Mire adtok 10-est? Erre az előadásra miért ennyit adtatok? Milyen szerintetek az igazán jó színház? Sokszor kérdezik ezt tőlünk. Álljon itt a krédónk, ami nincs kőbe vésve, a tapasztalatok, élmények, bennünket érő hatások nyomán épül és bővül. De akit érdekel, íme, itt van, mi mit gondolunk, milyen _szerintünk_ a jó színház.
A 7óra7 Nézőpont szerzői elkötelezik magukat a teljes értékű előadások mellett: a munkában hiszünk, amelyben minden alkotó kiveszi a részét. A színházi előadásoknak nem részeket, hanem egészeket kell felmutatnia. Nem a felszín harsánysága kell, hogy lekösse a nézőt, hanem a gondolat. Ugyanakkor a gondolat tálalása, legyen mégoly értékes is, ha önmagában áll, céltalan. El kell tehát, hogy jusson a befogadóhoz: az előadásnak izgalmasnak, minden érzéket lefoglalónak kell lennie, a formának pedig reflektálnia kell a tartalomra, a kettő el nem választható. A nézőt az élmény részesévé, nem egyszerű befogadójává kell tenni. Az az előadás, amely a néző nélkül is ugyanolyan, mint vele, nem jó. A közönségre az előadásnak számítania kell; nem elégséges egy akármennyire jól kidolgozott konstrukciót elétálalni: fel kell kelteni benne azt az igényt, hogy az adott rendszerben megtalálja önmagát. Meg kell győzni arról, hogy a kultúrát nem (csak) fogyasztani, hanem használni kell. A színház nem a szórakoztatás egy formája, nem mondanivalók tárháza, nem az irodalom mellékága, nem a helyes viselkedés megmutatásának tere, és semmiképpen nem lehet klasszicizált, illetve öncélú. A színház (a néző szempontjából) soha nem lehet valamiféle felsőbbrendű művészet vagy művészi önmegvalósítás. De lehet mindezek összessége, legfőképpen pedig használati cikknek kell lennie, azon belül is pedig minőségi terméknek, mégpedig napi szinten: segít definiálni önmagunkat, pozíciónkat, lehetőségeinket, mégpedig kérdések felvetésével, és nem szájba rágott, előrecsomagolt válaszokkal.
Észre kell venni, hogy változtak a formák, más tempójú lett az élet, a kifejezési eszközök. A probléma, az alapkérdés azonban értelemszerűen mindig ugyanaz, a felszín viszont nem. Ezért szükségszerűen aktuálisnak és érvényesnek kell lennie az előadásnak - formailag, gondolatilag -, hogy ezekre reflektálni tudjon, mai eszközökkel vezessen rá arra, mutassa be, amit mondani akar - már ha akar egyáltalán. Persze az sem baj, ha nem akar, de akkor legyen korrekt, és adjon teljes értékű, morálisan és szakmailag egyaránt kifogásolhatatlan színvonalú élményt.
Értékelésünk mindenképpen szubjektív, de ez a lényeg, hogy ezzel lehet vitatkozni, beszéljünk róla. És amiről beszélünk, vegyük komolyan, cselekedjünk aszerint. Az előadás szerintünk akkor jó, ha az ezzel kapcsolatos igényt előhívja a nézőből. Nem másokra vonatkozóan, hanem magunkra. Úgy gondoljuk: az élet durva, brutális, kemény, zavart, kegyetlen, önző, figyelmetlen. Mindezekkel együtt szép – illetve az a feladat, hogy azzá tegyük. A színház szerepe ebben az, hogy tényleg megmutassa, hogyan élünk, hogy viszonyulni tudjunk hozzá, el tudjuk helyezni benne magunkat. Nem csak a közhelyeket kell megmutatni, mert lehet, hogy azoknak van igazsága, elemi szinten, de azoktól senki nem fog magára ismerni. Itt a hangsúly az önmagán van. Kényelmes megmutatni, hogy "azok az emberek így élnek", mert könnyen mondhatom: én természetesen nem. Olyan (a közhelyek okát és okozatát megmutató) előadások kellenek, amelyek alól nincs kibúvó. Ha a reakció a menekülés, az, hogy ezzel nem értek egyet, az is reakció - lényegében, hogy tetszett, vagy nem tetszett, ebből a szempontból mindegy -; a fontos a reakció maga, és annak az ereje, hogy az semmiképpen ne semleges legyen. A semleges nem fog senkit igazán megmozdítani. A színházba ne semleges dolgok miatt menjünk, hanem olyan dolgokért, amiket használni tudunk.
Szerintetek milyen a jó színház?
***
