7óra7

A mi nemzeti hősünk
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

A mi nemzeti hősünk

2013. 01. 21. | 7óra7

Legalább háromszáz kamasz ült be Weöres Sándor Holdbeli csónakosára annak ellenére, hogy az előadás láthatóan legalább egy korosztállyal lejjebb van hangolva eredetileg – de hát a diákbérlet az diákbérlet. És aki azt gondolja, hogy Vitéz Lászlóval, Bolond Istókkal meg Paprika Jancsival nem lehet a Bosszúállókon és Transformensen edzett közönséget eltalálni, annak nagyon nagyot kell csalódnia, és legyen ez a legrosszabb csalódása mindenkinek, azt kívánom. Ehhez – sok egyéb mellett – két dolog biztosan kell: el kell dobni a poros konvenciókat, amire a diák zsigerből mond nemet, és kell legalább egy színész, aki felzabálja a közönséget. A Csokonai Színházban mindkettő adott volt.

Holdbeli csónakos - Miske László, Kiss Gergely Máté

Hogy Gemza Péter rendező ez esetben hogyan viszonyult a konvenciókhoz, azt jól mutatja Paprika Jancsi jelmeze, amin egy pötty nem sok, annyi piros szín nem felfedezhető, de sőt, az egész citromsárgában virít, egyebekben Vranyecz Artúr kedvesen teszetosza Paprika Jancsija minden attribútumában Paprika Jancsi maradt. De Vitéz László is elhagyta a díszegyenruhát, és talpig feketében, egy Herkules, egy Superman és egy stand-upos hibridjeként védte a szerelmet, és ütötte az ellent. Nem mellesleg Vitéz László szerepében Olt Tamás az, aki nagyjából a második percben megnyeri a közönség szimpátiájáért folytatott lazának tetsző harcát, és tökéletes színpadi érzékkel hasonul a publikumhoz, amelynek pillanatok alatt lesz mérföldes haverja, és ezt a stand-upos bratyizást Olt remekül vegyíti a félvállról nemzeti hősködő Vitéz Lászlóval. Mindezt úgy, hogy még a palacsintasütő is előkerül.

Holdbeli csónakos - Olt Tamás, Kiss Gergely Máté, Vranyecz Artúr

Holdbeli csónakos - Pozsonyi Ágnes Gemza Péter rendező pörgős mesefolyamnak rendezte meg a Holdbeli csónakost, millió és egy fényváltással, snittszerű jelenetekkel, szinte folyamatosan mozgó díszlettel (Gemza Péter díszlete monumentalitásában is diszkrét tud maradni), és egy könnyed keretes szerkezettel, amelyben egy óriási mesekönyvet nyit ki Vitéz László, hogy aztán a happy end bevégeztével visszazárhassa azt. Ugyan eközben az előadás tátongó dramaturgiai lyukakba fut bele, amit azzal hidal át, hogy a szereplők egyszerűen elmondják, hogy mi történt abban a részben, amit átugrottunk, de a másfél órásra szorított játékidő mellett ez megbocsátható. Az már kevésbé, hogy a tényleg lendületesen, de porhintéstől ódzkodva robogó történetben a lényeg kimarad, miszerint a négy dúsgazdag király által megszerezni kívánt Pávaszem (Szakács Hajnalka játssza tisztalelkűen, bár valódi motivációit illetően olykor homályosan), aki az elérhetetlen és folyton csak ígérgető holdbeli csónakosba szerelmes, végül miért Medvefiát, a legszegényebb, ám a szívéért induló versenyben hivatalosan részt sem vevő fiút választja. Persze a történet szerint érthető, hiszen Kiss Gergely Máté bohókás, hétköznapian hősies és manírok nélkül szerető Medvefia messze felette áll mind a négy király kivagyi magamutogatásának, mind a holdbéli csónakos lányregényes ömlengésének. Ez utóbbi szerepében Bakos-Kiss Gábor jó érzékkel szül bizalmatlanságot a csónakos felé azzal, hogy minden pillanatát pózként ábrázolja, és ebben nagy segítsége az előadás népies vonalától tejesen eltérő zenei regiszterben mozgó dala, ami végül névjegyévé lesz.

Sokszor előfordul, ha egy koreográfus gyerekelőadást csinál, hogy a mozgásszínház nyelvét akarja elsősorban megismertetni a gyerekekkel, nem pedig a művet, és e tevékenység ritkán éri el a gyerekek ingerküszöbét. Ezért is üdítő kivétel, hogy most a néptánc elemeiből építkező koreográfiát a Hajdú Táncegyüttes nem önálló formanyelvként, hanem az előadásba integrált formai elemként használja, így alapozva meg az előadás ritmusát, amihez Kákonyi Árpád változatos, olykor fülbe mászó dallamokkal írt saját, _színpadi_ zenét, ami interaktívan viszonyul a játékhoz és a szereplőkhöz is, és ugyanúgy kilép olykor a színpad zárt közegéből, mint ahogy az előadás maga is rendre teszi.

Holdbeli csónakos

Mert nekünk, és velünk játszik a debreceni társulat, és bár ennek némiképp Weöres műve szenvedi kárát – egyszerűen nincs idő és energia mélységében is kibontani a történetet, érzelmesebb részekre még van idő, jelentésesre már nincs –, de a remek ensemble játék (és a játék itt a játékosságot ugyanúgy jelenti, mint karakterformálást) bizonyítja: a színház igenis lehet konkurenciája az egyéb szórakoztatóipari eszközöknek, és Vitéz László is lehet trendi hős, aki semmivel sem kevesebb, mint egyéb sztárhős társai. Csak egy kicsit a miénk is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr88005575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.