7óra7

Öreg szöveg nem vén szöveg
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Öreg szöveg nem vén szöveg

2012. 11. 08. | 7óra7

Nagyjából 40-50 fős közönség foglalt helyet az apró Rákóczi úti teremben október 25-én, ahol a világon semmi nem volt. Csak a sötét terem, néhány reflektor és a hét szereplő, gyakorlatilag jelmeztelenül. És egyszer csak elkezdődött. Az első percekben zene nélküli „bevezető” koreográfiát láthattunk, amelyben minden szereplő mozgott, együtt is külön-külön is, különböző ismétlődő mozdulatsorokkal, erőteljes gesztusokkal és mimikával. Ezzel meglehetősen feszült alaphangulat jött létre, megidézve a műben és főszereplőjében, Toldiban lappangó hatalmas erőt, fájdalmat és feszültséget (no és persze tovább csigázva ezzel a nézők kíváncsiságát).

E felvezetés után elindult a szöveg. Az alapvető koncepció szerint egy ember kvázi narrátorként előadta a szöveget, míg a többiek teljes testüket eszközként és díszletként használva megelevenítették az adott jelenetet. A narrátorok folyamatosan váltakoztak, illetve adott esetben szövegmondás közben ők is részt vettek a jelenet eljátszásában. Emellett a főbb szerepeket (György, anya, Bence, király) végig egy adott szereplő mondta, illetve játszotta el. Egyedül épp magát Toldi Miklóst alakították ketten (Horkay Barnabás és Nagy Norbert). Őszintén bevallom, hogy nem jöttem rá, milyen konkrét rendezői szándék állhatott emögött (ha állt), de nem érdekes, mert az előadás így is működött, nem csorbult a befogadás.

Toldi

Az alapvetően szöveges-mozgásos jelenetek közé időről időre beékelődtek zenei aláfestéssel vagy énekelve előadott részek, illetve bizonyos kiemelt, hosszabb, még erőteljesebben a mozgást előtérbe helyező „akciójelenetek”. Az egyik kedvenc ilyen akcióm Toldi és a farkasok viadala, amit egyetlen tornaszőnyeg segítségével hallatlanul szuggesztíven és izgalmasan birkóztak el a szereplők. Ezek a részek a színesítés mellett arra voltak nagyon jók, hogy a közönség a szövegre – ami azért akármennyire szép és fordulatos, hosszú távon mégiscsak súlyos – koncentrálás közben pihenhessen, vagy legalábbis máshogyan figyelhessen egy kicsit. Dicséri a rendezőt, hogy az előadást végig jó ritmus jellemezte. Épp akkor jött egy-egy énekes-zenés betét, amikor arra szükség volt, pont elég ideig tartott, utána pedig gond nélkül lehetett újra élvezni az elmondott szöveget. Az egyetlen apróság talán, hogy az említett felvezető, mozgásos rész az elején kicsit hosszúra sikeredett (jó 3-4 perc volt). Ezt azonban bőven elfeledtette a további pörgés.

Toldi

Az előadás utolsó negyedében még a festőhengerek is előkerültek. Miközben arról értesültünk, hogy Toldi Miklós Budára érkezett, és készül a rettenetes cseh vitéz ellen, a szereplők színesre kezdték mázolni a terem egyik falát. Öröm, hogy végül ez az elem sem lett öncélú vagy felesleges (ami a nagy hévben, tudjuk, elő-előfordul), ugyanis a kezdetben krikszkraksznak látszó vonásokból végül egy (ugyan erősen stilizált, de jól felismerhető) Duna-parti látkép rajzolódott ki.

Az előadás sodróan lendületes, izgalmas, végig leköti a nézők figyelmét. Emellett megmutatja, hogy Arany János 1846-os művének története és szövege egy kicsit sem poros. Eleven, érvényes és mai, úgy, ahogy van. Csak a módot kell megtalálni, ami által a mai ember is átélheti, mennyire izgalmas, összetett és szórakoztató a Toldi. Ezt nagyon megtalálta ez az interpretáció (olyannyira, hogy nyugodtan el tudnám képzelni egy színház repertoárjában folyamatosan futó előadásként), és ez az, ami miatt iskolai osztályoknak különösen ajánlom. Nézzék meg - amíg van rá lehetőség!

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr538002095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.