Amitől a Bolonderdő valóban egyedi és különleges előadás, az nem a süniről és a medvéről, meg sok más, rövidebb-hosszabb időre felbukkanó állatról szóló mese, mert abban semmi különös nincs. Az évszakok váltakozása, az erdőlakók életének apró-cseprő eseményei jelennek meg egy-egy villanásnyira. Az állatok mulatságot szerveznek, barátkoznak és veszekednek, a maci téli álmot aludna, ha hagynák – ilyen és hasonló jeleneteket láthatunk. Időnként ugyan megjelennek nehezen beazonosítható, vagy a mackó lakóhelyéhez nem annyira passzoló állatok is, mindez azonban azért nem zavaró, mert már a cím is jelzi, hogy ez egy bolondos erdő, amin nem érdemes számon kérni Brehm nagylexikonát. Másrészt egy idő után világossá válik, hogy itt a történet inkább csak apropó a zenéléshez. De még ebben sincs különösebb újdonság.

Abban viszont már igen, hogy az alkotók ötvözik egymással a hangszereket és a bábokat, sőt, nem csak a bábok, de a díszlet szinte valamennyi eleme hangszerré változik az előadás egyik vagy másik pontján. Így maga a színpad közepén álló, valódi fából készült fa is, amelynek a törzsét hárfához hasonlóan lehet pengetni, de ezen kívül is számtalan csengettyűnek, húros és ütős hangszernek ad helyet – és ezzel párhuzamosan az állatoknak lakhelyet. Van még ezen a fán két jókora és valódi taplógomba is, ezek ugyan nem adnak hangot, nem úgy, mint a dobként is funkcionáló egyik főszereplő, a maci, vagy az időnként megpengetett sün, de jelzik, hogy a természetes anyagok felhasználása, a zöld szemlélet kiemelt helyet kapott az alkotók szempontrendszerében. (A vesszőből fonott korsóból készült mókust látva a recenzens jóleső sóhajjal révedt vissza gyermekkori bábcsoportos élményeire, midőn – most már látszik, hogy évtizedekkel megelőzve korukat – hasonló kópicbábokkal borzolták a körzeti Ki mit tud? zsűrijének idegeit.)

Ezzel a természetközeli egyszerűséggel összhangban áll a színészek-zenészek természetes, keresetlen játékstílusa is. Az előadást rendezőként is jegyző Peter Kus igényes, az erdő és az állatok hangjait érzékletesen felidéző, ötletekkel teli zenéje a látványvilág mellett a másik meghatározó eleme az előadásnak. Ennek a két összetevőnek köszönhető az is, hogyha a nyelvi akadályok miatt nem is tökéletesen, de jól működő előadást láthatott a vendégjáték közönsége. Ökomesét, kevesebb mesével, több zenével.

_(a szlovén Gledališče Glej Federation és a horvát Dubrava Gyerekszínház vendégjátéka a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban, 2012. december 8.)_