7óra7

Az élet szép
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Az élet szép

2013. 06. 04. | 7óra7

George Tabori (Tábori György): Mein Kampf (Harcom), Nemzeti Színház

Sinkó László, Mátyássy Bence
A poétikusan ifjú, ám annál nagyképűbb Hitler tehát szállást kér, s némi illemoktatást követően kap is a zsidó Herzlnél, ám az előadásban nem a különböző, meglehetős töredezettséggel bemutatott cselekményszálakon, hanem a különböző emberi létezésformák egymással való kommunikációján van a hangsúly. Groteszk, csapongó, néha széttartó, néha összehúzó a produkció, amelyet egyrészt Sinkó László az élet vége felé közeledő, a világ megismerésére képtelen, de azért harcoló, jóérzésű, bár tizennégyéves hiányos öltözetű szüzekket látogatóként fogadó, toleráns, bár némileg sprőd, határozottan óvóbácsis Herzlje, illetve Mátyássy Bence ripacskodó akcióművész(kedő), mindenbe belemaró, izgágaságát érvényesülési vágyból, kisebbségi komplexusból és beilleszkedési zavarokból szerző, egy levegővel több szövegoldalnyi zagyvalékot gépiesen eszmeként tálaló, szemellenzős, szexuálisan frusztrált Hitler nevű felnőttmajmoló óvodás kisfiúja találkozásának különböző vonatkozásai, majd kettejüknek a Törőcsik Mari által egészen lenyűgözően, üde, fiatal bájjal játszott, életteli és örökifjú Halál asszonyával történt találkozása működtetnek.
George Tabori (Tábori György): Mein Kampf (Harcom), Nemzeti Színház

Földi Ádám, Törőcsik Mari, László Attila (mögötte Mészáros Piroska), Sinkó László
Mátyássy Bence az elején halálfej-maszkban diszkózik a monoton dob-basszus kombinációra, majd az érkező Hitler képében gumival ráerősített bajuszt visel, ami csak később lesz a klasszikus Hitler-bajusz, hogy aztán lassan átragadjon másokra is. Még a Halálnak is megtetszik, s a kloákából visszarángatott leendő diktátor mintájára neki is lesz egy. Herzl karvalyorra pedig a fülén lóg, szemüvegszár tartja. A menedékszálló lakói látnak el minden szerepet, az előadás elején zajló „játék a játékban”-betétben a szuperhősre vett Istent alakító Lobkovitzot depressziós rezonőrként mutatja Makranczi Zalán, aki időnként mintha kissé bizonytalan lenne abban, mit is kellene csinálnia. Érezhetően érti az előadás rendszerét Földi Ádám, aki az egyes epizódok belső logikáját átlátva váltogat szerepei közül. Mészáros Piroska a szűzhártyáját befőttesüvegben emlékbe adó Gretchen szerepében hol igen meggyőző, hol elveszíti a fonalat. Gerlits Réka és László Attila, illetve a zongoránál ülő Komlósi Zsuzsa leginkább a háttérben maradva végzik a rájuk rótt feladatokat.
George Tabori (Tábori György): Mein Kampf (Harcom), Nemzeti Színház

Törőcsik Mari
Az egész előadás annyira katyvasz (jó értelemben), amennyire elragadja az embert a mi lett volna, ha? gondolatkísérlet ereje. Az alternatív történelmi bohózat leginkább filozofikus húrokat penget különböző intenzitású és hangulatú jeleneteivel, és ez a sajátos rendetlenség hirtelen, amikor Törőcsik Mari elénekli az Átutazó vagyok itt a földönt, rendbe rak mindent: hirtelen világos lesz, melyek a viszonylagos, és melyek az állandó kérdéseink, értékeink, problémáink, mik az igazán fontosak, és mik nem azok. Az például fontos, hogy két kivételes színészegyéniség, mint Törőcsik és Sinkó, akarnak és tudnak a fiatalokkal együtt dolgozni, egy új, egyéni formavilágban felszabadultan érvényesnek lenni. Ezt a viszonylagosságot mi sem mutatja jobban annál, mint hogy mi csak fiatalokat látunk a színpadon. Sőt, megkockáztatjuk: ők ketten a legfiatalabbak. Az élet szép. Annak ellenére is, hogy aztán a végén bejön a pusztító valóság, és a virgonc, magának vöröslő Hitler-bajuszt ragasztó Halál karon fogja földi helytartóját.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58004441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása