7óra7

A nép hangja
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

A nép hangja

2013. 05. 25. | 7óra7

Nem tudom, Gyarmati Kata (az Opera ultima egyik szerzője és dramaturgja) és Kokan Mladenović (szerző, rendező) tudomással bír-e a fenti önkormányzati rendeletről, amely előírja a helyi színháznak a kötelezően játszandó műfajt és annak formáját (klasszikus operett). Önmagában abszurd, hogy ilyen megtörténhet, tehát simán előfordulhat manapság, amikor a politika sokkal okosabbnak gondolja magát egy szakmánál, hogy akár Újvidéken is előírja a színháznak a fenntartó a játszandó előadások műfaját. Ennél fogva igenis a való élet zajlik az Opera ultima című produkció első, Mozartra előadott és végletekig frappírozott jelenetében, amikor a színházigazgató levelet kap a felsőbb hatalmaktól, amelyben operaelőadás játszását írják elő az intézménynek. (Hogy operett vagy opera lesz kötelező, végtére is mindegy, legfeljebb a javaslatot előterjesztő és elfogadó körök kultúraigényére jellemző.) Az igazgató ellenáll, hiszen művészi (és anyagi) megfontolások is vannak a világon, meg hát ő éppen azért igazgató, hogy ilyen kérdésekben döntsön, ám a társulat a józan észre, a politika túlhatalmára és puszta egzisztenciális érvekre apellálva eléri a bemutatót: A sevillai borbély kerül színre tehát, úgy, hogy semmi nem adott hozzá: se technika, se rendező, se énektudás, se gyakorlat.

Opera ultima

Ez az előadás egészen elragadó, noha első fél órája olyan bőkezűen szórja a poénokat, hogy később már nem sikerül azt a szintet tartani. A folyamatos és szellemes önreflexió valódi vígoperává teszi az előadást, méghozzá pörgősen és javarészt szellemesen, bár azért elsősorban Balázs Áron (Figaro – a színház igazgatója, aki tulajdonképpen nem akarja ezt az egészet, és végig érezhető, hogy kényszerből csinálja, amit csinál) és Elor Emina (Rozina – díva, aki viszont kifejezetten élvezi az adódó lehetőséget, és élne is vele, ha minden flottul menne) viszi a prímet, meg az Ámor képében feltűnő, roppant tevékeny Cherubin (Kőrösi István), aki varázstávirányítójával átugorja a kevésbé izgalmas részeket. A darab tulajdonképpeni dekonstrukciója és a rá érkező szüntelen reakció (az összes színházi közhely fonákjára fordítása, illetve az a körülmény, hogy minden elromlik, ami egy előadásban elromolhat) ellenére megszülető produkció szabályos opera, szokatlan, de friss formában. Népopera vagy popopera – írnám, ha nem lenne ebben valami lekicsinylő vagy negatív konnotáció, enélkül értem, a szó primér értelmében. Annak ellenére is, hogy a vokális teljesítmények prózai társulathoz mérhetők, és a zene felvételről szól (ami dramaturgiailag messzemenően indokolt).

Így valóban várja az ember a második részt, hiszen le kell zárni azt, amit az első felvonás felüt. Ez meg is történik, a lehető legrosszabb módon. Ugyanis a Figaro házassága történetét posztmodern, kortárs színházi formákkal meséli el a rendező, illetve ezek paródiaszerűen közhelyes, jelzésszerű változatával (szenvtelen szövegmondás, szerzői utasítások felolvasása, gépiesség, mikrofonok, zárt formalizmus, fekete tér stb.), amiről a második felvonás alatt egyáltalán nem derül ki, hogy idézőjelbe lenne téve, mintha ez lenne a válasz az első rész "bohóckodására". Erre effektív dalszöveg is van: "Áriák / Komédiák / Játsszunk, ha kell / Vígoperát / Ha ennyi az életünk / Inkább ne is legyünk." (Utólag elolvasva a darabhoz kapcsolódó nyilatkozatokat, tényleg valami ilyesmi lenne a szándék.) Beumarchais-t direktben, formailag brechtiesíteni a jelek szerint nem érdemes, mert ledobja magáról. Ez nem az a történet, amit elnyomók és elnyomottak harcáról el lehet mondani, legfeljebb sokadik olvasatban. Ezt az előadás alkotói is észrevételezhették, mert magából a darabból csak cafatokat használnak, azt is tulajdonképpeni apropóként arra, hogy elhangozhassanak Irena Popović songjai, olyan dalszövegekkel, mint "Ennek a siker, annak a munka / Kinek a nyomor, kinek a suska", majd később: "Néhányan ülnek a Jólét tenyerén / A jónép megszenvedi a napi kenyerét. / Szegény az ország / Kifosztották rég / Elloptak mindent / És mit kaptam én?". Úgy tűnik, a szerbiai politikusok legalább annyira ügyesek, népszerűek és becsületesek, mint a magyarok, legalábbis az előadásból számomra az jött le, ugyanis a kizsákmányolás témája, illetve a politikai elit kárhoztatása annyira egyenesen, sőt kifejezetten demagóg módon ábrázoltatik, hogy az szinte fáj.

Opera ultima

Szép és bátor a közönségigény kiszolgálását tagadó művészi hozzáállás, ám merő tévedés a magas- és a popkultúra (vagyis: a "művészet" és a "népszerűség") szembeállítását hirdető felfogás érvényesítése. Különösen érdekes ez az Újvidéki Színház esetében, amely előadásaiban rendszeresen alkalmazza a populáris formákat, tehát az alkotók tisztában vannak azzal, hogy a művészi megközelítés nem zárja ki a népszerűt. Az előadás mégis erről próbál szólni, nagyon kellemetlenül sulykolva a kiszolgáltatott nép melletti kiállást, vagyis a népszerű formák tagadását épp a nép melletti kiállás indokolná, vagy valami ilyesmi.

Azt, hogy valami jó vagy rossz, nem az dönti el, hogy hány embernek tetszik, hogy milyen műfajban készült, hogy milyen médiumon keresztül jutunk hozzá. Hanem annak a tartalma. Ennek alapján pedig – noha végtelenül egyetértek a színház azon kifejezett igényével, hogy ne adjanak nekik instrukciókat arra vonatkozóan, hogy mit tűzzenek műsorra, hogy az államnak (a magyarnak, a szerbnek, a románnak) nem nézőszám, hanem cél és társadalmi haszon függvényében kell támogatnia a kulturális intézményeket – az előadás első fele (hiába nem "művészi", és hiába pop) "jó", a második fele (hiába nagyon "művész", ráadásul posztmodern és kortárs) "nem jó". Legalábbis szerintem.

Opera ultima

Ennek ellenére a célt értem, és jogosnak is tartom, akár Újvidéken, akár Zalaegerszegen, akár bárhol máshol a világon. Ám egy kérdés egyszerűsítése a demagógiához és onnan a szélsőséghez vezető út. Márpedig az nagyon veszélyes.

_(TESZT Fesztivál, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, 2013. május 25.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr948005685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.