7óra7

Nem adja magát
7óra7: (4/10)
Közösség: (8/10)

Nem adja magát

2013. 01. 08. | 7óra7

Egyáltalán nem lenne fair azt mondani, hogy csak úgy színpadra ejtették A tanítónőt. Hiszen a két felvonás közötti különbség, az első rész darálós, gyorstalpaló-szerű szituáció-ismertetője és a második rész végtelenné terebélyesedett érzelmi viharai nagyon is egyértelműen sugallják, hogy ez tulajdonképpen egy szappanopera-sztori, ifjabb Nagy István földbirtokos és Tóth Flóra tanítónő beteljesülhetetlen szerelméről. De - sok minden más mellett - ennek a szerelemnek sincs semmi tétje, hiszen mindehhez legalábbis valamiféle alapot illenék lerakni a színpadra, aminek mentén a nézőnek esélye van tájékozódni a viszonyok tengerében.

Mert a történetbe kódolt viszonyok bizony nagy elánnal alakulnak. A legeldugottabbak közül is a legeldugottabb címre pályázó faluba új tanítónőként érkező Tóth Flóráról az első pillantáskor megvan mindenkinek a véleménye: _nyilván_ erkölcstelen életet él. Csak rá kell nézni. A következtetés egyszerű premisszák mentén megy végbe: túl jól néz ki. Flóra persze nem léhűtő lány, sokkal inkább a tankönyveket betéve tudó, de azokat nagyon is konkrét és következetes elvek mentén használó tanár, aki van annyira művelt, hogy rengeteg szakmai módszert ismer, ám mégis a sajátjait alkalmazza, ebből adódóan pedig nem tanít, hanem nevel, nem száraz betűket magoltat be a diákjaival, hanem embereket próbál meg nevelni. Legalábbis valami ilyesmi olvasható ki a sorok közül, mert a színpadon ebből annyi látható, hogy emberek jönnek, emberek mennek, mindenki vált pár mondatot a falu új lakójával, mindenki elmondja a saját világnézetét, aztán egyszer csak a rögtönítélő bíróság, a Flóra munkáltatójaként, egyben vádlóként működő iskolaszék előtt ülünk, és a vádlott személyesen Flóra, a falu férfijai pedig sorjában aggatják rá a koholt bűntetteket erkölcsre, meg etikára hivatkozva, konkrétumok persze nincsenek. Jó, minden este az ablaka alatt húzza a cigány, de ez talán még a 19. században is sovány indok volt ahhoz, hogy valakit elcsapjanak az állásából. Persze, van indok: a tanítónő nem cuppant azonnal a helyi potentátok felkínált nemesebbik szervéhez, és ez elég ahhoz, hogy erkölcstelen perszónává, már-már boszorkánnyá nyilvánítsák (ez utóbbit úgy kerüli el, hogy Könyves Kálmánig azért eljutottak a helyi magyar uracsok). Szóval kétségtelen: ez a sztori ma akár nagyot is tudna szólni – hány olyasmit hallunk manapság, hogy valakit nem szakmai alapon rúgnak ki, hanem csak úgy, kreált vádakkal.

A tanítónő

A nagyot szólás helyett inkább csak drámaismertetés zajlik, rendezői szervezőerőként pedig az "akik szöveget mondanak, gesztikuláljanak valamit, akik pedig nem, azok üljenek és jelentésesen bámuljanak maguk elé" elve ismerhető fel. A színészek pedig nagy elhivatottsággal követve a vezérelvet, teljesen mellőzik a karaktereket. Tényleg nem tudom eldönteni, mi a rosszabb: amikor valaki csak ül a színpadon, vagy ha valaki oda nem illő mozdulatokkal húzza alá gesztusokkal a mondatait.

A tanítónő

Érsek-Obádovics Mercédesz tanítónőjében a szenvedély és a szakmai merevség is felfedezhető, csak éppen nem a célok, hanem az előre eltervezett hangsúlyok határozzák meg karakterét, ami ebben a formában sajnos teljesen hamis – és ez még akkor is így van, ha a színésznő nagyon is érezhetően szeretne valamit kezdeni szerepével - leginkább valódi karaktert adni Tóth Flórának, de ezt közeg hiányában nem lehetséges kivitelezni. Sárközi József modoros ifj. Nagy Istvánjának legnagyobb hibája, hogy a modorosság nem a karakterből fakad, így aligha tudható meg róla bármi, azon túl, hogy minden bizonnyal nagy nőcsábász lehet. Molnár Zsolt tanítója visszahúzódó, félős ember, Török András káplánja az érthetetlenségig megtört, de eléggé dacos, Gyöngyössy Katalin ügyel, hogy mindig gőgös pozícióban tartsa fejét a nagyasszony szerepében, Bede Fazekas Csaba Nagy Istvánja érezhetően tényleg csak a pénz nyelvét érti, azon túl semmi nem létezik a számára, Rupnik Károly egy, a tükör előtt kitalált morcos, vagy épp kedélyes grimasz mögül mondja a Kántor szövegeit. Szina Kinga Katója az egyetlen, akiben találni némi életerőt és kedvet, Posonyi Takács László zselézett haja és szenvtelen mondatai pedig remekül érzékeltetik a szolgabíró valódi és megtestesült féreg voltát.

A tanítónő

De igazi, emberi karakterek, kitalált és képviselt célok és szándékok nélkül (dramaturg: Egressy Zoltán) aligha tud egy cseppnyi gondolat is megszületni Bátonyi György közhelyesen minimál-falusi díszletében (ami értelmezhetetlenül identitászavaros új és régi bútorokkal van feltöltve). Az egyetlen színpadi gesztus Gyarmathy Ágnes ruháinak köszönhető: Flóra jelmeze ugyanis olyan hangsúlyosan különbözik az összes többitől, hogy már belépésekor a zsigereinkben érezhetjük a lány helyzetét. Ennél elvileg nem is kellett volna sokkal több, hiszen a tanítónő és a közeg, illetve A tanítónő és a közeg adja magát. De gyakorlatban ezúttal egyáltalán nem adta magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr398002021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.