7óra7

Posztholokauszt musical
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

Posztholokauszt musical

2012. 11. 18. | TörökÁkos

Kilenc évvel ezelőtt Jeles András már hozzászólt ehhez a majd 70 év után is érzékenyen maradt témához (Szerbusz, Tolsztoj! című színdarabjában érinti, az ugyanebben az évben bemutatott Senkiföldje című filmjének ez az alaptémája.) Idén, halottak napja környékén harmadéves kaposvári színinövendékeit vezényelte színre, képletes és valós értelemben egyaránt.

A látható fények nélküli, színtelenre szűrt derengésben a játéktér tört fehér padlózatán néhány fehér asztal, mellettük fehér székek. A székek között tetőtől talpig zárt, testhez idomuló, fehér szövetbe uniformizált, és – ritkábban - sötét hosszúkabátba és fejfedőbe mumifikált alakok teszik a dolgukat. Nem mintha ebben a valószerűtlen térben különösebb dolguk lenne: androidszerűen korlátos mozgással jönnek-mennek, néha kissé oldalra billentett fejjel a másikra néznek, van, hogy biztatóan meg is érintik egymást, de leginkább ki-ki visszavonul a rá jellemző, jellegtelen alaphelyzetbe. A láthatatlanság határán mozgó látvány akár Beckett világon- és világvégén túli tájait is eszünkbe juttathatja, ennél direktebben utal a Sims elnevezésű, számítógépes játékra, amelyben általunk kondicionált, virtuális emberkéinket vezérelve alakítjuk játékvilágunkat. Egy dolguk mégiscsak van ezeknek a színpadi formáknak: a beszélés. Pontosabban a mozgásoktól gyakran teljesen független, vagy éppen annak játékos könnyedségét felütő grammatikus hangzás. A legkülönfélébb regiszterekből induló, néha alig érthető, egyként érzelemmentes megszólalások néhány mondatonként gyakran hörgő levegővételbe csuklanak, s mintha mi sem történt volna, folytatódnak azonnal, máskor korabeli sanzonok, népdalok dallamába sodorva gördülnek végig, megint máskor több hangból épül fel egy monológ, de olyan mondat is akad, amelynek a teljes kimondása, többszöri nekifutás mellett, majd három órába telik. Mindez a jelenetekkel és csendekkel meg-megakasztott hangzás egy többszólamú, tűréshatár környékéig lassult zenei kompozícióba rendeződik. Ami ebben a zeneműben elhangzik: szemtanúkkal, túlélőkkel, sonderkommandósokkal készített interjúk Claude Lanzmann Soah című dokumentumfilmjéből, egykori népvezérünk Donra buzdító szavai és egy korabeli napló.

Auschwitz működik

Az Auschwitz működik – már a címből is sejthető – nem kíván emlékművet állítani annak, amit néven neveznünk sem egyszerű, és amire kényelmes nemtörődömséggel egészen elégő áldozatként szokásunk utalni. A zömében utólagos dokumentumok is arról árulkodnak, hogy ez nem puszta múltidézés.

A majdnem háromórás előadás nem csupán a nézőket teszi próbára (főként a háttámla nélküli ülőhelyeken), de az előadókat is komoly feladat elé állítja. Azon túl, hogy színjátszói eszköztáruk zömétől megfosztva kell megszólalniuk, még a ritmusra és a zömében disszonáns összhangzatra is ügyelniük kell, miközben hol felváltva, hol párhuzamosan, hol egyedül mondják, sípolják, füttyögik és hörgik mondandójukat. (Különbözőek az érzékenységek, de talán még ezen a disszonancián belül is kissé fals a roma gajdolást a szőkenősen affektáló mórikálással együtt kinevettetni.) A kaposvári egyetem harmadéves diákjai kitűnően oldják meg ezeket a feladatokat: minden hamisságtól mentes, szalacsibélás züllöttségük mellett is érthető, pontosan eltalált hangokon hallatszanak, miközben megejtő alázattal és professzionális fegyelemmel hordozzák a rájuk (és vélhetően belőlük is) szabott színpadi figurákat.

Auschwitz működik

Az előadás ereje nem az egyébként elképesztő mondatokból, még csak nem is a színpadi forma érzékletességéből ered, hanem abból a szigorú szerkezetből, amelyben mindezek egymáshoz illeszkednek. Egy kifosztott, üres világot látunk és hallunk, miközben azt érezzük, hogy ez (miként a Sims játék) soha nem fog véget érni. Személyiség nélküli, arctalan alakok jönnek a fekete sehonnanból, teszik, amit feladatul kaptak, annak végeztével talán újabb utasításra várnak, s mindeközben jól láthatóan sehová tartanak. Meg-megbicsakló beszélőszervvel, de egyébként normál beszédhangon hárman a korabeli napló szövegét mondják össze, bizonyos részeit meg is vitatják egymás között, a többiek holokausztról tudósító hangpózaikat váltogatják, hangjaik még vannak, de nyelvük már alig. Bár a nyelvi erózió iránya egyértelmű, az eseményekkel kortárs naplórészletek és a velünk kortárs emlékezések egymásba játszanak. Hasonlóképpen, mint ahogy ennek a színtelen, valószerűtlen színpadi világnak a lakói is egyneműek: látszatra veszélytelen angyalformák, kelletlenül kedves C-3PO-k, 3D-s, nyugdíjas Máriók. (Az előadás talán legdermesztőbb pillanata, amikor ezek a figurák - miután a rendező vezénylete mellett karrá összeállva elénekelték a Mocskos zsidók! rigmus Parasztkantátára trimmelt verzióját – a Karmester távoztával csak úgy elindulnak szerteszét… többek között a nézőtér felé.)

Auschwitz működik

Az Auschwitz működik diagnózisa túl van minden moralizáláson és perbehíváson: sem a treblinkai barakkokba, sem az oświęcimi őrtornyokba nem kényszerít senkit. Utal az Andrássy úton skandált korabeli szólamokra, de nem azt kérdezi, hogy ki tehet mindarról, ami történt. Ezzel lemond egyfajta szembenézésről, cserébe azonban senkit sem enged belebújni a „Nem is éltem akkor!” mondat kényelmébe. Fanyar humortól sem mentes eltartással az alkotók egy olyan világot vázolnak fel, s benne egy olyan virtuális társadalmat teremtenek, amelynek jól láthatóan és hallhatóan a torkán akadt a holokauszt. Bár a különleges érzéki élményben maximumra járatott stilizáció nem minden esetben könnyíti meg az áthallást, nem igen maradunk kétségben a felől, hogy miféle társadalomról, és miféle világról van szó. Kérdés, hogy eléri-e az előadás, hogy kísérletet tegyünk tisztázni a viszonyunkat a világhoz, amiben élünk, és ahhoz a plasztikusan leképezett kijelentéshez, amit az előadás erről a világról tesz.

Azon gondolkodom, vajon melyik kilátás a hátborzongatóbb, ha volt, vagy ha nem _volt_ holokauszt. A cím akár úgy is olvasható, hogy a holokauszt most is tart. Egy dolog bizonyosnak tűnik: mi, magyarok, nem vagyunk túl rajta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr208002083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.