7óra7

„Alaposan gondolják át döntésüket” – a Magyar Színházi Társaság nyílt levele

„Alaposan gondolják át döntésüket” – a Magyar Színházi Társaság nyílt levele

2013. 07. 06. | 7óra7

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Államtitkár Úr!

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége legutóbbi megbeszélésén foglalkozott a színházak anyagi helyzetével, a színházbezárásokkal, valamint a jövő évi költségvetés várható hatásaival. Ezután értesültünk a Magyar Közlöny 2012. október 8-i, 132. számából a 2012. évi költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedéseket tartalmazó 1426/2012 (X8.) kormányhatározatról. Az összesen közel 49 milliárd forint értékű zárolásból az Emberi Erőforrások Minisztériumát példátlan mértékű, több mint 17 milliárd forintos megtakarításra kötelezik, ami a központi költségevetési szervek zárolási összértékének közel 35%-a.

A Magyar Színházi Társaságot aggodalommal tölti el ez az összeg, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma még mindig nem kötött szerződést az előadó-művészeti törvényben meghatározott célok megvalósítására kiírt, pályázati úton eldöntött és megítélt támogatásokra. Ez vonatkozik a független szférára éppúgy, mint a civil szervezetek támogatására és az egyéb alkotói és produkciós pályázatokra. Az előadó-művészeti terület már oly mértékben károsultja a különböző megszorításoknak, hogy azt látjuk: amennyiben a mostani intézkedések ezt a területet is érintik, az teljes mértékben ellehetetleníti a független szféra és általában az előadó-művészeti terület működését.

Nyomatékkal arra kérjük Önöket, hogy a konkrét zárolási javaslatcsomag megfogalmazásakor alaposan gondolják át döntésüket és tegyenek meg mindent az előadó-művészet és különösen a kortárs, független terület fennmaradása és további fejlődése érdekében!

Tisztelettel:

_Csizmadia Tibor_
_elnök_

Kapcsolódó:

>>> 17 milliárdos zárolás az EMMI költségvetésében >>> „...a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené”

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287999797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása