7óra7

Mondjam vagy mutassam?
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Mondjam vagy mutassam?

2013. 06. 12. | Turbuly Lilla

Az órák

A házaspár itt esküvői ruhában, merev műmosollyal fogad bennünket, mintha csak vendégek lennénk a lakodalmukon, de mégsem mi lehetünk, akikre várnak, mert fokozatosan leolvad róluk a műmosoly. Molnár Gábor Nóra és Ricz Ármin ezt követően a legkülönbözőbb párkapcsolati játszmákat teszik elénk, elrajzoltan, erőteljes mimikával, széles gesztusokkal. Hol fiatalok, hol öregek. Hol harcolnak, hol megbékélnek, hol csak játszanak. Hol ugyanarra emlékeznek, hol teljesen másra. Közben a színpad két oldalán a másik két színész, Blaskó Lea és Berta Csongor szöveg nélküli éneke segít elemelni a játékot.

A darab jó lehetőséget ad arra, hogy az Újvidéki Művészeti Akadémia II. éves hallgatói sokféle helyzetben és szerepben megmutathassák magukat, talán Hernyák György rendező is ezért választotta. Ez a megmutatkozás azonban sikeresebbnek tűnik az előadás mozgásszínházi részében, mint a szóbeli megnyilvánulásokban – már amennyire persze a kettő elválasztható egymástól. A beszédet ugyanis mintha egy fokkal hangosabbra és e hangosságában egysíkúbbra kalibrálták volna a kelleténél, még úgy is, ha a már említett elrajzoltságot, széles gesztusokkal építkezést a megszólalásokra is kiterjesztjük. Egyszerűbben szólva: ha nem kiabálnák végig az előadás jó részét, hanem jobban játszanának-gazdálkodnának a hangerővel, mindenki jobban járna. Mert így az a benyomása támadhat a nézőnek, hogy ez a nagy hangosság valami hiányt hivatott eltakarni. Az előadás egyenrangú részét alkotó, sokféle elemből összeálló mozgásanyag viszont a helyén van, az erőteljesség itt nem válik túlzássá. Még akkor sem, amikor a díszletet alkotó két fotellel bonyolít le változatos nemi aktusokat a két színész.

Az órák

Kettősükhöz előbb az egyik énekes, a felemás cipőben és felemás frizurával férfit és nőt egyszerre játszó Blaskó Lea csatlakozik, ő az üveges, aki a fekete üveggel végleg elszigeteli a házaspárt a külvilágtól. Vagy talán mégse, mert itt minden körülbelül annyira bizonyos és annyira megkérdőjelezhető, mint a karakter neme. Másodjára Berta Csongor óraügynöke lesz az a valaki, aki jön, és akinek minden helyzetre és minden helyiségbe van valami remek ajánlata a házaspár számára, hogy gyerek helyett legalább órák mozogjanak a házban. El is kezdenek tiktakolni a színpad különböző pontjain elhelyezett metronómok, különböző ütemben, miközben a műanyag leplekkel körített tér tovább szűkül a házaspár körül. (Úgy látszik, a műanyag fólia a határon belül és kívül anyagiakban egyaránt szűkölködő színművészetis előadások jellemző eleme lesz lassan: a marosvásárhelyiek vizsgaelőadásában, a Születés, szerelem, halálban ugyanilyennel dolgoztak.)

Az órák

A színinövendékek teljes erőbedobással játszanak, négyesük kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, mozgásban és énekben jól teljesítenek. Ha azonban ezt az ötven percet egy olyan skálán próbálnánk elhelyezni, amelynek az egyik végén az a felirat áll, hogy stílus- és vizsgagyakorlatok színművészetiseknek, a másikon meg az, hogy kész előadás Az órák című darabból, valahol félúton találnánk neki helyet.

_(Janus Egyetemi Színház, POSZT, Pécs, 2013. június 7.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr188001833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása