7óra7

Zacskón innen
7óra7: (8/10)
Közösség: (10/10)

Zacskón innen

2013. 01. 27. | 7óra7

A kőszínházak közül a társadalmi problémákkal szembeni érzékenységet illetően a Katonára lehet a legkevesebb panasz. Ám a reakció kifejezetten gyorsnak mondható, hogy ha azt vesszük, hogy a hajléktalanokat nem éppen elegáns módszerekkel akarja eltakarítani a látóteréből a regnáló elit – mennyivel egyszerűbb ez ugye, mint valóban foglalkozni a problémával. Szóval a Rükverc – amely Kerékgyártó István irodalmi alapanyagának színpadi átirata – több szempontból is fontos témát feszeget, és sokáig úgy tűnik, mindeközben a közhelyeket is sikerült jól kikerülni.

Főhősünk ugyanis tényleg nem hős – ahogy a színlap is ígéri –, szó nincs róla, hogy a _jobb sorsra érdemes_ érzéstől elérzékenyülve szívszorongunk majd Vidra Zsolt hányattatott életét kukkolva. Vidra Zsolt ugyanis egy lusta, irigy, élhetetlen férfi, akinek önérzetességét semmilyen emberi attribútuma nem igazolja, ő egy, a nem létező méltóságát féltő hétköznapi lúzer, egy méltán alulmaradt nímand. Csakhogy ez Vidra Zsolt végállapota, innen – pontosabban a boncasztal mellől – látjuk a történetét visszafelé elmesélve, és ez már Gaspar Noé kultikus mozijában, a Visszafordíthatatlanban is izgalmas elbeszélési technikának bizonyult.

Rükverc - Lengyel Ferenc, Bán János

Tehát az epizódok visszafelé követik egymást egy óriási zacskóban, amely minden valamirevaló hajléktalan elidegeníthetetlen kelléke (Czigler Balázs frappánsan egyszerű, gegként és metaforaként egyaránt jól funkcionáló munkája). Kovács Andrea jelmezei pedig, miközben követik az elemeltség igényét, a játékosságnak is helyet biztosítanak: a puritánságukban is jellegzetes ruhákra a szereplők neve is rákerül – ebből igen sok van, a főszereplőket leszámítva legalább négy jut egy színészre. A játékosságnak pedig nagyon is helye van az előadásban, ugyanis a tucatnyi epizódszerep szinte mindegyike jó apropó arra, hogy a társulat finom munkával megtalálja a komikussá elrajzolt karakterek tipikus vonásait, az Apától az Anyán át a Vevőig vagy a Kertészig.

Rükverc - Dankó István, Mészáros Béla, Szacsvay László, Kovács Lehel

A teljesség igénye nélkül: Mészáros Béla például Biztonságiőrnek pont olyan, mint egy telepi srác, akinek zabszemet dugtak a seggébe, Borbély Alexandra teljesen tájékozatlan és éretlen Anya, Dankó István bravúrosan átlátszó, simlis Ügyvéd, Lengyel Ferenc tényleg szakmává nemesíti és morális tartást ad a Verőembernek, Kovács Lehel Bodója tényleg biztonsági őrnek született, Pelsőczy Réka a leszedált anyának ad sajnálatra méltó karaktert, Szacsvay László egészen különös atmoszférát teremt a pedofil öregúrnak, Pálmai Anna Ancsaként a megalázott nőiségnek ad instabil tartást, Bodnár Erika pedig az idegösszeomlott, idős Anyaként igazán szorongató jelenség. Mindeközben a halál-születés rükvercdramaturgia mellett kibontakozik egy apa-fiú dramaturgia is: az időskori Vidra Zsoltot és a fiatalkori Vidra Zsolt apját is Bán János játssza, közös pontként a nem létező méltóságot téve meg, ezek gazdag árnyalatait bontja ki a színész, amelyben van kedélyes, megtört, megalázott, reménykedő és szánalmas is, egy nincs: reményteljes. A remény ugyanis Bán Bálintra marad, aki a fiatalkori Vidra Zsoltként még tulajdonképpen bármi lehetne – vagy ha bármi nem is, de nem szükségszerűen vesztes –, és igazából itt kap kicsit gellert a Rükverc.

Rükverc - Bodnár Erika

Rükverc - Mészáros Béla, Borbély Alexandra, Bán Bálint

A fiatal Vidra Zsoltot ugyanis molesztálja egy idős, pedofil buzeráns, apja börtönről börtönre jár, anyja szeretkezését egy idegen férfival az ágy alatt kell végigélnie, és első szerelmének – amelyet történetesen egy cigány lány iránt táplál –, két tagbaszakadt cigány vet véget egy alapos veréssel. Szóval az eddig a közhelyek között ügyesen lavírozó előadás beleütközik a téma kézenfekvő megoldásaiba, csorbítva így kissé az előtte – kronologikusan nézve utána – következő lecsúszástörténet élét. Bán Bálint igazából csak a harmincéves Vidrán nem találja a fogást, egyébként romlatlan, tiszta és naiv.

Az előadás atmoszférája is árulkodó. Máté Gábor rendezésén – amely végig figyel arra, hogy az előadás ne veszítse el humorát – minduntalan átcsap a hétköznapi szocializmus sivár levegője, miközben az események nagy része alatt bőven a kilencvenes és a kétezres években, valamint napjainkban játszódik. Bár az előadás végig jelzi, hogy nem a konkrét történet a fontos, valahogy mégsem tud igazán kitörni a nejlonzacskóból, és zsákutcákkal teli félmúltunk transzparens történetévé válni. Megmarad főleg személyes történetnek, Vidra Zsolt személyes történetének, ami egyrészt nem probléma, hiszen a stilizált elemek azért szükségszerűen valamennyire elemeltté teszik a jelentést, ugyanakkor végig azt az érzetet kelti, hogy valami benne maradt a Rükvercben. Valami, ami több, mint Vidra Zsolt, az Apa, az Anya, a Vevő, a Kertész és a többiek összessége. Ami markánsabban szólna arról, hogy miért is vagyunk mi _együtt_ rükvercben. Mert tényleg úgy tűnik, előbb visszafelé kell tekintenünk ahhoz, hogy újra elindulhassunk előre. Meg kell nézni, hogy a zacskóban tényleg csak hit és remény van-e, vagy valami olyan is, amivel valóban el is tudunk jutni valahová.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr138001999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása