7óra7

Érdes Erdély, itt vagyunk
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Érdes Erdély, itt vagyunk

2013. 04. 01. | 7óra7

Jó kortárs darabként a Bányavirág aktuális problémákról beszél. Nem véletlen, hogy a Színházi Kritikusok Céhe tavaly a legjobb darabnak választotta Székely Csaba szövegét A saját bőrünkön is érezzük: ahogy McDonagh ír faluja vagy Csehov orosz vidéke, úgy Székely Csaba erdélyi bányatelepe is közel esik hozzánk. De álljon itt néhány szám, a nyomaték kedvéért: tavaly 800 ezer alkoholista, 496 ezer munkanélküli, kétezer-ötszáz öngyilkos volt Magyarországon.

Az érdes, sötét témát, sok színnel, humorral teszi befogadhatóvá az előadás. Az ízes nyelvi poénok és jól működő helyzetkomikum mellett, a részegség sok nevetés forrása. Sőt, ez utóbbi önálló érzetkeltő minőséggé lép elő. Ebből a szempontból Stohl András és László Zsolt temetés utáni részeg szesztestvér-párosa helyből veri a Két részeg fát pakol vagy a Részeg bányászok mémvideókat. Először persze a rengeteget nevetéstől könny szökik a szemünkbe, de a nevetés elmúlik, a könny meg marad. Nem lesz sírás, de rá-rádöbbenünk, hogy minden ember szakadék, vagy mély tárna, elszédül, aki belenéz. Nem biztos, hogy meglátja az alján a bányavirágot. Ha szédülés oka csak a jelentős mennyiségű pálinka, amit fogyasztott tárna és szemlélője, akkor ki-ki kilátása kilátástalan.

A határon túli magyarság, különös tekintettel a székelyek ilyen ábrázolása pedig jólesően szagosítja a médiából és egyes politikai ideológiák felől fújó fényes, igaz magyar, kürtőskalács illatú szellőket. A Kaszás Attila-terem kis légterét hamar betölti a kotyogósban frissen lefőtt kávé, a hagyma és a kolbász illata. A csalódottság, a kilátástalanság szaga csak ezek után következik, és elnyom mindent. Bartha József tere sima edény ehhez, talán túlságosan is.

Hiszen érdes ez a történet. Bezárt a bánya, Ivánnak egy végigdolgozott fél élet után nincs munkája, ápolja haldokló apját. Egy hónapja féltestvére Ilonka is náluk lakik. Aki nem két lábon járó szeszkazánokat, hanem férfit akar. Talán Csillag Mihályt, akinek felesége és gyermekei vannak. A Stohl András játszotta orvos a részegség bányájában kavarog, homloka talán a Föld magmájának melegétől gyöngyözik. A második részben egy idő után László Zsolt Ivánként már nem is tud vele menni, olyan mélyen van a fizikai és szellemi szétesettségben. Hogy ez Sebestyén Aba rendezésének tájsebe vagy még nem érett meg az alakítás, néhány előadás múlva kiderül. Reméljük, lesz annyi, hogy beérjen, sőt, ha sokszor annyi volna belőle, úgy volna igazán jó. Mert sok minden egyéb mellett emlékezetes, amit László Zsolt megmutat Iván érdes, sőt mélyen barázdált sziklatermészetéből, miközben mindene elaprózódik.

Bányavirág - László Zsolt, Stohl András

Tavaly a POSZT-on a legjobb előadás lett Sebestyén Aba a marosvársárhelyi Yorick Stúdióban rendezett Bányavirága. Abban a rendezésben is fontos szerepe volt az illatoknak, és a részegség és az azon keresztüli groteszk látásmód, annak az előadásnak is sajátja volt. Ott is az alkoholmámorban veszteglés, mint világállapot jelent meg érzékletesen. A nemzetis előadásban is minden alakítás erős, kicsit groteszkre rajzolt. Tompos Kátya esetlenül nagy, kissé kamaszos gesztusokkal, pálinka utáni harákolással jellemzett Ilonkája megejtően ügyetlen szerelmes. Szarvas József Illése elbújik vigyora mögé, nem sok öröme van, hamar robbantja a beszivárgó bányalég: felakasztja magát. Hogy felesége, Irma ne csak kompótot vihessen Ivánnak. Söptei Andrea érzékletesen játssza végig a zárt, befelé forduló nő falai mögül is átvilágló szerelmet. A játéknyelv az előadás vége felé teljesen átfordul a groteszkbe, a karakterek felülete nem mívesre csiszolt többé, hanem érdes, barázdált. Itt mintha kevésbé sikerülne megmutatni ennek az élethelyzetnek a szörnyűségét, a humor erősebb lesz. Bár Kerényi Róbert egy szál furulyával az atmoszférateremtésen túl folyamatosan figyelmeztet a történet emberi mivoltára.

Bányavirág - Szarvas József, László Zsolt, Tompos Kátya

Iván utolsó hasadása talán a megfigyelő tekintet miatt van, a bányatelepen forgat egy magyarországi tévé, nem derül ki, hogy melyik párt, vagy befektetői konszern érdekkörébe tartozik. Az előadás végén kisfilmet látunk, benne az elszabadult kiselefánt, a rezsicsökkentés és a többi nagyon fontosnak gondolt hír, amiket egy országnak kell látnia minden este. Nyilatkozik Iván is, népviseletben. Félve kérdezi, hogy kell-e már énekelni. Örül, hogy még nem, de látjuk fát aprítani, ami a vidéki tudósítások sablonos vágóképe. Olyan szép minden, mint egy álom. A tévében is, az országban is, Erdélyben meg különösen. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve – mondta a vezér, mondja a kisember is. Így pattan el Iván utolsó érce.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr708005639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.