7óra7

Rutinos nyomor
7óra7: (3/10)
Közösség: (6/10)

Rutinos nyomor

2012. 11. 09. | 7óra7

Nem végeztem tudományos kutatást a dologgal kapcsolatban, így csak érzésem van azzal kapcsolatban, hogy ez nem elsősorban a gazdasági megszorítások következménye, hanem sokkal inkább a Csiky Gergely Színház előadásai hatásának az eredménye. Tavaly a vállalások súlya, komoly volta valamelyest egyensúlyozta a nem feltétlenül biztató eredményeket, de most komolyan: Gorkij Éjjeli menedékhelyének műsorra tűzése Valló Péter rendezésében - ez sajnos nem vállalás. Ascher Tamás 1992-ben rendezte utoljára itt, Kaposváron ezt a darabot. Mit mondhat húsz évvel később - Ascher egykori osztálytársának rendezésében?

Ez már csak utólagos okoskodás, mert meggyőződésem volt, hogy az elemzésben köztudottan remek Valló Péter ki tudja szedni az Éjjeli menedékhely érvényes olvasatát, amelyhez tulajdonképpen nem kell nagy truváj, mert onnan már jól működik a dolog. De nem. Rövid leszek: a kaposvári színpadon egyetlen őszinte pillanat sincsen. Minden konstruáltan valóságtalan, hamis figurák deklamálnak és moralizálnak életük szenvedéséről valamiféle rossz értelemben vett színjátszással. Valló Péter egész egyszerűen nem rendezte meg a darabot, hanem a színészekre döntött egy csomó sorsot, bepasszírozott pár szimbólumot az Általános Színpadi Szimbólumok Kézikönyve című rendezői segédlet függelékéből a színpadra, majd lekoreografálta a szövegismertetés képi illusztrációját. Legalábbis így látszik a nézőtérről. Mintha a figurák tökéletesen sterilen, bármilyen egymással kialakított kapcsolat nélkül mondanák a magukét a reménytelen pusztaság (ez nem menedékhely, ez egy pincehelyi gyárcsarnok-komplexum) kellős közepén, a kilátástalanság mindennapjait élve, hallgatva az újonnan érkezett Luka példabeszédeit. Ezzel a gyakorlott színészek persze megküzdenek (így csak a teljes érdektelenségbe fullad a színészszakmailag és technikai értelemben tisztességesen kivitelezett gyakorlat), azonban a kvázi főszerepet játszó tavaly végzett Váncsa Gábor és a még tanulmányait folytató Tolnai Hella végképp nem tud mit kezdeni a helyzettel (nincs meg az az esélyük, mint Mohácsi Norbertnek, aki eltorzított hangon suttogja el néhány mondatát, figurával és magával cipelt magnóval – 2012!!! – leplezve, hogy nincs színpadi sorsa): elszigetelten és tökéletesen őszintétlenül léteznek a színpadon.

Éjjeli menedékhely - Kaszás Gergő, Sarkadi Kiss János

Márpedig az Éjjeli menedékhelyben nem lehet őszintétlenül létezni. Ám a kaposvári előadásban a színpadra kitalált gesztusok, jelzések kitaláltak maradnak, és végképp semmi nem utal arra Valló Péternek a műsorfüzetben közölt gondolatán kívül, hogy ez a darab 2012-ben, Magyarországon játszódik. Nem is ez a baj, hanem hogy ez az előadáson sem látszik. Nem díszletre és jelmezre vagy szövegre gondolok – a produkció egésze végtelenül statikus, csupán szövegek és szituációk egymásra halmozása zajlik, ami önmagában, jelenetről jelenetre talán működőképes, ám egészként, az előadás szintjén jószerével egyetlen állapot külsődleges megmutatásán kívül semmit nem jelent.

De nem csak a fiatalok vannak bajban, hanem a tapasztaltak is, mert Kovács Zsolt sem tud _semmit_ játszani, így mutat egy helyzete ellenére nyugodt és kiegyensúlyozott bölcs embert, aki hite által érezhetően kiemelkedik a többiek közül – ám ezzel Luka alakja le is van tudva. Nem Kovács marad adós azzal, hogy ki ez, honnan jön, hova megy, és miért, az isten szerelmére, MIÉRT hazudozik és miért ilyen hiteles, és egyáltalán miért olyan, amilyen, hanem az egész előadás. Klisék hemzsegnek a színpadon a többi szerepben is, egy-egy tulajdonságot próbálnak karakterré nagyítani a háromórás statikus hömpölygésben a színészek, időnként beállva a pincehangár jobb oldalán lévő zuhanyzóba, magukra nyitva a csapot, na és akkor aztán dől a jelentés megállíthatatlanul.

Éjjeli menedékhely - Csapó Virág Meglepő, egyben sajnálatos hogy Valló Péternek 2012-ben a hit ködös ígéretén, illetve azon túl, hogy a szüntelen alkoholizmusba belefárad az ember, nincsen semmi mondanivalója az Éjjeli menedékhelyről. Valószerűtlenül értelmiséginek álcázott nincstelen nyomorultak reménytelenül fásult monológjai érkeznek három órán keresztül, jobbnál jobb (ám jobbára tévelygő) színészek szigetszerű, a többiekkel semmilyen kapcsolatot nem építő előadásában. Itt sisteregnie kellene a szeretet és a gyűlölet feloldhatatlanságának, a kiüresedettségnek, zsigerből és ösztönösen, nem féloldalasan kellene sasszézni a zuhanyzó felé, és nem kéne látnunk, hogy a színész a mozgáson, a véletlenül kinyíló ajtó becsukásának esélyén, vagyis az előadás menetén gondolkodik, és nem kéne veszettül unatkoznunk a tökéletesen sematikus helyzeten. A kaposvári színház előadásának első pillanatában benne van a középső és az utolsó pillanat is, ami egész egyszerűen érdektelenné és fásulttá teszi a nézőt.

A második tapsrendnél a felállt színészek fele idő előtt kimenekül a színről, az emberek langyos tapssal rutinszerűen tudomásul vették az estét. Kint esni kezdett az eső, a kora őszt hirtelen felváltotta a tél. Észre sem vettük.

_(2012. október 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr988005523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.