezt, illetve az azt követő bénult, döbbent állapotot rögzíti, három képben. A főhős, Josef tehát, aki számára egyetlen komolyan vehető partnere házvezetőnője, Zittelné volt, már halott az első felvonásban. Éppen Zittelné monológján keresztül ismerjük meg ezt az általa nagyra tartott, ám a szöveg tartalmából kideríthetően igen zárkózott, sőt mizantróp embert-férjet-munkaadót-tanárt. A Bagossy László rendezte előadásnak ez a legkevésbé megoldott része. A rendező ugyanis lényegében a Zittelnét egyébként érzékeny keménységgel alakító, ismét remek teljesítményt nyújtó Szirtes Ágira terheli az egész szöveget – valójában párbeszéd a magában az ablakon kiugrott professzor látványát vizionáló Hertával, a szobalánnyal (Kiss Eszter) –, ám a stilizált közeg (a Kamra hosszában a Heldenplatzon lévő emlékmű kicsinyített, kivilágított mása áll, ezt járják körbe vagy éppen ezen közlekednek a szereplők – díszlet: Antal Csaba) és az arra kitalált játékok abban a pillanatban nagyon eltávolítják a nézőt Josef Schustertől (akit egy rend fölakasztott öltöny reprezentál a színen). Ami elméletben jól mutat – például a sok pár cipő a kicsinyített emlékmű mélyedéseibe dugdosva, mintha az egy abszurd módon fölnagyított cipősszekrény lenne – az a gyakorlatban nem elég _izgalmas_, nem elég meghökkentő, nem köt le végig, annak ellenére, hogy Szirtes képes megalapozni a történetet, és a második és a harmadik felvonásban az elsőre visszagondolva összeáll Josef Schuster alakjának képe.

Heldenplatz - Mészáros Béla, Pelsőczy Réka, Bodnár Erika, Máté Gábor, Olsavszky Éva

A második felvonás a temetés után játszódik: a már hosszú ideje az élete végére készülő öcs, Robert merőben csodálkozik, hogy bátyja nála előbb halt meg, ráadásul önszántából, és ennek alkalmából testvére furcsaságaiból kiindulva ő kezd bele a fentebb említett kántálásba arról, hogy mi minden rossz itt. Mert hogy minden rossz. Ráadásul maga is előítéletes és általánosító, folytatólagosan elkövetve azt, ami miatt az osztrákokat kárhoztatja. (Ha belegondolunk, ez egyáltalán nem paradox.) A Robertet játszó (és a szerepben időnként Josefet is megidéző) Máté Gábor ezt a szöveget erősen színpadias felhanggal mondja, kíméletlenül, de maximális tudatában annak, hogy ez az összességében abszolút igazságtalan, mindenben a rosszat kereső és találó gyűlöletáradatban egyrészt számtalan részigazság van, másrészt fájóan és szomorúan hiányzik belőle az emberbe vetett hit, mint olyan, harmadrészt – ami még fájóbb és szomorúbb – megelégszik ezek felsorolásával, de ebből semmiféle cselekvést, vagy akár annak a halvány jelét sem vonja maga után. Vagyis megváltoztathatatlanként írja le ezt az állapotot – noha nem az.

Heldenplatz - Máté Gábor

A harmadik felvonásban immár a teljes család megjelenik, a halotti tort megelőzően, majd már azon vagyunk, az utolsó ebéden a heldenplatzi lakásban – hiszen a család költözik, van, aki az oxfordi házat adja el, ahol kiteljesedik az utálkozó szövegelés. A lakomát a Heldenplatz-emlékmű modelljére tálalják, ezt üli körbe a nyolc szereplő, jóízűen vacsorálva az értékes porcelán étkészletből a bécsi polgári húslevest, köztük az özvegy, akinek a fülében – a családtagok folyamatos locsogása közepette – egyre erősödve visszhangzik a Sieg Heil!, s a vacsora végén holtan bukik a levesestányérba. A színészek e két felvonásban ugyanolyan képletesek, mint maguk a helyzetek: egy-egy állapotot mutatnak meg. Pelsőczy Réka és Rezes Judit az elhunyt lányaiként a távolba révednek, Anna (Pelsőczy) lebiggyedő ajakkal, szigorú, szögletes vonásokkal, Olga (Rezes) lágyabb kontúrokkal, ívesebb mozdulatokkal – mégis mintha ikrek lennének. Liebig kolléga (Szacsvay László) sokatmondó hallgatással, egy elvárt, kötelességszerű kérdéssel vesz részt az emlékezésben, felesége (Olsavszky Éva) a társasági melléklet múzeumi szerepét játssza. Takátsy Péter (Landauer) a Tanítványt egyértelmű alárendelt szerepben mutatja, vállalva az ezért őt érő kvázi megvetést is. Josef fiát, Lukast Mészáros Béla külsődleges manírokkal és gesztusokkal élő felületemberként ábrázolja, aki verbálisan a _hochkultur_ után vágyik, noha abból mit sem ért és érez. Az özvegyet Bodnár Erika játssza – megmerevedve, a múlt hangjaiba révedve, részvétlen hangon, elevenen is holtan.

Azonban a darabban az önellentmondásokkal, frusztrációkkal, félelmekkel – és keresztreferenicákkal – teli szövegháló az igazán érdekes, és az előadás (illetve a műfordítást jegyző Tandori Dezső) jelentős munkát fektet abba, hogy ezt érthetővé tegye. A darab lényege ennek a történelem okozta, valójában kétségbeesett és fuldokló gyökértelenségnek (ismét csak vö.: Sorstalanság) az ábrázolása, amely életeket tört derékba, és amelyre nem lehet gyógyírt találni. Az orvosságot a semmivel nem azonosulás tüneti kezelésével helyettesítik, ami azonban lehetetlenné teszi az életet magát – akár Oxfordban, akár Bécsben, akár Neuhausban, ahol a vidéki birtok van (bár, mint kiderül, mindenki utálja).

Heldenplatz - Kiss Eszter, Takátsy Péter, Rezes Judit, Máté Gábor, Bodnár Erika, Olsavszky Éva, Szirtes Ági, Mészáros Béla, Pelsőczy Réka, Szacsvay László

A Kamra előadása csak a Schuster család történetére koncentrál, ezért tud általánosan érvényes lenni, és jelezni: a Schuster család már régen halott – és mintha csak most kezdenék észrevenni. Pedig lenne más út is, csak ahhoz végre be kéne fejezni a végeérhetetlen szózuhatagot, és el kéne kezdeni cselekedni valamit, lebontva a panoptikumot, az életet gátló velünk élő múltat. Ennek az első lépése az azzal való szembenézés – amit a Heldenplatz, ez a minden kétséget kizáróan nehéz és súlyos darab bizonyosan kiprovokál. Ez aztán az igazi paradoxon.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr498005503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.